Vastaps az idei Zsidó Kulturális Fesztiválnak

2019. Szeptember 11. / 13:28


Vastaps az idei Zsidó Kulturális Fesztiválnak

Szerző: Kácsor Zsolt

Úgy jártunk az idei Zsidó Kulturális Fesztivállal, mint vallásos zsidó ember a szombattal: mihelyst kimegy az ünnep, ő lélekben máris a következőre készül, mert nem tud betelni vele. Az idei fesztivál nagy siker volt, reméljük, jövőre is találkozunk, mert ne feledjék: együtt lenni egyszerűen jó.


Hétfő este ért véget a 22. Zsidó Kulturális Fesztivál, s örömmel jelenthetjük, hogy a programokra igen sokan voltak kíváncsiak: az számunkra sem volt meglepetés, hogy a fesztivál nyitókoncertjén – amelyet hagyományosan a Budapest Klezmer Band adott a Dohány utcai zsinagógában – roskadásig megtelt a nézőtér, de ezen kívül is számos rendezvényünk vonzott telt házat. Nem beszélve Bródy János és kísérőzenekara előadásáról, amely hosszan tartó, álló vastapsot kapott a közönségtől. 

zsf.jpg

Ugyanilyen vastapsot érdemelt Illényi Katica és a Sárik Péter Trió fellépése szintén a Dohányban, amelyen szintén rengetegen voltak. Szívünk szerint telt házat jósoltunk a Vujicsics, a Söndörgő, a ViGaD együttesek és Tolcsvay László közös koncertjének, amelyre végül is valamivel kevesebben jöttek el, mint amennyire számítottunk – igaz, így is ezer fölött volt a résztvevők száma! (Gondoljunk csak arra, hogy egy átlagos kőszínházban ez kétszeres telt házat jelent.) 

Ami viszont mindegyik zenei produkcióban közös volt: a fellépő művészek, muzsikusok profizmusa, valamint alázata a hivatása és közönsége iránt. Öröm volt látni Balázs Fecót, akinek az arcán és tekintetén érezhető volt: ő maga is kivételes pillanatokat él át. 

A Hegedűs Gyula utcai zsinagóga szinte összes programja telt házzal ment, amin viszont eszünkbe sem jutott meglepődni, elvégre örömünkre olyan nagy nevek léptek fel ott, mint Zséda, Darvas Ferenc és Müller Péter Sziámi; ott volt a Sabbathsong Klezmer Band Oláh Gergővel és Pajor Tamással; színpadra lépett Malek Andrea és Jáger Bandi zsidó dalszerzők műveivel, a Zerkovitz Béla, a slágergyáros című produkcióban pedig Gálvölgyi Jánost, Kun Ágnes Annát, Fellegi Balázst, Nógrádi Gergelyt és Neumark Zoltánt hallhatták. 

zsf3.jpgZséda és Sziámi a Hegedűs utcai zsinagógában (Fotók: Szentgyörgyi Ákos)

Idén először komolyzenei szalont is rendeztünk a Wesselényi 17. szám alatt, itt több estén át láthatták-hallhatták Karasszon Eszter csellóművészt és vendégeit. A nézői visszajelzések alapján úgy gondoljuk, hogy a komolyzenei szalonra jövőre is gondolnunk kell. Merthogy igen, már a jövőre gondolunk. Úgy jártunk az idei Zsidó Kulturális Fesztivállal, mint vallásos zsidó ember a szombattal: mihelyst kimegy az ünnep, ő lélekben máris a következőre készül, mert nem tud betelni vele. Rajtunk nem fog múlni!

Köszönjük minden szervező, rendező, műszaki és biztonsági munkatárs munkáját, köszönjük a különböző hitközségeknek, szervezeteknek és intézményeknek, hogy helyszínt biztosítottak nekünk, továbbá köszönjük a művészeknek a fellépést, a vendégeinknek pedig azt, hogy megtiszteltek minket jelenlétükkel. 

Találkozzunk jövőre is, mert mert ne feledjék: együtt lenni egyszerűen jó!

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek