„Mindenható szeretete, a szülők tisztelete vezérelték életének útján…”

Deutsh László a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga rabbijának búcsúbeszéde Lefkovics Sándor zl. temetésén.

„Jirász somájim,- kibud ov voém,-
Mindenható szeretete, a szülők tisztelete vezérelték életének útján…”

Búcsúzunk Tőle aki Istenfélő volt.
Búcsúzunk Tőle aki szülőtisztelő volt.
Búcsúzunk Tőle aki becsülettel élte le az életét.

Gyászoló Család! Gyászoló Gyülekezet!

Fáj a szívünk e szomorú órán, amikor utolsó útjára kísérjük őt, Sanyi bácsit, akit tiszteltünk, becsültünk, szerettünk.

Lefkovits Sándor, Slajme ben Ávrohom Szikszón született 1923-ban. Nyolcan voltak testvérek, szülei nagyon vallásos emberek voltak. A chászidis életformát követték. A vallásos indíttatás kihatott egész életére.

Mindig nagy szeretettel beszélt édesapjáról, aki híres jesívákban tanult és talmud hochem volt.

Ő maga is hatalmas ismeretekre tett szert a jesívákban. Jártas volt a Tórában, a talmudban, de még a midrásirodalomban is. Pék szakmát tanult és néhány évig ezen a szakterületen dolgozott.

A fasizmus alatt munkaszolgálatos volt. Majd a felszabadulás után Izraelbe alijázott. Egyike volt azoknak, akik ott voltak a független Izrael állam megalapításánál. Harcolt a Cáhál-ban és meg is sebesült ott.

1957-ben ismét Magyarországra jött és itt élte le életének hátralévő részét. Szorgalmas dolgos ember volt hatalmas akaraterővel. Több évtizedet dolgozott az OMKER-nél a Bajcsy Zsilinszky úton, majd innen ment nyugdíjba.

Nyugdíjazása után egyre jobban bekapcsolódott a Budapesti Zsidó Hitközség liturgikus életébe. Előimádkozott, lejnolt, vallási tanácsokat adott, segített ahol csak tudott

Akik ismertük, szerettük egyszerű közvetlen lénye miatt Sokat tudott a vallási tanokról, hagyományokról, szokásokról.

Sohasem kérkedett tudásával, de mi, akik ismertük csodáltuk, becsültük közvetlen emberi lényét, egyéniségét.

Szeretett feleségével, akit már több mint két évtizede elveszített, boldog házasságban éltek. Házasságából gyermek nem született.

Egyszerűen, szerényen élt, sohasem voltak nagy igényei. Szerette az embereket és az emberek is szeretettel vették körül. Ezt, az is bizonyította, hogy a betegsége ideje alatt sokan voltunk, akik aggódtunk érte, akik megpróbáltunk tenni a gyógyulásáért. Tettünk azért, hogy meggyógyuljon, hogy legyen, de csak idáig sikerült mentenünk őt, akit nagyon szerettünk.

A költő szavaival:
” Elmúlt, mint száz más pillanat,
De mi tudjuk: mégis múlhatatlan,
Mert szívek őrzik, nem szavak.”

(Nagy László)