A vádlottak padján a 93 éves, egykori SS-katona, akit tömeggyilkossággal gyanúsítanak

2019. Október 17. / 10:38


A vádlottak padján a 93 éves, egykori SS-katona, akit tömeggyilkossággal gyanúsítanak

A 93 éves Bruno Dey 1944-45-ben a lengyelországi Stutthof koncentrációs táborban szolgált, ahol a vád szerint tudatosan támogatta kétszáz ember elgázosítását, 30 ember lelövését, s további 5 ezer ember halálálért felelős annyiban, mert részt vett az elviselhetetlen tábori körülmények fenntartásában. Mivel a bűncselekmény idején még csak 17-18 éves volt, Bruno Dey ügyét a fiatalkorúak bírósága tárgyalja.


Az ügyészség 2016-ban kezdett nyomozni Bruno Dey ellen, miután előkerült a nevével ellátott SS-egyenruhája, és megtalálták az aláírását a Lengyelország északi részén, a mostani Gdansk mellett fekvő Stutthof munkatáborának iratain. Stutthof volt az első koncentrációs tábor, amely Németország határain kívül létesült, és ez volt az utolsó, amely – 1945. május 9-én – felszabadult. 

br2.jpgEgy barakk Stutthoffban (Fotó: AFP-Getty)

Az ügyészség azért indíthatott  nyomozást Bruno Dey ellen, mert a bíróság 2016-ban megváltoztatta azt az ötven évvel ezelőtt hozott döntést, ami szerint csak amiatt nem lehetett felelősségre vonni egykori katonákat, mert haláltáborban szolgáltak. Az ügyészség a nyomozást azzal zárta le, hogy Bruno Dey bűnrészes volt tömeggyilkosságban: a vádhatóság szerint Dey ötezer ember haláláért azért terheli felelősség, mert részt vett az elviselhetetlen tábori körülmények kialakításában és fenntartásában, ezen túlmenően pedig további kétszáz ember elgázosításával és harminc ember lelövésével is vádolják abban az értelemben, hogy tudatosan támogatta az áldozatok meggyilkolását. 

Mivel Bruno Dey a bűncselekmény idején még nem volt nagykorú,  az ügyét a fiatalkorúak bírósága tárgyalja. Egészségi állapotára való tekintettel hetente legföljebb kétszer, maximum 2 órás tárgyalásokat tartanak az ügyében Hamburgban. A BBC szerint az ő büntetőügye lehet az utolsó, amelyben egykori náci őr áll bíróság elé.

(A BBC írása nyomán. Címlapkép: AFP – File)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek