Rangos siker: Budapest Turizmusáért Díjat kapott a Zsidó Kulturális Fesztivál

2020. Október 02. / 11:37


Rangos siker: Budapest Turizmusáért Díjat kapott a Zsidó Kulturális Fesztivál

Szerző: Kácsor Zsolt

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) által a fővárosi Új Városházán ma megrendezett turisztikai konferencián Budapest Turizmusáért Díjat kapott a Zsidó Kulturális Fesztivál. A rangos szakmai elismerést a szervezők nevében dr. Kunos Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) ügyvezető igazgatója vette át. Beszédet mondott Karácsony Gergely főpolgármester is.


Budapest Turizmus Konferenciát rendezett ma a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) azzal a céllal, hogy párbeszédet és összefogást kezdeményezzen a vírus miatt nehéz helyzetbe került ágazat problémáinak megoldása érdekében. 

A rendezvényen a hivatás- és üzleti turizmusban rejlő lehetőségek kiaknázására és fellendítésére idén márciusban önálló szakmai szervezetté vált Magyar Kongresszusi Irodával együttműködési megállapodást írt alá Budapest Főváros Önkormányzata, a BFTK, a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány. 

Faix Csaba , a BFTK ügyvezetője a szervezet küldetéséről elmondta: egyrészt láthatóságot kell adni a városban lévő izgalmas attrakcióknak, történéseknek, másrészt olyan együttműködéseket kell tető alá hoznia, amelyek segítik a turisztikai szektor szereplőit.  

Karácsony_Gergely_1.jpegKarácsony Gergely főpolgármester (Fotó: Rácz Tamás)

Jelen volt Karácsony Gergely főpolgármester is, aki közölte: „bár a gazdaságélénkítés állami feladat, Budapest mégis mentőcsomaggal segíti a helyi vállalkozásokat. A turisztikai vállalkozások ingatlanbérleti díját 70 százalékkal, a teraszok után fizetendő díjat 90 százalékkal csökkenti a Fővárosi Önkormányzat szeptember és március között, a taxisok pedig 70 százalékos engedményt kapnak a jövő évi drosztdíjból". Mint mondta: a legfontosabb az, hogy ebben a nehéz helyzetben segítsük a helyi vállalkozásokat, hiszen csak együtt tudunk majd felállni a járvány okozta válságból. 

A turisztikai konferencián átadták az ágazat kiemelt turisztikai díjait: idén a Budapest Kulturális és Turisztikai Nagykövete Díjat Iain Lindsay, az Egyesült Királyság volt magyarországi nagykövete kapta, továbbá Budapest Turizmusáért Díjat kapott a Zsidó Kulturális Fesztivál. (A mai díjátadón adták át a tavalyi Budapest Turizmusáért Díjat is, amelyet 2019-ben a Mesterségek Ünnepe érdemelt ki.) 

díjkn.jpgAz ügyvezető igazgató megköszöni az elismerést

A Zsidó Kulturális Fesztiválnak odaítélt elismerést dr. Kunos Péter, a Mazsihisz-BZSH ügyvezető igazgatója vette át, aki beszédében úgy fogalmazott: „büszkék vagyunk rá, hogy a Zsidó Kulturális Fesztivál révén hosszú évek óta részesei lehetünk Budapest művészeti életének, és büszkék vagyunk arra is, hogy a főváros ezt a missziót becsben tartja és értékeli. Azért használom a misszió szót, mert a kultúra terjesztése számunkra valóban küldetés. Az volt a küldetés lényege, hogy a Zsidó Kulturális Fesztivállal olyan országos hírnevű művészeti brandet hoztunk létre, amely idővel hatást gyakorol a főváros kulturális arculatára és turizmusára egyaránt”. 

Mint az ügyvezető elmondta, a Zsidó Kulturális Fesztivál azért jött létre, hogy a magyar zsidó kultúra évről évre hangsúlyosabban, erőteljesebben és korszerűbben jelenjen meg a budapesti művészeti életben. Hozzátette: köszönet a szervezőknek – köztük a Mazsihisznál Deák Andreának –, köszönet minden, a munkában részt vevő munkatársnak, dolgozónak, fellépő művésznek és köszönet a fesztiválhoz évek óta hűséges közönségnek. 

díj.jpg

Dr. Kunos Péter a beszédét azzal zárta: a vírushelyzet miatt a tempó idén lelassult, de egy több ezer éves zsidó kultúrával a hátunk mögött bízvást kijelenthetjük, hogy a járvány, mint annyi minden az elmúlt évszázadokban, csak ideiglenes. „Ha valaki, akkor a zsidóság tudja ezt. Mi tudjuk, hogy a padlóról nem csak föl lehet, de kötelező is felállni a közös magyar zsidó örökségünk érdekében, amelyet semmiféle vírus nem győzhet le” – tette hozzá.  

(Címlapképen: Dr. Kunos Péter átveszi a díjat Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettestől és Faix Csaba ügyvezetőtől)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Hírek, lapszemle
Aktiválódtak a szirénák Tel Avivban
2024. November 06. / 14:44

Aktiválódtak a szirénák Tel Avivban

Zsidó világ
„Ábrahám élemedett korú, öreg ember lett..."
Megemlékezések
Vasárnap temetik Hadas Krisztát a Kozma utcai zsidó temetőben