Vidám purimi program Debrecenben 5778-ban

2018. Március 09. / 11:44


Vidám purimi program Debrecenben 5778-ban

Mindig fénypontja a hitközségi programoknak a purimi megemlékezés. Most talán még érdekesebb volt korábbiaknál, a kizárólag a Hitközségég tagjai adták a szórakoztató műsort, az önfeledt vidámság sugározta be a délutánt. Hiába jöttek volna világsztárok, nekik se lett volna nagyobb sikerük.


Mint hagyományőrző Hitközségen, a héten, a Purim napján a négy micvét, mint kötelességet megtartottuk. A negyedik micve: ”enni, inni, vigadni”. Ennek az utólagos betartása történt március 4-én (Ádár 17) a Hitközség kultúrtermében. A szokásos székek mellé padokat is kellett behozni a terembe, annyian gyűltünk össze.

Ennek az „inni” részét a belépéskor, egy kupica kóser szilvapálinkának felhörpintésével lehetett teljesíteni. A hideg utcáról betérő vendégeknek ez nem volt probléma.

Az „enni” micva (jótett) teljesítésére a nap végén került sor, melynek középpontjában a hámán táska állt.

A fő program a „vigadni” micve teljesítését célozta meg.

Horovitz Tamás, a Hitközség elnöke üdvözölte a nagyszámú közönséget. A hölgyeket köszöntötte az elkövetkező Nőnap alkalmából. A férfiak csodálatos piros rózsákat nyújtottak át a jelenlévő hölgyeknek a nap végén, kapcsolódva purimi micvékhez.

Fehér Tamás nélkül nincs hitközségi program, örökös ünnepi konferanszié vezette a délutánt. A viccek, a humoros összekötő szövegek sem maradtak el. Dr. Asher Ehrenfeld főrabbi méltatta az ünnep jelentőségét, A Purim nem is annyira ünnep, utalt erre rabbi úr, előadásában, tanításában a múltbeli nagyszerű eseményeket napjainkra vetítette. Kb. 2500 évvel ezelőtt a zsidók megmentése Mordehájnak és Eszternek voltak elsősorban köszönhetők, ezt a feladatot szánta ezen vezetőknek az Örökkévaló. Mózes első profétánk nagysága is említésre került, aki kiállt a népe mellett. Mindnyájunknak példamutató lehet napjainkban is.

A Rahel Nőegylet kórusa nélkül nincs rendezvény. A Hitközség „Zs- faktor” kórusa már három éve alakult, beépült rendezvényeink programtárába. A fellépésük most sem hiányozhatott, repertoárjuk tovább bővült. A műsoruk 2 részből állt. Az első részben ismert purimi és izraeli dalokat hallhattunk, A második rész volt a főműsor, ahol Abba slágereket élvezhetett a közönség. Az elhangzott darabok kísérője Kreislerné dr. Grósz Zsuzsanna volt. A szövegek kivetítőn jelentek meg, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a közönség is bekapcsolódjon a ”Zs-faktor” „munkájába”. Fiatalok és idősek egyaránt ismerték a slágereket, jó választásnak tűnt a kórus részéről. A két „felvonásból” álló produkció második része, Abba együttes egyvelege előtt a kórus átöltözött. Ez idő alatt Moshe Jisrael (Kereisler Gábor) és Haje Jitte (Grósz Zsuzsanna) vidám jelenettel szórakoztatta a közönséget. A Hitközség napi élete, a vallás volt a humoros párbeszéd témája. Több jiddis szó is elhangzott, melynek megértése nem okozott problémát. A „Zs-faktorosok” az adott érához illő ruhákban felöltözve folytatták az éneklést. A mókás ruházatukkal, az ismert slágerekkel tovább növelték a jó hangulatot. A dalokhoz kapcsolódó pénzdobás (Money-money…), a gyertyafény is megjelent tevőlegesen a produkcióban. Úgy hullottak a papírpénzek a közönség karmai közé, mint a manna az égből…

Nem maradhatott el idén sem az értékes nyereményekért folytatott tombolasorsolás. Sok kisebb-nagyobb nyeremény mellett volt komoly fődíj is, egy badacsonytomaji üdülés. Nem kell mondani, hogy a tombola a nap egyik színfoltja, mint mindig a tombolavásárlási kedv nagy volt, minden jegy elkelt, sőt kevésnek bizonyult. Fehér Tamás konferanszié, izgalmakat fokozva vezette a sorsolást.

Majd az elmaradhatatlan jelmezes felvonulás következett. Láttunk a komédiás dalra bevonuló bohóclányt, – párost, akik a kibújik a szög a zsákból mondást örökítették meg, – egy elegáns hercegnőt, – egy hóembert, akinek a hidegben nem volt nehéz megmaradni, – Joda gyerekek által jól ismert figuráját. A Horovitz Tamás elnök által vezetett zsűri az első díjat megosztva adta ki a teljes jelmezes gárdának, ugyanis az ötletesség miatt nem tudtak dönteni.

A szűnni nem akaró tapsvihar és a gratulációk özöne igazolta, hogy a profik helyett a saját szervezésű produkcióknak mindig nagy sikere van, és a lelkes hallgatóság nagyra értékeli ezt.

Reméljük, hogy az ütemes és véget nem érő taps a gonosz Hámánt elijesztette, a gonoszság elkerüli a zsidóságot, ezen belül Hitközségünket.

A nap purimi sütemények kóstolásával fejeződött be a kultúrterem előterében. Kóser konyhánk többfajta finom süteménnyel remekelt. Természetesen a Hámán füle, a (Hámán táska) is terítékre került, süteményként nagyon könnyen megsemmisítettük.

Purimi mulatságunkra meghívást kaptak – mint mindig – határon túli testvérhitközségeink is, és a Zsidó Szabadegyetem hallgatói és szimpatizánsaink is. Külön köszöntötte Horovitz Tamás elnök a Szatmárnémeti Zsidó Hitközség népes táborát, akik rendszeres résztvevői a programjainknak.

Önfeledten szórakozhattunk a Purimi műsoron 5778-ban is, Ádár hó 17. napján! A lényeg, hogy, aki ott volt, annak vidáman sikerült a négy micvét teljesíteni!

k.g.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek