Pink, a forradalmi popikon Budapesten

A lázadó Janis Joplin és a minden szabályt felülíró, örökké megújuló Madonna a példaképei. Ő vetett véget az üres és szép, jólfésült női popzene ’90-es évekbeli uralmának, és utat tört Katy Perry, Lady Gaga és Rihanna számára. Három Grammy-díja van, 135 millió eladott lemeze, de még csak a 38. évében van. Vele kezdődik a 3. évezred a popzenében és 2017. augusztus 9-én Budapesten hallhatjuk és láthatjuk a Sziget Fesztiávál -1. napján.

Ő azok egyike, akikről menetrendszerűen bejelentik a különböző amerikai bulvár-összeállítások, hogy képzeljék, zsidó, nahát, ki gondolta volna, hogy még ő is.

Pennsylavaniában születik 1979 szeptember 8-án, édesapja német eredetű, anyja litván és német zsidóktól származik.

Már 14 évesen zenél, lánybandákkal kísérletezik, de hamar kinő belőlük és szólókarrierbe kezd. A Pink név is gyorsan ráragad extravagáns, nonkonformista stílusának ismertetőjegyeként: a név eredetileg Tarantino Kutyaszorítóban című filmjének egyik szereplőjére utal.

Az első pillanattól látszott, hogy kivételes a hangja és páratlan erejű a színpadi jelenléte és a színpadon kívül sem könnyű vele. Elég gyorsan elhatározta, hogy ő nem lesz Britney Spears kishúga, édes szőke díva, és ezt elég világosan be is jelentette már a második, Félreértve című lemezén: igazán időben szólt, hogy akik effélét várnak tőle, azok eltévesztették a házszámot.

Azóta is gyerekkori példaképeit követi, a nyers és életteli reménytelenség énekesét, Janis Joplint és a mindig váltani képes, sosem öregedő popklasszikust, Madonnát. Harminchét évesen már háromszoros Grammy-díjas, 135 millió eladott lemez van mögötte, és máris a műfaj úttörője: Katy Perry, Lady Gaga, Rihanna “karcos” popzenéjének előde, az új évszázad stílusforradalmára.

Kamaszkorában, mint mondja, mint ifjúsági szubkultúrát kipróbált a deszkásságtól a technóig, és ez a mozgás azóta sem állt le: “kicsit olyan vagyok, mint egy hippi, kicsit olyan, mint egy gengszter”, nyilatkozta egy alkalommal meglehetősen találóan.

Ami zsidóságát illeti, azt leginkább akkor hangoztatta, amikor megvédte Mel Gibsont valamelyik antiszemita megjegyzése után: zsidóként is úgy látja, mondta, hogy nem szabad túl komolyan venni, hogy mit hordanak össze amúgy érdemes emberek részegen, és hogy aki ilyeneket mond, annak inkább jobbulást kell kívánni.

A zsidó közösségben ugyan nem aratott sikert ezzel, de világos, hogy nem az antiszemitizmust hagyta jóvá, csak Gibson számára kérte az enyhítő körülmények figyelembe vételét.

Szabadidejében Pink kőkemény állatvédő és a szexuális kisebbségek jogainak szószólója. Munkaidejében meg már most is önálló fejezet a poptörténelemben.