Sátoros ünnep, a Tóra ünnepe

Sátoros ünnep

sukka.jpg

A Szukkot (Sátoros ünnep) eredetileg a termés begyűjtésének volt az örömünnepe. Erre mutat az ekkor lengetett csokor: pálma (luláv), citrus (etrog), mirtusz és szomorúfuz. Négy eleméből kettő (a pálma és a citrus) zsidó szimbólumokká lettek már az ókorban, különösen a sírköveken. (szuk2) Az ünnep második értelme: emlékezés a pusztai vándorlásra. Ezért állítanak fel sátrat. A félünnep utolsója a Hósáná Rábbá (a nagy hósáná).

A zsidó néphit azt tartja, hogy az Újévkor beírt és az Engesztelő napon megpecsételt ítélet ekkor válik jogerőssé. Ez először a Midrás Tehilimben nyer kifejezést (ed. Buber, 128-129.). Ezért újból fehérbe öltöznek és az ünnepi csokorral hét körmenetet tesznek a zsinagógában. Számos Hósává - héber költői kompozíció készült erre az alkalomra (Kálir Jószéf Ibn Abitur, Szaádja). A refrén mindig ez: Hósáná (segíts meg).

Innen az Új Testamentum használta hozsanna. A megelőző éjjelt ébren töltik a zsinagógában vagy a sátorban. (en5) Részleteket olvasnak a Bibliából, a Talmudból és a Zóhárból. Az utolsó percekben még befolyásolni akarják az égi ítélkezést. Több képzet fűződött az éjjelhez. Lesték a pillanatot, amikor meghasad az ég és minden kívánság teljesül. Egy a XVI. századból származó illusztrált héber kézirat (a Bibliothéque Nationale-ban őrzik), amelyet tévesen tartanak magyarországi eredetűnek, egyik képe ábrázolja azt a pillanatot, amikor megnyílik az ég.

Ezen az éjjelen árnyékjóslással akarják megtudakolni a jövőt. Az árnyék az embernek része vagy éppen helyettesítője. Romániában az építőáldozat helyett egy elhaladó ember árnyékát vetették papírra vagy lécre, s azt falazták be. A hiedelem szerint az ember maga is elpusztult. Boszorkányperekben gyakori vád, hogy "embereket mért", vagyis Iemérte az árnyékukat (Ethnographia. XLVI. 1935. 38.). Akinek nincs árnyéka, meghal. Kétségtelenül ez az értelme Józsua és Káleb szavainak, amelyekkel megnyugtatják a pusztában vándorlókat a kánaáni őslakók felől (Mózes IV. 14:9.): "árnyékuk eltávozott tőlük", azaz: a halál fiai. A Zóhár ismeri azt a hiedelmet, hogy harminc nappal halála előtt az embernek nem látható az árnyéka. Juda Chászidnak (Jámbor Dudának) a német néphittől erősen befolyásolt körében bukkan fel a XII. század végén az a felfogás, hogy aki Hosáná Rábbá éjjelén nem látja fejének árnyékát, az abban az évben meghal (Széfer Chászidim, 452, Wormsi Eleázár: Rókéách. 221.).

A spanyol Nachmanides is említi ezt Tóra kommentárjában. Így érthető a British Museum egy kahbalisztikus kéziratának záradékában a másoló, Elia Levita. megjegyzése: "Befejeztem ezt a szent könyvet ma, szerdán, 1516. Hosáná Rábbáján, amelyen láttam fejemet a hold árnyékában. Áldott az Örökkévaló, mert biztos vagyok benne, hogy nem halok meg ebben az esztendőben."

Lőwinger Adolf és J. Trachtenberg számos párhuzamot gyűjtött a képzethez a környező népek folklórjából. Németországban úgy hiszik, ha karácsony éjjel nem látható a fej árnyéka, az az ember még az évben meghal. Sziléziában is a halál elojelének veszik, ha újév estjén az árnyéknak hiányzik a feje.

A Tóra örömünnepe

Az ünnep utolsó napja a Szimchát Tóra (a Tóra öröme). A Tóraolvasás egyéves ciklusa ezen a napon fejeződik be és kezdődik újból. A gáonikus időkben, a IX. századtól kezdték ünnepelni Babilóniában. Palesztinában Májmuni Ábrahám koráig (XIII. század) még a hároméves ciklus járta. Az összes Tóratekercset kiemelik ilyenkor a frigyszekrényből, és hétszer körüljárják velük a zsinagóga belső terét (hákkáfot körmenetek). A gyerekek zászlókat visznek. Akit a Tóra befejezéséhez hívnak fel, a chátán Tóra (a Tóra vőlegénye); akit az újrakezdéshez, chátán berésít (a kezdés vőlegénye); akit a prófétai olvasmányhoz, chátán máftir (a befejező részt olvasó vőlegény) címet kapja. A hét körmenetet a megelőző estén is elvégzik.