Mit titkolt a Nemzet Nagyasszonya? – Horthy kedvence: Báró Tormay Cecil

Németh Ványi Klári

Magyarországon, a mai napon az első zsidótörvények hatálybalépésének hetvenötödik évfordulóján a Tarlós István vezette fővárosi közgyűlés úgy határozott, hogy utcát nevez el Horthy Miklós kedvenc írónőjéről az antiszemitizmust és rasszizmust nyíltan és büszkén hangoztató Tormay Cecile-ről. Alábbiakban az „írónő”-ről adunk közre egy korábban megjelent írásunkat.

A huszadik századi magyar irodalomtörténet számos népszerű, ünnepelt író- és költőnője 1945 után egy csapásra kiment a divatból és feledésbe merült. A kilencvenes években, majdnem negyven év hosszú hallgatás után azonban egyre több könyvtár, kézirattár mélyén szendergő „Csipkerózsika” ébredt fel álmából. Közöttük találjuk Báró Tormay Cecilt (1876–1937) is.

A királyfi, akitől Tormay elsőként ébresztő csókot kapott, az Enter kiadó volt. 1998-ban itt jelent meg az agyonhallgatott, megrágalmazott, osztályidegennek bélyegzett „Irredenta Nagyasszony” Bujdosó könyv című műve. A kétkötetes regény 1922-ben látott először nyilvánosságot, és Horthy Miklós kormányzó egyenesen rajongott érte. De minden valamirevaló, magát kereszténynek és magyarnak valló hazafi, egyházi előkelőség és méltóságos úrasszony legalább tíz sort fejből tudott idézni Tormay remekéből. A regény alcíme, Feljegyzések 1918–19-ből, magáért beszél. 1921 és 1922 között a „Nemzet Nagyasszonya” (Tormayt a két világháború között csak így emlegeti a konzervatív irodalomtörténet) a Tanácsköztársaság idején írt naplóját dolgozta át és publikálta könyv alakban. A „bujdosó” jelző magába tömöríti mindazt a szenvedést, megaláztatást és rettegést, amit a szerző a fent említett időszakban átélt, és amit mindössze egyetlen nézőpontból láttat. Tormay a következőkkel indokolta műve támadhatóságát: „Nem a forradalom történetét, nem is a politikai események szemtanújának a naplóját akartam megírni. Szóljon az én könyvem arról, amiről nem fognak tudni a jövő történetírói, mert azt át kellett élni. Szóljon arról, amiről nem tudtak az idegenből behurcolt forradalmak felidézői és politikai eseményeinek a szemtanúi, mert lelküktől távol állt minden, ami magyar.”

Tormay mint az egyedüli igazság birtokosa, lerántja a „vörös lepedőt mindazokról a nemzetidegen és idegenlelkű elemekről”, arról a „tizenegy zsidóról és nyolc bűnös magyarról”, akik bomlasztják a sokat szenvedett Magyar Hazát. Könyvéhez képes melléklet is tartozott. A Tanácsköztársaság vörös terroristáinak névvel ellátott fotóit tartalmazta, úgy mint: Juhász Béla, alias Goldstein; Ernst Baum­garten; Otto Korvin, alias Klein stb. A szövegben hemzsegnek a „jellegzetes sémi arcok, a pájeszes galíciai fiúk, akik vakondok módjára surrannak a sötétben, a Dob utcai gettó lakói nemzeti színű kokárdával és fehér őszirózsával, a szabadkőművesek, a feministák , a judeo-liberális bolsevikok és a kaftános galíciai menekültek”. Ellensúlyozásként ott látjuk a bárónőt, halált megvető bátorsággal, dacolva a veszéllyel, késő éjjel gyenge nőként a forrongó pesti utcákon, mindent lát, tud, hall és jegyez. Napjaink legvagányabb tényfeltáró riporterei is megirigyelhetik ezt a bátorságot, ezt a „magyar virtust”.

A Bujdosó könyv a két világháború között öt kiadást ért meg. 1939-ben jelent meg utoljára a Singer és Wolfner kiadó emlékkiadványaként, Tormay halála után két évvel. A kor legjelentősebb irodalomtörténészei azonban már 1936-ban Nobel-díjra jelölték a szerzőt, akit 1930-ban Corvin-koszorúval is kitüntettek. Istóczy Győző, Prohászka Ottokár, vitéz Kolozsváry-Borcsa Mihály, a magyar antiszemitizmus vezéralakjai a bárónő számos gondolatát tartották irányadónak. Klebelsberg Kunó miniszter az antiliberális újkonzervatív vonal frontemberéül választotta a nagysikerű Bujdosó könyv íróját, így a bárónő 1923-ban a Nyugat ellenlábasaként alakult irodalmi folyóirat, a Napkelet főszerkesztője lett. A periodika a keresztény megújulás irodalmát volt hivatott szolgálni.

Tormay megpróbáltatásai nem értek véget a Tanácsköztársaság bukása után. Óriási sikerét és népszerűségét állítólagos rágalomhadjárattal igyekeztek befeketíteni természetesen „zsidó ellenségei”. Gróf Zichy Rafael felesége, Pallavicini Eduárdina (Edina) grófnő mély és meghitt barátságot ápolt a bárónővel. Mindketten a Magyar Haza és Nemzet ügyéért buzgólkodtak. Pallavicini Edina az 1920-as években magyarra fordította Mussolini több beszédét. Zichy Grófné alapította 1918-ban a Magyar Katolikus Nőegyesületek Országos Szövetségét, amúgy Tormay Bujdosó könyvének egyik „mélybarna szemű, olaszos szépségű” főszereplője. 1925-ben Gróf Zichy Rafael válókeresetet nyújtott be neje ellen, és az indoklásban kifejti, hogy Pallavicini Edina és Tormay Cecil szeretők. A bárónő és környezete szerint szervezett bosszúhadjárat áldozatai lettek, melynek személyesen Horthy Miklós kormányzó vetett véget. Uzdóczy Páter Zadravecz István ferences rendi szerzetes, akit 1907-ben X. Pius pápa szentelt pappá, és aki 1920 és 1927 között a Magyar Királyi Honvédség tábori püspöke volt, 1925 november 27-én titkos naplójában a következőkép­pen rögzítette mindazt, ami a Kormányzó szájából elhangzott: „Na, a mai napot a legfőbb triumfom napjának tartom, mert másfél évi börtönre ítélték el azt a gazember Zichy Rafaelt, felesége és Tormay Cecil megrágalmazásáért. Ez az ítélet egyedül az én erős közbelépésemre történt. Maga az igazságügy-miniszter is kételkedett, vajon egyáltalán hoznak legalább elmarasztaló ítéletet? (…) De én megszorítottam a dolgot. Különben itt nem kevesebbről van szó, mint a zsidó Vázsolyi bosszújától megmenteni Tormay Cecilt, akire haragudott a gyönyörű Bujdosó könyv megírása miatt. Az a hitvány nő pedig, akivel Zichy él, és akinek kedvéért eltaszította magától feleségét és gyermekeit, régi metresse volt Vázsolyinak.”

Tormay tehát másodjára is győztesen került ki az „idegenlelkűek és bolsevikok” gyűlöletének össztüzéből. Kádár Judit irodalomtörténész Az antiszemitizmus jutalma című cikkében részletesen tárgyalja a Bujdosó könyv szövegét. Tormay gyűlölete a férfiak ellen, főként az izraelita származásúak tekintetében határtalan. Torznak, esetlennek, szörnyszülöttnek ábrázolja őket. Viszolygása az ellenkező nemtől majdnem ugyanolyan mértékben ölt testet szövegében, mint a bolsevizmustól való rettegése. Tormay sohasem volt férjnél, és állítása szerint nem érzett szerelmet, legalábbis férfi iránt nem. 1937-ben, sikere csúcsán Mátraházán hunyt el. Távol a világ zajától, egy apró villában hűséges barátnője, Ambrózy-Migázzi Lajosné volt támasza. Saját neméhez való viszonyával kapcsolatos titkát magával vitte a sírba, ahogyan a Napkelet másik kedvelt szerzője – Tormay Cecil levelezőpartnere – egy Bereg megyei bárónő, Czóbel Minka hatalmas kertjében közös sírban nyugszik Büttner Helénnel, „Bob” becenevű irredenta, festőművész barátnőjével. Az utókorra hagyott könyveikből sugárzik az erős asszony tettrekészsége, aki csak látszólag visel abroncsos szoknyát.