Mai születésnapos: Amy Winehouse énekesnő, aki lerombolta a mítoszokat

2016. Szeptember 14. / 21:23


Mai születésnapos: Amy Winehouse énekesnő, aki lerombolta a mítoszokat

Elementáris hangú énekes-tehetség volt, a 27 évesen meghalt rockbálványok „klubjának” tagja, akinek önpusztító élete lerombolta a „jóravaló, rendes zsidó lányok és fiúk” önbecsapó, önáltató mítoszát.


Mindössze két album megjelentetésére jutott ideje és már a másodikra egyszerre öt Grammy-díjat kapott, a legtöbbet, amennyit egyszerre női előadónak valaha adtak – a hatodikat már csak a halála után vehették át a rokonai. Kivételes, korszakos tehetség volt, de nem igaz, hogy akár neki, akár „klubtársainak”, a szintén 27 évesen meghalt Janis Joplinnak, Jimi Hendrixnek, Jim Morrisonnak, Kurt Cobainnek bármi „sorsszerű” lett volna halálukban: nem igaz, hogy a rocker nem öregszik meg, legfeljebb meghal. Meg kellett volna minőjüknek öregedni.

Amy Jade Winehouse 1983 szeptember 14-én született meg Londonban, generációk óta itt élő kelet-európai, orosz és lengyel eredetű zsidók gyeremekeként. Mint oly sokan az egykori menekültek közül, az ő családja is lassan került el az East Endről, a munkás szegénységből a középosztályba – Amy édesapja még taxisofőr volt, édesanyja már értelmiségi, gyógyszerész.

Tizennégy éves korában kezdett kísérletezni a zenével, mert, mint mondta, nem tudta máshogy kifejezni a magányát, a szorongásait, a kamaszkor kétségbeesett, iránytalan ürességét, aztán a fájdalmát a szülei válása miatt - mindennek általában a felnőtté válás vet úgy-ahogy véget és nem a korai halál. Ő végig és egyre inkább erről énekelt és a drogról és az alkoholról, a szerelmi fájdalomról és az elhagyatottságról.

„Csak azért vagyok ennyire hangos, mert a családomban muszáj üvölteni, hogy meghallják az embert” – írta 12 évesen egy fogalmazásban és a Tablet magazin szerint talán épp az volt a tragédiája, hogy túl zseniálisan üvöltött: mindenki arra figyelt, milyen nagyszerű és azt, amint mondott volna, majdnem senki sem hallotta meg.

Azt mondta még a második album, a minden elképzelést felülmúló világsikerré vált Back to black előtt, hogy nem akar híressé válni, csak zenélni akar, azt, ami a hírességgel jár, talán nem is bírná ki. Nagyon-nagyon híres lett – a Back to black-album címadó dalát több mint 155 milliószor töltötték le a youtube-ról. Nagyon híres lett és egyre „botrányosabb” viselkedésű.

Öltözködésével, botrányaival, súlyos drog és alkoholfüggőségével, tetoválásaival (egyik karján nagymamája neve volt, a másikon az, hogy „apa kicsi lánya”), ahogy a Tablet cikke írja, „ő volt minden jiddise mámék eleven rémálma”. A két lábon járó és állandóan reflektorfényben álló cáfolata annak a hiedelemnek, hogy „egy rendes zsidó lány nem iszik, nem drogozik”, hogy az ilyesmi mindig csak másokkal fordul elő. Hozzáment egy erőszakos bűncselekmény miatt is börtönviselt fiúhoz anélkül, hogy a szüleit értesítette volna, aztán nemsokára elvált tőle. Ugyanakkor néha hazajárt a nagy ünnepeken, mert számára a zsidóság, mint mondta, nem a vallásosságot, hanem a családot, az együttlétet jelentette. Utálta gyerekként a zsidó hittant, minden alkalommal könyörgött, hogy ne kelljen mennie, de állítólag az Engesztelés napján azért elment a zsinagógába és gyakran Dávid-csillaggal a nyakában koncertezett. Professzionalista volt, kíméletlen önmagával, bámulatos tehetségével és rendkívül sérülékeny. És mindenekelőtt tapasztalatlan életkezdő. Mint Japlin, Morrison, Hendrix és a többiek.

Rövid élete utolsó szakaszában egy londoni belvárosi kerületben, Camdenben élt, gyakran tűnt fel az itteni pubokban, néha még dj-zett is. Ebben a negyedben áll a szobra, ebben a negyedben áll a Zsidó Múzeum épülete is, amely nagy sikerű kiállítást rendezett róla.

Amint meghalt, elindult a mítoszgyártás: új taggal bővült a 27-esek klubja. Pedig szó sincs semmilyen legendává válásról. Annyi történt, hogy meghalt alkoholmérgezésben egy fiatal zsidó lány, aki még nagyon sokáig, évtizedekig énekelhetett volna. Elul havában járunk, közeleg az Engesztelés Napja.

Vigyázzunk nagyon egymásra, hallgassunk meg egy dalt a Back to black-albumról és gondoljunk még pár percig Amy Jade Winehouse-ra, aki már több mint öt éve nem él, s akinek a mai még mindig csak a 33. születésnapja volna.


mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Judaizmus
Tázriá-Mecórá: Lemondás és vízió
2025. Április 30. / 09:20

Tázriá-Mecórá: Lemondás és vízió

Zsidó világ
Jonathan Sacks rabbi az ómerszámlálásról