A chanuka-mécsek vessenek fényt, világosságot az útra, melyen járni kívánunk

Schőner Alfréd főrabbi

Zsinagógáinkban és a zsidó otthonokban újból fellobbantak az egyik legszebb ünnepünket, a fény ünnepét, a nagy történelmi hagyományokkal rendelkező chanukát köszöntő lángok. Égnek a gyertyák, s pislákoló lángjuk mellett bűvkörébe vonz az ókori történelem.

Hellenizmus és judaizmus

Két fogalom, két karakter, mely különbözik egymástól, mely formálólag hatott az emberiség kultúrájára. A hellén gondolatkörben élők mindig alkotókedvű, az élet különböző szeszélyeit kipróbáló embert neveltek. Klasszikus vonalú épületek, szép formájú szobrok kerültek ki a mesterek kezéből. A szír-görög kultúrának szerves része volt a testfejlesztés. Törekedtek az ideális testi szépség kialakítására. Sportjátékokat, lovasversenyeket, olimpiákat rendeztek. Versenyzett az ember, az arénában viaskodott az állat. A görög művészet két istenségnek hódolt. Dionysosnak és Apollónak. Dionysos a bor, a kicsapongás, az extázis, a dal, a zene, a tragédia istene. Apolló a békéé, a pihenésé, az esztétikai érzésé, a logikai rendé, a festészeté és a szobrászaté. Az e kultúrkörben élő emberhez talán Dionysos állt közelebb. Kívül fény derű, pompa, de belül a sötét sikátorok leple alatt elégedetlenség és fájdalom honolt. Érdekeikről ritkán szólott a törvény.

"A könyv népe" – így hívták az ókorban a zsidóságot. Nem véletlen ez a meghatározás, sőt nagyon is tudatos. Életüket nem azok a tényezők határoztak meg, melyek a szír-görögökét. A Szentélyen kívül nem voltak megcsodált épületeik, sehol sem emelkedtek nagyjaikat megörökítő szobrok. Nem voltak hívei a testkultúrának. A zsoltáros így énekel: "Nem a lovak erejére vágyakozik, nem a testi erőben leli örömét." A szellemre vágyakoztak. A bibliai gondolkodás, majd a talmudi eszmevilág lényeges számukra. Vallják az emberiség egységét, a felebaráti szeretetet, mások és saját jogaik védelmét. Hirdetik a hit fontosságát, eszményét. Kötelezővé teszik a szenvedések enyhítését. Követelik a munkát, az alkotás és a teremtés szükségességére hívják fel a figyelmet. Tanítják az igazság szeretetét, a szerénységet. Példaképül állítják az erkölcsi tisztaságot, embertársuk javának előmozdítását. Mindenek előtt, s mindenek felett vallják Isten egységét. A Láthatatlanét, ki emberi érzékszervekkel nem észlelhető, ki téren és időn felül helyezkedik el.

A hellenizmust, a görög gondolkodást erőszakkal terjesztették a Földközi-tenger medencéjében. A nép mely behódolt, a vallás, mely a hódító hitbe beleolvadt, fennmaradhatott. Júdea népe azonban nem fogadta el az idegen uralmat. Az egyistenhit meggyőződésével, az igazság biztos tudatával szívükben keltek fel a makkabeusok, hogy kiűzzék a betolakodókat.

Győzelmük emlékére lobbannak fel a zsinagógai, a köztéri, s az otthoni chánukijában, az ünnepi gyertyatartóban, a chanukai lángok.

„Van olyan szellemi forrás, mely megerősíti a hősöket, van, amely erőt ad a gyengülőknek, van, amely naggyá teszi a szerényt, s van, amely szilárdítja a lankadót.” (Jálkut Simoni, Joel 4.)

A zsidóság olyan szellemi forrásból merített, mely erőt adott neki, mely erőssé tette és megszilárdította. A hit forrásából táplálkozott Mátitjáhu hősiessége, ez segítette a győzelem, s a vallásszabadság kivívásában.

A Talmud röviden meséli el a zsidóság fennmaradásáért vívott harcát. (Sábát 21/b) Folytatólagosan találhatjuk Hillél és Sámmáj, a két iskolateremtő rabbi vitáját a gyertyagyújtás rendjét illetően. Érvek, és ellenérvek csatájában győz a köreinkben máig is elfogadott gyakorlat.

"A növekvő számú gyertyák" elvét alkalmazzuk. Így az itt található hilléli mondásnak alkotókészsége, szellemformáló ereje, s alakító hatása van.

Amikor a chanuka-gyertyákat fokozatos sorrendben gyújtjuk, vallási kötelezettségünk mellett hitet teszünk e gondolat mellett is. Hiszünk az alkotás szépségében. A fokozatosan megszerezhető-megszerzendő ismeretek lelki és szellemi gazdagodásunkat segítik elő.

A chanuka-mécsek vessenek fényt, világosságot az útra, melyen járni kívánunk. Hűek akarunk lenni önmagunkhoz, hogy eleget tegyünk a makkabeusi elvárásnak. Emlékeink élednek fel, amikor hálatelt szívvel fordulunk az Alkotó felé és énekeljük a Máóuz cur ismert dallamát. E nyolc nap zsoltárimájából idézek: „Magasztallak örökkévaló, mert megmentettél, s nem hagytad, hogy ellenségeim káromon örvendjenek.”