Benedek István Gábor
Lefkovics Sándor emlékére
A legenda, amely ahasvérus „bolygóvá tételéről” szól, alighanem jóval előbb megszületett, kialakult, mint azt az eredeti történet jelzi. Hiszem már ősapák sorsa, Isten keresése, szent vándorlása is ezt mutatja: nem lehetett előttük természeti, politikai és katonai határ, akadály, amely visszafogta volna őket az úttól, a megismeréstől, a kíváncsiság csillapításától.
Nincs zsidó ember, éljen bárhol a nagyvilágban, akiben ne lakozna ott az Örök Vándor. A Nagy Kalandor, a Kutató, a Feltaláló, a Kereső. Ahogy testileg, lelkileg, szellemileg felkészülünk a Tettre, megyünk, hogy tapasztaljunk, megbizonyosodjunk.
Mentek az ősök, mentek mindig. A Szentföldről Egyiptomba, Babilóniába, a Templom lebontása után Európába, Ázsiába, s ha a közeli nemzedékeket nézzük: így ment Vámbéry Ármin Perzsiba, Munkácsi Bernát a Volgához, Stein Aurél Kínába a halucok Izraelbe.
Én Lefkovics Sándort ilyennek látom: ő a mindig újjászülető, az örökké vándorló, a múlhatatlanul nyugtalan, kíváncsi zsidó ember megtestesítője. Akár szobra is állhatna itt a gettó negyedében.
A Magyarországi Teitelbaumok városából jött, Sátoraljaújhelyről, ott tanult jegyzett tanárok védőpajzsa, tálesza alatt. Szimbolikus foglalkozást választott: pék lett, kenyérsütő, akit megbűvölt a zsidó szimbolika: igazi kenyeret adni a szellemi táplálék mellé. Mert végtelen tudást is felhalmozott: hibátlan imakultúrát, jártasságot a tórában és a talmudban, s ahogy azt kellett fiatal éveiben: a végtelen zsidó ismeretek szétszórt mondat-és gondolat morzsáit újra egységes kenyérré varázsolni.
Amikor annak eljött az ideje: a Szentföldre vándorolt, fegyverrel harcolt az ősapák ősi otthonáért, majd visszatért oda ahol született. Szegény volt és szegény is maradt, miközben megöregedett, s már csak a betegséggel küzdött.
Akár hogy is, igazi hazája a Zsinagóga maradt. A közössége. Mert ő mégsem útközben érezte jól magát, mint egy másik zsidó legenda hőse, a mesésen szeretni való Kohn bácsi, hanem imádkozás közben.
És ő már tudta, hogy a végtelen időben ott él a Dob utca és a Wesselényi utca, a Körút és a Hegedűs Gyula utca, mindig ott áll, és mondja vég nélküli összegezését mint a bölcsek bölcse Salamon király,
„Córesz az egész világ”
Címlapképünk illusztráció