Európai Zsidó Szövetség: Köszönet Orbánnak a ciszjordániai kiállásért

2019. November 21. / 10:46


Európai Zsidó Szövetség: Köszönet Orbánnak a ciszjordániai kiállásért

Köszönetet mondott a ciszjordániai zsidó telepekkel kapcsolatos magyar kormányzati álláspontért, Magyarország Izrael melletti következetes kiállásáért Orbán Viktornak írt levelében Menachem Margolin rabbi, az Európai Zsidó Szövetség (EJA) elnöke – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.


Menachem Margolin rabbi üzenetében emlékeztetett arra, hogy a világ számos országban vannak vitatott hovatartozású területek, és igazságtalan Izraelt más mércével mérni. Ezért üdvözölte, hogy a magyar kormány szembehelyezkedett az Európai Unió Washingtont bíráló nyilatkozatával. (Az Egyesült Államok a napokban egyértelművé tette: már nem tekinti a nemzetközi jogba ütközőnek zsidó telepek létesítését Ciszjordániában, a döntés heves diplomáciai vihart okozott.)

orb.jpg

Az EJA elnöke leszögezte: „a valódi vezetés ismérve kiállni valamiért, ami helyes, és valami ellen, ami nem az, szemben akár egy nyilvánvaló konszenzussal is. Becsületességet, bátorságot, elszántságot mutat". A rabbi elismerését fejezte ki az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséggel (EMIH) kötött átfogó megállapodásért is. 

(MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek