07.25. 20:09, kimenete: 07.26. 21:22 
A kalapos király a vallásszabadság híve volt a 18. század végén, az ő művét utóda, II. Lipót erősítette meg. A kérdésre, hogy akkor most ez jó volt-e a zsidóknak, igennel kell felelnünk.
II. József
Amikor Lengyelországot felosztották, a 18. század vége felé, kapott belőle a Habsburg-birodalom is egy adagot, az önálló lengyel nemzeti lét pedig 1918-ig, az első világháború végéig szünetelt. A galíciai zsidók pedig elkezdtek lassan megérkezni Magyarország határai közé, a már itt tartózkodók pedig beköltözhettek egyes városukba II. József felvilágosult uralkodása alatt. Foglalkozások is megnyíltak előttük, valamilyen mértékben még a földművelés is. A jogegyenlőségre még majdnem egy évszázadot kellett várni, a helyzetük azért mégis sokkal jobb volt, mint a jozefinizmus – átmenetinek bizonyuló – diadala előtt.
II. József azonban viszonylag rövid regnálás után meghalt és kissé szervetlen reformjai – a délibábos, társadalommérnöki álmodozást főleg kritikusai hajlamosak azóta is jozefinizmusnak nevezni – veszélybe kerültek. A zsidók életét egyszerűbbé, elviselhetőbbé tévő rendelkezések is, megerősítésük nélkülözhetetlen volt és II. Lipót császár idején le is zajlott mindez. A De Judaeis című törvény ezt a funkciót töltötte be éppen. A városokba költözött zsidók jogi státuszát rendezte, garantálta számukra, hogy ott maradhatnak, ahol tartózkodnak, valamiféle jogbiztonságot teremtett számukra, a következő lépés a hosszú emancipációs erőfeszítések kezdete volt a reformkorban.
Ma 227 éve annak, hogy „Az országgyűlés bizottságot küldött ki a zsidók helyzetének tanulmányozására. A bizottság előadója, gróf Haller József javasolta, hogy megadassék a zsidóságnak mindaz, amit folyamodványukban kértek és a bányavárosok hetivásárain való megjelenésüket is lehetővé kívánta tenni. Érdekes az a megjegyzés, amivel Haller javaslatát alátámasztotta: hibái vannak a zsidóságnak, mert eddig megvettetett; általános a rossz vélekedés, de ez nem bizonyít ellenük, hisz azelőtt általános volt az a hit is, hogy a nap forog a föld körül; nem tételezhető fel, hogy az igaz Isten, kit imádnak, vétkeket parancsolt volna nekik”. Ez már az egyetemes humanizmus, az embertestvériség nyelve, egy szép és problémás korszak hírnöke, amely a következő században kiteljesedett és aztán a világháború, az első után már véget is ért. Ha úgy vesszük, ma ért el egyik első fontos állomására ez a folyamat.
A kalapos királyt van ok gúnyolni naivitása miatt, a felvilágosodáshoz kapcsolódó illúziói okából, de jószándékát, céljai nemességet nincs ok kétségbe vonni. Hajtsunk hát fejet hóbortos és mégis példás emléke előtt és valami meg is maradt örökségéből. Legyen áldás az emléke.
