Vérünkben van a túlélés genetikája, és ebben fontos kromoszóma a humor – interjú Rényi Ádámmal

Rényi Ádám negyedik novelláskötete, a Várólista február 20-án jelenik meg a 21. Század Kiadó gondozásában. A különleges humorú első három kötet, az Osztálytalálkozó, Erika néni és A bezzeggyerek zajos sikert aratott. Az új könyv sem számíthat más fogadtatásra, mivel ebben is ugyanolyan meghökkentő, fanyar iróniával találkozhatunk, a szerző jól felismerhető stílusjegyeit mutató „félperces” írásokban. Az íróval Rubin Eszter beszélgetett.

Tudatosan figyeled az embereket és a mindennapokban vadászol a különös sztorikra?

Nem úgy működik, hogy na, akkor én most elkezdek tudatosan figyelni. Alapvetően nyitott szemmel járok a világban, de történeteimnek csak kis százalékát találom meg a mindennapokban. Inkább csak morzsákat, félmondatokat, hangulatokat, gondolatfoszlányokat találok, és azokat is inkább véletlenül. De bármiből lehet alapanyag, ha megtalálom benne, vagy hozzá azt, amitől működhet a történet.

Milyen módszerrel írsz? Sűrítesz, vagy lefaragod a fölösleget, mint egy szobrász? Vagy már eleve a félpercesekre jár az agyad?

Eleve sűrítve írok. A lényeget mondom el és egy kicsit feldíszítem, de éppen csak annyira, hogy a miliő otthonos, a karakter ismerős vagy megismerhető legyen. Azt hiszem, igen, már az agyam is így forog. Az új kötettel együtt immár 120 novellám jelent meg, szóval beépült ez a mechanizmus a gondolkodásmódomba.

Egy félperces novella hogyan tud ekkora érzelmi hatásokat kiváltani?

Örülök, ha ez időnként sikerül. Tulajdonképpen ez a fő motivációm, hogy megmutassam, egy rövid, akár csak néhány oldalas írás képes erős hatással lenni a befogadóra. Segít, ha a környezet és a karakterek is ismerősek, mert nem kell őket hosszan építeni az azonosuláshoz. A hétköznapiság nagy segítségemre van, hiszen könnyebb átérezni olyan ember fájdalmát vagy örömét, aki olyan, mint a szomszédunk, mint egy páncélos lovagét a tizenkettedik századból.

Szerinted az élet abszurd, vagy inkább szomorú és a humor csak túlélési stratégia?

Az élet szerintem csodálatos. Nagyon szeretek élni. De az élet szépsége nem csak jóságában, a szomorúságában is ott rejlik. Nekünk a vérünkben van a túlélés genetikája, és ebben fontos kromoszóma a humor, de jó néha egyszerűen csak humorral élni.

A humorod mögött derűt vagy szorongást rejtegetsz?

Azt hiszem, jókedélyű ember vagyok, szeretek nevetni és másokat megnevettetni, de vannak persze szorongásaim is, amiket egyáltalán nem rejtegetek. Szorongásaim fontos részei a személyiségemnek, akad, amitől persze szabadulnék, de van, ami nélkül már nem én lennék.

Miért vonzanak az esendő, vesztes vagy kissé magányos figurák?

Az én hőseim jobbára antihősök, azokról szeretek írni, akiknek az életében látszólag nincs semmi rendkívüli. Ám én elképzelem, hogy mégis van, mert akár lehet is. Sok csoda történik körfolyósós házakban, óvodákban, dohányboltokban és hajléktalanszállókon de legalábbis nem kevesebb, mint egy kastélyban. Az ember esendő, gyakran vesztes és magányos is, és sokkal könnyebben tudunk egymáshoz kapcsolódni a gyengeségeinken, a gyarlóságainkon keresztül, mint erényeink, erősségeink által. Az együttérzés képessége talán a legnemesebb emberi tulajdonságunk.

Írás közben empátiával közelítesz hozzájuk, vagy egy kis iróniával?

Nem szoktam ezeket megtervezni. Úgy pattannak ki ők a fejemből, mint Pallasz Athéné Zeusz fejéből: teljes fegyverzetben. Csak az én hőseim lehet, hogy otthonkát vagy mackófelsőt viselnek. Az empátia és az irónia nálam egyébként jól megférnek egymással, hiszen én magam is egyszerre vagyok szentimentális és fanyar. 

Van olyan karaktered, akitől utólag bocsánatot kellett volna kérned?

A bezzeggyerekben van egy történetem, az a címe, hogy Randi nálam. Az gyakran okoz lelkiismeretfurdalást, pedig az egyik színpadi adaptációmba (Kapuzárási pánik) is bekerült. Azt a kérdést veti fel, hogy lehet-e bármihez nyúlni egy váratlan fordulat, egy gyomron vágó csattanó, egy groteszk pillanat kedvéért. Európában van bennünk valamiféle gát ezekkel kapcsolatban. Bennem is, de végül átugrottam. Sokszor töprengek azon, hogy jól tettem-e.

Ha egy novellád tényleg csak fél percig tartana, mint egy hangüzenet, mit hallanánk feltétlenül az első öt másodpercben?

Valamit, ami a gyors karakterábrázolást megcsinálja. Ruhadarab, bútor, étel vagy akár a karakter által nézett tévéműsor.

Mit tud a humorod, amit szerinted más magyar íróké nem?

Nehéz lenne erre nekem válaszolnom. Nagyon sok magyar írónak van remek humora, nem hiszem, hogy lenne valami olyan a birtokomban, ami másnak ne lenne. Sokak szerint a pesti vicc, vagy a zsidó humor hagyományait hozom vissza. Nem érzem magamat valami unikumnak, de örülök, ha nevetnek azon, amit viccesnek szánok és sírnak azon, amit szomorúnak. És nem fordítva.

Volt már olyan történeted, amit regényt kívánna? Tervezel hosszabb prózát írni?

Mások mondták már egy-egy történetemre, hogy olyan erős az alapja, hogy elbírna hosszabb történetet, de nekem egyelőre nincsenek regényírási ambícióim, és vitatom a regény felsőbbrendűségét a novella felett, még ha sokkal nagyobb munka is. Szerintem a hatás számít, az érzés, a gondolat, amit felébreszt az ember az olvasóban, ez pedig nem feltétlenül függ az oldalszámtól. A másik műfajom a dráma, színpadi terveimből bőven akad még.