Márciusban kezdődik a Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő elleni per

2020. Február 19. / 14:15


Márciusban kezdődik a Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő elleni per

A jeruzsálemi körzeti bíróság bejelentette kedden, hogy március 17-én, két héttel a parlamenti választások után kezdődik meg Benjámin Netanjahu ügyvivő miniszterelnök korrupciós pere.

Az első napon a vádlottaknak a bíróságon meg kell majd hallgatniuk a vádirat fölolvasását – Netanjahu mellett két másik vádlott, Arnon Mózesz és Saul Elovics is jelen lesz –, de elvileg a vádlottak kérhetik távollétük engedélyezését – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

A bíró a vádirat felolvasásával nyitja meg a pert, amelynek során meg kell bizonyosodnia arról, hogy az alperes vagy alperesek megértik a dokumentum tartalmát. A vádlottaknak felelniük kell, hogy elismerik vagy tagadják-e a vádiratban foglalt tényeket.

A vádirat felolvasása után megkezdődik a tárgyalás előtti szakasz, amelyben a felek megpróbálják csökkenteni a tárgyalás hosszát, és ezért megállapodnak a nem vitatott tényekben és dokumentumokban. Ebben a szakaszban várhatóan jelentősen csökkenni fog a tanúk listája, ugyanis Netanjahu aktáiban jelenleg 333 tanú szerepel, köztük több tucat rendőr.

Ez a szakasz egy szokványos esetben is hónapokat vehet igénybe. Csak ezután kezdődik a bizonyítás fázisa, amelyben beidézik a tanúkat, köztük Gilad Erdan belbiztonsági minisztert, Zeév Elkin és Jariv Levin minisztereket, Jaír Lapid parlamenti képviselőt, valamint vádalkut kötő korábbi munkatársait, és mellettük üzletembereket, a Moszad külföldi és a Sin Bet belbiztonsági szervezet volt vezetőjét és még sok más közszereplőt.

Áron Farkas, a jeruzsálemi körzeti bíróság elnöke a múlt héten bejelentette a Netanjahu-ügyeket tárgyaló bírói kar összetételét. Rebeka Fridman-Feldman lesz a grémium vezetője, helyet kapott még a testületben Móse Bar-Am és Oded Saham bíró. Fridman-Feldman tárgyalta annak idején Ehud Olmert volt miniszterelnök perét, és elítélő határozatot hozott.

A Benjámin Netanjahu elleni vádiratot három héttel ezelőtt nyújtotta be az ügyészség, mindössze négy órával az után, hogy a kormányfő visszavonta a törvényhozásnak korábban benyújtott kérelmét a mentelmi jog iránt.

Aviháj Mandelblit főügyész novemberben három ügyben csalással, hivatali visszaéléssel, valamint vesztegetéssel vádolta meg Netanjahut, miután a rendőrség a nyomozását követően vádirati javaslatokkal adta át neki az ügyekről készített ezres, kétezres és négyezres számú aktákat. (MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Mazsihisz hírek
Több helyen korábban megkezdődtek a temető-karbantartási munkák
Izrael
Beeri kibuc: Magyarország-erdő
2024. Február 29. / 10:06

Beeri kibuc: Magyarország-erdő