A
járvány miatt tavaly sajnos elmaradt, úgyhogy idén duplán bepótoljuk a
hagyományos zsidó kulturális fesztivált, amely immár szerves, elmaradhatatlan
része Budapest művészeti életének. Éljük át újra! Ezt az életörömmel teli
szlogent választottuk a mostani fesztivál jelmondatának, hiszen nehéz és
tragikus év van mögöttünk – de élünk, hogy újra megélhessük az együvé tartozás
örömét a zenében, irodalomban és a társművészetekben!
A 23.
Zsidó Kulturális Fesztivál a régi, hagyományos helyszíneken, azaz a Dohány
utcai és Hegedűs Gyula utcai zsinagógán, a JCC Budapest – Bálint Házon kívül most
új helyeken is várja a kedves közönséget. Az egyik új helyszín a Róth Miksa
Emlékház és Művészeti Múzeum kertje, ahol majd megidézzük a régi kertmozik
hangulatát, a másik újdonság pedig a helyreállított Rumbach Sebestyén utcai
zsinagóga gyönyörűszép épülete, ahová nem lehet elfogódottság nélkül belépni.
Hagyományainkhoz
híven ismét lesz sok-sok klezmer zene és jiddis dallam, de szervezünk
könnyűzenei programokat is. Jönnek hozzánk olyan nemzetközi sztárok, mint Boban
Marković vagy a különleges odesszai „gangsta folkot” játszó Kommuna Lux, de a
magyar zenei színpadok legkiemelkedőbb művészei sem hiányoznak, hiszen újra itt
lesz velünk a Budapest Klezmer Band, Malek Andi, Müller Péter Sziámi, a Sabbathsong vagy Palya
Bea, s programjaink között megidézünk olyan legendás, nagy halottakat is, mint
Szécsi Pál vagy Leonard Cohen.
Összesen
öt helyszínen több mint húsz programot kínálunk önöknek abban a reményben, hogy
sokan leszünk újra együtt, hogy közösen éljük át újra: nem csak a közönségnek
van szüksége művészekre, de a művészeknek is szükségük van az őket éltető
tapsra. Egymás nélkül nem lehet élni!
RÉSZLETES PROGRAM IDE KATTINTVA
FACEBOOK ESEMÉNY / IDE KATTINTVA
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE, HOGY ELSŐKÉNT KAPD MEG A RÉSZLETES PROGRAMOT