Mai születésnapos: Emma Goldman, az anarchista Jeanne D’Arc

Egy oroszországi ortodox zsidó család gyermeke, aki többször körbejárta és felforgatta a világot: az anarchizmus ikonja, az állam, a tekintély, a háború ellensége, a női jogok és a szabad szerelem híve: Kivételes szónok volt, aki hitt az emberek szabad együttműködésében. Ő volt „Amerika legveszélyesebb nője”: a vörös Emma.

A ma Litvániához tartozó Kovnóban születik ortodox zsidó családban, édesapja második házasságából. Édesanyja örökké korán meghalt első férjét gyászolta, míg apja tekintélyelvű és erőszakos ember volt, aki fiúgyermeket remélt Emma helyett és időfecsérlésnek tartotta, hogy lánya tanulni akar: szerinte egy zsidó lánynak bőven elég annyit tudnia, hogy hogyan készítse el a gefilte fischt, és hogyan szüljön sok gyereket a férjének. Goldman határozottan másként gondolta a dolgot, apja elleni lázadása nagy szerepet játszott a tekintélyelvet és az alá-fölérendeltségi viszonyokat elvető, anarchista filozófiájának alakulásában. Ahogyan a családi mellett a társadalmi „rend” erőszakos megnyilvánulásai is: számos fajtáját látta és tapasztalta meg a kiszolgáltatottságnak és a brutalitásnak gyerek és kamaszkorában Kovnóban, Königsbergben és Szentpéterváron, amíg ki nem jutott – édesapja ellenállását legyőzve – Amerikába 16 és fél évesen (később, az erősödő antiszemitizmus, a pogromok elől menekülve családja hátramaradt része is követte). Az inspiráció, ami vele tartott, az orosz radikalizmus, a nihilisták és Dosztojevszkij ihletése volt.

Amerikában varrónőként, éhbérért dolgozva egészen fiatalon láthat rá a kapitalizmus árnyoldalaira, a kizsákmányolás mechanizmusára: New Yorkban – ahová korai házassága gyors megromlása után kerül varrógépével és öt dollár készpénzzel - kerül összeköttetésbe az anarchistákkal, akiknek villámgyorsan válik leghatásosabb, delejező szónokává.

Élete legsúlyosabb botlása kötődik ehhez az időszakhoz: támogatja barátja, Alexander Berkman tervét, hogy egy a sztrájkoló munkásai ellen különös kíméletlenséggel fellépő gyárost meggyilkoljon, részt is kíván venni az akcióban, bár végül kimarad belőle. A merényletet a megtámadott túléli, Berkman pedig hosszú évekre börtönbe kerül.

Goldman, miközben az állami erőszak minden formáját (a börtönbüntetést, a háborút stb) radikálisan elvetette, megengedhetőnek tartotta - különösen élete fiatalabb éveiben – a forradalmi erőszakot. Később – nem utolsósorban a Szovjetunióban uralkodó, rémes „forradalmi terror” hatására sokat finomított álláspontján, de egészen és végleg nem vetette el.

Amikor izgatásért börtönbe zárják, amerikai klasszikusokat olvas (köztük Henry David Thoeraut, a polgári engedetlenség „feltalálóját”) és kitanul nővérnek is. Tárgyalása idején egy újság „modern Jeanne D’Arc-nak nevezi.

Az első világháború idején, amikor Amerika is belép a hadviselő felek közé, antimilitarista aktivistává lesz, és amikor ezért is perbe fogják, hatásos beszédben kérdőjelezi meg, harcolhat-e őszintén a demokráciáért külső frontokon egy olyan nemzet, amely saját hátországában büntetni kívánja a szabad véleménynyilvánítást.

Ismét elítélik, és mikor kiszabadul, kitoloncolják, mint veszélyes felforgatót: ekkor érkezik meg a bolsevik Oroszországba, amelyből villámgyorsan kiábrándul, a kronstadti felkelés véres leverése után immár végérvényesen. Megdöbben a szólásszabadság elfojtásán, az államilag irányított elnyomáson, amely éppen anarchista társadalmi elképzeléseinek szöges ellentéte. Elhagyja az országot és több írásban is beszámol a bolsevik kísérlet valódi természetéről.

Élete vége felé a polgárháborús Spanyolországba megy, hogy az anarchisták küzdelmeihez csatlakozzon és reménykedik abban, hogy a szeme előtt születik meg végre egy a szabad társulásra alapuló, hatalom nélküli társadalom: „Ez a forradalom örökre szét fogja zúzni azt az elképzelést, hogy az anarchia a káosszal lenne azonos” – mondja lelkesen.

70 évesen, 1940-ben hal meg Torontóban, sírja azonban az Egyesült Államokban van, elvbarátai nyughelyeinek közelében.

Bár a vallásokkal élesen szemben állt, Emma Holdman zsidónak vallotta magát mindig és ha nem is támogatta, de hajlott megérteni a cionizmust is látva és érezve a zsidók sorsát a korabeli Európában.

A „vörös Emma” a felszabadulás hirdetője volt, fel akarta szabadítani az életet, a munkát, a szerelmet minden elnyomás és korlátozás alól. Az, hogy az erőszakot bármely cél érdekében elfogadhatónak tartotta, eltávolít Bennünket tőle, de többi elgondolása, nagyszabású élete mégiscsak méltó a figyelemre.