Egy elveszett testvér megtalálása: Lousei Glück, a magyar zsidó Nobel-díjas köszöntése

A 77 éves Louise Glück amerikai költőnő kapta az idei irodalmi Nobel-díjat – jelentette be ma a Svéd Királyi Akadémia. A New Yorkban született, a Yale Egyetemen tanító költőnő nagyszülei magyar zsidók voltak.

Ahogy a méltatások nem győzik hangsúlyozni, apai ágon a nagyszülei magyar zsidók voltak, akik kitántorogtak Amerikába régen, édesapja már ott született. Nehéz örökség, traumák, pszichoterápia, Freud, a görög mitológia, a költőiség és a természet kultusza, a bátor őszinteség hagyománya, Emily Dickinson és Sylvia Plath fontos öröksége. 

Igen, magyar volt, a nagyszülei apai ágról itt születtek. Persze, tartsuk számon játékos büszkeséggel, de kezeljük a helyén. Műve eddig igen csekély mértékben volt jelen a magyar irodalomban, mint a kortárs külföldi versek általában, leginkább ez a nagyszerű világirodalmi oldal közvetítette finom és mégis kemény, bonyolult, sokrétű, mégis érthető, egyszerre vallomásosan személyes és mégis egyetemes, a mítosz általános érvényességét újrateremtő költészetét, ahogy a Nobel-díjbizottság indoklása fogalmaz.  

Amelynek utalásrendszerében jelen van lélektani „mítoszként” mindaz, amit a Biblia tanít az emberről. A legmélyebben és a legkegyetlenebb őszinteséggel, amely egyúttal gyengéd megértés és elengedés, megbocsátás és szeretet, az Ararát című könyvében beszél a családtörténetéről, édesapjáról és édesanyjáról, a címben arra a hegyre utalva, amelynek a Tórában Noé bárkája nekiütközött. Használja, de nem kitüntetetten, pláne nem kizárólagosan a zsidó hagyomány elbeszélésmintáit és motívumait, a görög mitológia legalább annyira érdekli, ha nem még inkább. Rokona a vallomásosságban Sylvia Plath, aki nem volt zsidó, de szenvedéseit mégis zsidó szenvedésként, együttérzésként azonosította, feldolgozhatatlan traumáiban, amelyek aztán le is gyűrték, önkéntes zsidó volt. Louise Glück azonban feldolgozta, megformálta traumáit, a megformálás igénye tartotta karban költészetét kamaszkori, anorexiás összeomlása után.

Magyar zsidó családból való, magyar zsidó nagyapját egy midrási ihletésű, midrási karakterű kötetében finoman páhuzamba állítja a Tóra egyik nagy, sikeresen asszimilálódó, de rengeteg fájdalmat megtapasztaló emigráns hősével, Józseffel. Akkor most mi jövünk, hogy a mi magyar zsidó Józsefünk unokáját, Louise Glückot, a művét újra befogadjuk Magyarország és a magyar zsidóság kulturális közegébe. Hiszen, mint kiderült, elveszett testvérünk ő, elveszettnek hitt testvérünk gyermeke. Bárcsak minél előbb megszületne magyaru, hiába nehéz eladni a verseket, „zsidó” ihletésű, legalábbis többek között zsidó ihletésű verseskötetei fordítása. Hogy – ahogyan József és a testvérei, amikor megtalálták egymást – mi is kisírhassuk magunkat egymás vállán, a múltat meggyászolva, elengedve, a viszontlátás örömére. Úgy, ahogyan a friss Nobel-díjas, távolra szakadt rokon, Louise Glück versei tanítják. Végre, csakhogy jó hír érkezett.

(Fotó: Katherine Wolkoff)