Mazsihisz podcast: Én az ecsettel látok

2025. Május 22. / 09:45


Mazsihisz podcast: Én az ecsettel látok

Ez volt Gábor Marianne festőművész kedvenc mondása. 1917-ben született zsidó, nagypolgári családban. Édesapja az irodalomtörténész és műfordító Gábor Ignác volt. Pályája a harmincas évek végén indult, útját kezdetben Berény Róbert és Szőnyi István egyengette. Rendkívüli tehetség, a ’30-as években képei már a legjelentősebb tárlatokon szerepelnek.

A sikersorozat a vészkorszakig tart, 1944-ben férje, a neves költő, újságíró Rónai Mihály András egész családja Marianne-nak pedig az édesapja a Liszt Ferenc téri, nyilas tömeggyilkosság áldozata lesz. A háború után a kommunista rendszerben polgári származása miatt mellőzik, de az ’50-es évek második felétől ismét kiállíthat és már nem csak itthon, hanem többek között Franciaországban és Olaszországban is, ahol, nagy sikerei voltak. Az egyik festményéhez 1966-ban az olasz költőfejedelem, Diego Valeri írt verset, két önarcképét pedig állandó gyűjteményébe kérte a firenzei Uffizi. 1977-ben − pályájának betetőzéseként − 1046 alkotását bemutató retrospektív kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Galériában.

Később, egészen 2014-ben bekövetkezett haláláig munkáit elsősorban a holokauszt és a zsidó sors ábrázolásának szentelte. Ezekből állította össze a 2025. május 12-én, a mátészalkai Szatmári Múzeumban megnyitott tárlat anyagát a művésznő hagyatékát kezelő Monori Marika kulturális menedzser és a munkáját segítő Szigethy Emma újságíró.

E gazdag és a családi tragédiák ellenére mindvégig az élet szépségeiben való hitét megőrző alkotó munkásságról beszélgetünk a Mazsihisz podcast mostani felvételén. A műsorvezető: Rózsa Péter

Kapcsolódó írásunk:
Terézváros önkormányzata pályázatot írt ki Holokauszt-emlékmű tervezésére a Liszt Ferenc térre

Korábbi adásaink itt tekinthetők meg

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
Mártírmegemlékezést tartottak Komáromban
Megemlékezések
Ma 25 éve halt meg Walter Matthau Oscar-díjas filmszínész
Megemlékezések
Holokauszt-megemlékezés és botlatókő-avatás Zalaszentgróton