Legyen áldott budapesti zsidó elődeink emléke!

2020. November 17. / 16:27


Legyen áldott budapesti zsidó elődeink emléke!

Habár Budapest 1873. november 17-i „születésnapja" csak egyetlen mozzanata volt annak a hosszan tartó folyamatnak, amelynek révén csodálatos fővárosunk létrejött, hadd használjuk ki ezt az alkalmat arra, hogy kifejezzük szeretetünket Budapest iránt, valamint tiszteletünket azon zsidó elődeink felé, akik ennek a világszerte híres nagyvárosnak az arculatát alakították. 

A hivatalosan addig különálló településeknek számító Pest, Buda és Óbuda egyesítése 1872 decemberében történt meg, az önkormányzati választást pedig már 1873 szeptemberében megrendezték – ám Budapest „születésnapját” mégis 1873. november 17-hez kötik. Ennek az az oka, hogy ezen a 147 évvel ezelőtti napon  ült össze a fővárosi tanács, hogy átvegye az ügyek intézését – pedig azokat a bizonyos ügyeket valójában addigra már évtizedek, sőt, évszázadok óta itt, Magyarország szívében, a magyar királyi székhelyen intézte az ország. 

Világvárossá azonban valóban csak a 1867-es kiegyezés és az 1872-73-as egyesülés után vált Budapest, mint az Osztrák-Magyar Monarchia egyik székvárosa, és a Kárpát-medence legfontosabb gazdasági, kereskedelmi, ipari, kulturális és politikai központja. 

Ez a vezető központi szerep, a polgárosodás, az egyre gyorsuló urbanizáció és technikai fejlődés, nem utolsó sorban az államalapítás ezeréves évfordulójára való felkészülés igazi építészeti virágzást hozott magával: nyugat-európai mintára épült bulvárok és terek épültek, kereskedelmi paloták és nagyvárosias bérházak nőttek ki a földből. 

Ennek a polgárosodásnak és urbanizációnak egyik meghatározó motorja a vagyonosabb budapesti zsidóság volt, azok az asszimilálódott középosztálybeli és nagypolgári zsidók, akik zsidó vallású magyaroknak tekintették magukat. 

Ipargyárosok, kereskedőcégek alapítói, építészirodák, biztosítótársaságok vezetői, bankárok, befektetők, mai szóval közép- és nagyvállalkozó zsidók, akik óriási vagyonokat költöttek el a városban, és örökre hozzájárultak Budapest város modern arculatának megteremtéséhez. Nélkülük nem azt a szépséges várost kaptuk volna örökül, amelyben élnünk adatik. 

Emlékük legyen áldott! Boldog születésnapot, Budapest!

(Címlapkép: Budapesti Városháza/Facebook)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek