Emlékezés Pólya Jenőre (1876-1945)

Dr. Emed Alexander (Haifa, Izrael)

Az első világháborút megelőző években Magyarországon aránylag kevés európai színvonalú sebészt találunk, azonban a harmincas években a Pázmány Péter Tudományegyetem orvosprofesszorai között már három neves sebész, Verebély Tibor, Bakay Lajos és Ádám Lajos foglalt helyet és a közkórházakban ugyancsak számos nemzetközi hírű sebész dolgozott.

Pólya Jenő ezekhez tartozott. Családja Békésszentandrásról származott. A nagyapa, Pollák Mózes igen szegény szatócsboltos, s nyolc gyermek apja, közülük az első Jakab jogász, híres közgazdasági író, egyetemi magántanár, és akadémiai levelező tag volt. Pollák Jakab 1882-ben Pólyára magyarosította nevét és 1886-ban katolizált. Öt gyermeke közül Jenő a legidősebb volt, míg a legfiatalabb testvér György, világhírű matematikus lett Amerikában.

Pólya Jenő 1876. április 30-án, Budapesten született. A budapesti V. kerületi Királyi Katolikus Főgimnáziumban érettségizett és 1898. szeptember 22-én avatták orvosdoktorrá. Már orvosnövendék korában különös előszeretettel foglalkozott a bonctannal és másodéves korától demonstrátor volt Mihalkovics Géza anatómiai intézetében. A negyedik évtől pedig Pertik Ottó kórbonctani intézetében tanult, főleg a kórszövettan érdekelte. Ötödéves egyetemistaként egy évig Grósz Emil szemészeti klinikáján dolgozott, s „A mellső csarnokzug állapota glaukománál (zöld hályog)” című kitűnő anatómiai tanulmányával akadémiai pályadíjat nyert. A szemészet azonban nem elégítette ki igényeit, a sebészet iránt vonzódott, így első munkahelye Dollinger Gyula sebészeti klinikája volt, ahol 1899. szeptember 1-től 1902. április 15-ig dolgozott.

Dollinger röviddel Pólya belépése előtt vette át a klinika vezetését és óriási energiával fogott hozzá annak modern szellemben való ujjászervezéséhez. Páratlan munkakedve magával ragadta munkatársait is, akik között olyan kiválóságok voltak, mint Illyés Géza, Ádám Lajos, Manninger Vilmos, Winternitz Arnold és Milkó Vilmos.

Milkó 1947-ben az Orvos egyesületben tartott „Pólya Jenő emlékezete” címen tartott előadásában úgy jellemezte őt, hogy „nagy elméleti tudása, invenciója és fantáziája már akkor is bonyolult sebészi feladatok megoldására képesítette.”

Különös érzéke volt a nagy carcinoma (a hámsejtekből kiinduló rosszindulatú daganat) műtétek és az ezekkel kapcsolatos plasztikák iránt, amelyeket oly sikeresen végzett, hogy főnöke a nagy ajak és pofák műtétek jó részét rá, a fiatal műtőnövendékre bízta. Érczy M. Zoltán „Plasztikai sebészet és műtéttan” című munkájában így méltatta Pólya Jenő ez irányú tevékenységét: „A századforduló után Pólya töri meg a plasztikai sebészet csendjét, a daganatok kiirtásakor keletkezett hiányok pótlásával foglalkozik. Pólya érdeklődési körének nagy horizontját mutatja az, hogy az arc minden részének pótló műtéteivel foglalkozott, s új eljárásokat dolgozott ki.”

Tudományosan is figyelemreméltó tevékenységet fejtett ki, aminek bizonyítékául szolgált a „pofanyálkahártya nyirokereiről” szóló értékes bonctani tanulmánya.

Dollinger nagyra értékelte tanítványa rendkívüli tehetségét, szerette volna a klinikán tartani, de Pólya gyorsabb gyakorlati kiképzés után vágyódott és örömmel ragadta meg az alkalmat, amikor Herczel Manó professzor alorvosi állást ajánlott fel számára a Szent István Kórház sebészetén. Herczel a Második Bécsi Iskolában nyerte el orvosi diplomáját és a híres Czerny klinikán, Heidelbergben lett sebész. A 21. század végén a magyar főváros legjobban képzett és legkiválóbb sebésze hírében állott.

Pólya Jenő 1902. április 16-tól 1905. június 14-ig dolgozott mellette, és három év alatt mintegy 1000 laparatomiát (tájékozódás a hasüregben, nem gyógyító eljárás, csak feltárás) végzett. Tudományos szempontból is igen termékenyek voltak ezek az esztendők. A közkórházi orvos társulat titkára és állandó előadója lett s sokat szerepelt az Orvos Egyesület sebészi szakosztályában is. Irodalmilag is szorgalmasan működött és dolgozataiban eredeti műtéti eljárásokat ajánlott. A fiatal sebész hírneve folyamatosan nőtt és alorvosi megbízatásának lejárta után, 1905 szeptemberében a Szent Margit Kórház rendelőorvosává nevezték ki.

A Margit- kórházban mindössze öt, de tudományos eredményekben gazdag esztendőt töltött. 1906. május 10-én a Budapesti Királyi Orvos egyesület sebészeti szakosztályának ülésén „Kísérletek a gyomorbél varratok egyszerűsítésére címmel tartott érdekes előadást. 1908.február 27-én a sebészeti anatómia tárgyköréből magántanárrá habilitálták. 1909-ben a „Kísérleti adatok a hasi zsírszövet elhalását előidéző bántalmak kóroktanához” című munkájával jutalomdíjban részesült.

Pólya Jenőt 1910-ben a Szent István Kórház sebész főorvosává nevezték ki, ahol 100 ágyas sebészeti osztályt vezetett. E helyen töltötte élete javát, több mint 30 évet és tudományos eredményei is itt születtek.

1910 és 1911 különösen fontos határkő, ekkor jelent meg az Orvosi Hetilapban és a Zentralblatt für Chirurgie hasábjain a Billroth szerinti gyomorcsonkolási eljárást módosító eljárása.

A nemzetközi irodalom Pólya-Reichel néven ismerteti e módszert és William J. Mayo a világhírű amerikai sebész is felhasználta Pólya Jenő munkáját. Korán kezdett foglalkozni az agysebészettel és 1912-ben már a decompressiv trepanatiókról (nyomáscsökkentés céljából történő megnyitás) publikált. 1913-ban Magyarországon elsőként távolított el hypophysis tumort. (agyalapi mirigy daganata). Ugyancsak ebben az évben a Budapesti Királyi Orvos Egyesület V. ülésén egy arachnoidális cysta (agyhártya területén lévő tömlő) által okozott az orvosi szakirodalomban Jackson–epilapsia néven ismert betegség gyógyításáról számolt be.

1914-ben címzetes rendkívüli tanárrá nevezték ki.

Pólya élete nyugalmasan, szebbnél szebb tudományos sikerek jegyében folyt 1919-ig, amikor a szerencsétlen vesztes háborúval kapcsolatos események egyszerre véget vetettek boldogságának és tönkretették egyetemi pályafutását.

A Tanácsköztársaság idején átmenetileg elvállalta az I. számú Sebészeti Klinika vezetését azzal a kikötéssel, hogy megbízatását csak ideiglenesnek tekinti. Ezért nem gáncs, hanem dicséret és elismerés illette volna. Ellenségei, azonban akik irigyen szemlélték tudományos sikereit, felelősségre vonták. A hazaárulás vádja alól felmentették ugyan, de állása meghagyásával a főváros feddésben részesítette az egyetemen pedig ügyét elintézetlenül „ad acta” tették.

Pólya ezek után kizárólag csak betegeinek és tudománynak élt, a nyilvános szerepléstől teljesen visszavonult. Közleményeket is csak hosszú évekkel később irt, de annál gyakrabban publikált angol és német szaklapokban. Szinte egész munkásságának elismerése volt az , amikor 1938-ban Amerikába hívták előadó kőrútra. Az Amerikai Sebésztársaság nagygyűlésén 1939 októberében Philadelphiában és másutt is előadást tartott, az American College of Surgeons pedig tiszteletbeli tagjává választotta. Több egyetem tanszékvezetőnek hívta meg, ő azonban a felkínált ajánlatokat köszönettel elutasította és visszatért hazájába

1941-ben 65 éves korában nyugalomba küldték, de ezután sem szakadt meg munkássága. Az Országos Közegészségügyi Intézetben állatkísérleteket végzett, a benzpiren rák (vegyület által okozott daganat) keletkezése érdekelte.

Pólya Jenő tízéves volt, amikor édesapja családostul áttért a katolikus hitre. A zsidótörvények értelmében 1944-ben ő is az üldözöttek közé tartozott. Felesége és gyermeke akkor már Amerikában és Ausztráliában élt állandóan szorgalmazták, hogy hagyja el az országot. Ő azonban semmit sem tett távozása érdekében és a nyilas uralom idején egy budai panzióban keresett menedéket. A nyilasok azonban felderítették menedékhelyét, elhurcolták és meggyilkolták. Halálának időpontjáról, körülményeiről semmit sem tudunk. Valószínűleg a Dunába lőtték be.

Pólya munkásságának jelentőségét csak akkor tudjuk igazán értékelni, ha a mai kor távlatából szemügyre vesszük a sebészet állását pályafutásának első szakaszában.

A kórházak és klinikák beteganyaga túlnyomó részben sérülések, herniák, heveny hasi esetek és sebészi gümőkóros esetek alkották. Agyvelő, ideg és tüdősebészetről akkor még alig volt szó, a töréskezelések színvonala pedig a gipszkötéseknél tartott. Pólya Jenő szakmájának úgyszólván minden ágában maradandót alkotott. Érdeklődését leginkább a has-sebészet problémái kötötték le és gyomor-resectio (gyomor részének sebészeti eltávolítása) utáni kiürülési zavarokról szóló tanulmányában részletesen tárgyalta e zavarok okait. Ez adta az indítékot arra, hogy kidolgozza műtéti eljárását a Billroth-féle csonkolási módszer módosítására, amelyet róla és Reichelről közösen neveztek el Az epekősebészet egyik kedvenc munkaterülete volt, s annak fejlesztését számtalan műtéttel és a vizsgálatok hosszú sorával mozdította elő.

Nyugalomba vonulása után írta a „Functionelle Stőrungen und functioneller Wert der kranken Gallenblase” (A beteg epehólyag működési zavarai és működési értéke) című tanulmányát, amelyben az epehólyag szövettani feldolgozása és az epe utakból nyert kémiai vizsgálatból igyekezett az epehólyag működőképességét megállapítani.

Sokat foglalkozott a daganatos megbetegedés elleni védekezés, illetve a daganatos megbetegedések okai kérdéseivel. Tapasztalatairól 1937. január 13-án a Semmelweis-előadásában számolt be. Szép eredményeket ért el az agysebészet terén, amiről számos sikeres agyműtéte és ezzel kapcsolatos előadásai tanúskodnak.

Már fiatal sebész korában nagy kedvvel végzett plasztikai műtéteteket és érdeklődését egész életén át megőrizte. Pólya irodalmi munkásságának és előadásainak száma meghaladja a négyszázat.

1941-ben adta ki „Az orvostudomány regénye” című több mint 600 oldalas könyvét, mely az egyetemes orvostörténeti összefoglalása. A könyvet hatalmas tényanyag, rendszeresség és ragyogó stílus jellemzi. Pólya Jenő széles körű általános műveltséggel rendelkezett és több nyelvet beszélt. Szerette a művészetet, az irodalmat és a zenét. Ő maga is írt és hegedült.

A Szent István Kórház sebészeti épületében emléktábla őrzi nevét és a főigazgató Balázs Tamás javaslatára Pólya Jenő emlékérmet alapítottak, amit minden évben más-más sebész nyer el.

Ezen dolgozattal a külföldön élő magyar származású orvosok nevében tisztelgek Pólya Jenő emléke előtt.

A szerző korábbi írásai:

Max Nordau, az orvos
Apák és fiúk