Gyász: Elhunyt Jevgenyij Jevtusenko, a meggyilkolt zsidók emlékének őrzője

Úgy volt a Szovjetunió világszerte legnépszerűbb költője, hogy szót emelt a sztálinizmus továbbélése, Csehszlovákia megszállása és a Szovjetunió területén meggyilkolt zsidók emlékének eltüntetése ellen is. A Babij Jar című verse a holokauszt egyik legirtózatosabb fejezetének legismertebb virtuális emlékhelyévé vált.

Mindkét nagyapját elvitték a sztálini tisztogatások idején, épp elég oka volt, hogy a csak gyerekként-kamaszként megélt sztálinizmust szívből utálja: ő maga is a Hruscsov-i „olvadás” nemzedékéhez tartozott pályakezdőként és a sztálinizmus lappangó továbbélésére figyelmeztetett: kiállása, amely kellemetlenségeket szerzett neki, de komoly üldöztetésekhez nem vezetett, lenyűgöző személyisége és fülbemászó, slágeres versei nagy rajongótábort szereztek neki már meglehetősen korán. Bár sokan bírálták, hogy messze nem volt elég erőteljesen kritikus, hogy bizonyos határokat nem lépett át, azért az előző század talán nem egészen így alakul, ha mindenki csak annyira lett volna bátor, mint Jevgenyij Jevtusenko.

Húszas évei végén írja legismertebb, legmegrázóbb versét a Babij Jar-i, több tízezres tömegmészárlásról, a holokauszt egyik „nyitólépéséről”, amelyet hosszú időn át a feledés sötétje burkolt magába. A romantikus hagyományokon nevelt vers vallomás és mozgósítás egyszerre, leszámolás az orosz antiszemitizmus történetével, a Szovjetuniónak a holokausztot illető hivatalos hazugságaival, de legalábbis némaságával. Nem csak jelentős vers, de bátor és sikeres politikai gesztus is. A Babij Jar név ma már mindenkinek egyszerre idézi eszébe a tömeggyilkosságot és a róla szóló verset, amely megtörte a felejtés csendjét. Babij Jar immár egyszerre emlékeztet az eseményekre, az áldozatokra és az elfelejtetés kudarcos kísérletére is: ez a vers maga a legméltóbb emlékhely, amely bármikor, bárhol a világban újra és újra felállítható, ahol megszólalnak a híres sorok.

Jevtusenko kiállt az 1991-es puccs idején Borisz Jelcin mellett, a KGB restaurációs kísérletével szemben és élete utolsó éveiben az Egyesült Államokban tanította az orosz irodalom történetét, amelyhez minden sorával tartozik: nem, nem zsidó, ahogy a versben is írja, csak költő, az igazság tanúja.

Jevtusenko, mielőtt tegnap hajnalban Amerikában meghalt, végrendeletet hagyott a világ számára, versben. Beszéljen ő. Áldott legyen az igazak emléke.

Mondd: „köszönöm”, a szivárgó könnynek,
s ne töröld sietve a szemed.
Hogyha sírva is – létezni könnyebb.
Halott, aki meg sem született.
Ha törten, ha verten is – ki élő,
plazma-éjszakában nem maradt.
Léte a teremtés szekeréről
ellopott zöld fűszál-pillanat.
Nevess nagyot, fogd marokra késed,
harapd, mint retket, az örömöt.
Rosszabb volna meg-nem születésed,
életed akárhogyan nyögöd.
Fagyalszirom-zuhatagban járva,
semmitől s mindentől részegen,
eszméltessen a világ csodája,
ámulj önnön létezéseden.
Az égboltról ne hidd, hogy mennyország,
de váddal se bántsd az életet.
Nem köszönt be még egy élet hozzád,
ez az egy is – véletlen tied.
Ne a korhadásnak higgy: a lángnak.
A pitypangos fűbe vesd magad,
ne könyörögj nagyon a világnak,
nevess rá és gyorsan döntsd hanyatt!
Baj ha ér, fejed ne ejtsd a porba.
Lelkek élnek a romok felett!
Táncolj, mint a rongy-ruhájú Zorba,
ünnepelve akár szégyened.
Köszönd meg a legfeketébb macskát,
mely előtted keresztbe futott,
utcán elszórt dinnyehéjak mocskát,
amelyen a lábad megcsúszott.
Köszönd meg, ha fájdalmak facsarnak:
szenvedésed is hasznodra volt.
Mondd: „köszönöm”, a legárvább sorsnak,
hiszen az is ember sorsa volt.

(Jevgenyij Jevtusenko: Köszönöm. Részlet. Rab Zsuzsa fordítása).