Bächer Iván hajtás fölött

Március 25-én lenne 60 éves Bächer Iván író, hírlapíró, tárcista, sokunk kollégája és barátja, Újlipócia polgára, a rendszerváltás utáni magyar újságírás egyik emblematikus alakja, zsidó, szlovák, magyar ősök, köztük neves írók leszármazottja, közeli és távoli rokona, akinek személyes hangú tárcái révén sikerült az, ami oly keveseknek jut osztályrészül az irodalomban: kedvelt, népszerű szerzőből szeretett családtaggá volt képes válni sok ezernyi olvasója otthonában.

Ha az ember Népszabadság híres Hétvége-mellékletében Bächer-tárcát olvasott, úgy érezhette, mintha egy nagy, népes család kedvenc nagybácsija szólna. Az utolsó előtti oldal volt az övé, hajtás fölött, ahol csaknem harminc évtizeden át olvashattuk a Teknős Miklós fotóriporter által illusztrált írásait. A kilencvenes évek elejétől sok-sok olvasó Bächerrel kezdte a szombati lapot, s amint letette az újságot, elégedetten dőlhetett hátra: azt kapta, amit várt. Egy mélyen humanista ember sajátos stílusú eszmefuttatásait az élet és életélvezet kis dolgairól, amelyek Bächer tolla nyomán varázslatos fontosságot nyertek. Egy-egy kulináris ihletésű írása az élet csodáját zengte, de nem templomi pátosszal, hanem amúgy bächeresen, egy régi, s tán képzeletbeli sparhelt mellől dünnyögve, dörmögve, morogva. Kulturált és civilizált ember volt, a szó nemes és jó értelmében igazi polgár, hiszen otthonról hozta azt a polgári műveltségeszményt, amelyet a maga póztalan, közvetlen módján a haláláig képviselt.

Nagyon szerettem, szerettük a társaságát, s ebbe a társaságba nem csak a személye tartozott bele ám, hanem az a régi, pesti zsidós élet, amelynek nyomait őrizte, s azok a régi, pesti, zsidós figurák, akiknek alakját sok-sok humorral és öniróniával hétről-hétre megrajzolta. Soha nem mondta volna ki saját magáról (hiszen a hazafias pátosz messze állt tőle), de valamiféle felelősséget viselt ezért az országért, méghozzá az írástudó értelmiségi felelősségét. Hazánkért dünnyögött, dörmögött és morgott, a magyarságért átkozódott, s verte a zongorát ököllel, ha kellett. Nagyon hiányzik innen. Szegényebben vagyunk nélküle, de gazdagabbak vagyunk az emlékével és könyveivel.

A Pozsonyi úti Láng Tékában tegnap délután születésnapi ünnepséget rendeztek a tiszteletére, volt mindenféle finomság rozéfröccs, s ami a fő, volt a tiszteletére írás és olvasás. Ha hallja odafönt, akkor: Isten éltesse az emlékét sokáig! Ezt kívánja neki elárvult, fogadott családja.

Kácsor Zsolt