Nagy elődeink: Dr. Hevesi Simon (1868-1943)

Hevesi Simon 1868-ban született Aszódon, és 1943-ban hunyt el. Ahogyan Bernstein Béla, úgy Hevesi Simon is az emancipációs törvény megszületése utáni bizakodó légkörben született és nevelkedett, míg élete utolsó éveiben a magyar zsidóság elpusztításával és tragédiájával kellett szembesülnie.

Hevesi Simon édesapja tatai rabbi volt, és Hevesi a halakhában és a világi tudományokban egyaránt járatos rabbi személyiségek egyik kiváló képviselőjeként a Rabbiképzőben tanult, ahol többek között a jeles tudós, Bacher Vilmos tanítványa volt. 1892-ben szerzett doktori fokozatot filozófiából, és ezt követően, 1894-ben avatták rabbivá. Először Kassán tevékenykedett 1894-1897 között, majd nyolc éven keresztül Lugoson, Venetiáner Lajos utódjaként. 1905-ben választotta meg a Pesti Izraelita Hitközség a Dohány utcai zsinagóga rabbijának, 1921-ben főrabbinak, 1927-ben pedig vezető főrabbinak nevezték ki. Az utóbbi kinevezést mintegy kárpótlásul kapta azért, hogy a felsőházi neológ képviseleti tagságra nem őt, hanem Löw Immánuelt választották meg. Rendkívül tevékeny részt vállalt a pesti hitközség és a zsidó közélet, a zsidó kulturális és tudományos élet munkájában. Többek között filozófiát és szónoklattant tanított a Rabbiképzőben, ahol a vezérlő bizottság tagja volt, majd 1932-33-ban ügyvezető igazgatója. Emellett az országos rabbiegyesület elnöke volt és egyik alapítója az OMIKE-nak, az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesületnek. Közéleti tevékenységét jelzi szerkesztői és publikációs munkássága is, többek között társszerkesztője volt a magyar zsidó sajtó olyan fontos orgánumainak, mint a Magyar Zsidó Szemle, a Hacofe vagy a Jabne.

Nagy neológ rabbi elődjeihez hasonlóan Hevesi Simon is kiváló szónok volt, a Löw Lipót által megteremtett retorikai hagyomány jeles folytatója. Prédikációi tartalma és stílusa mellett a visszaemlékezések különlegesen szép orgánumát is gyakran kiemelik. Magyarul és héberül egyaránt publikált, és vallástudományi munkái közül érdemes kiemelnünk Jób könyvével foglalkozó tanulmányát (Jób könyvének problémája, 1905), az Énekek énekéről írt 1892-es művét, vagy a Blau Lajossal és Weisz Miksával közösen írt, 1920-ban megjelent Etika a Talmudban című könyvet, valamint imakönyv fordításait. Ezt a nagyünnepi imakönyv-fordítást, amely szép irodalmi stílusa miatt is figyelmet érdemel, a mai napig használják egykori templomában. Vallásos és világi, filozófiai stúdiumainak és kutatásainak eredményei a Kant filozófiájáról írt munkája és mindenekelőtt Maimonidesz főművének, A tévelygők útmutatójának magyar nyelvű kivonata.

Felhasznált források: 
http://www.dohany-zsinagoga.hu/?page_id=39
Komoróczy Géza; Frojimovics Kinga; Pusztai Viktória; Strbik Andrea (1995) A zsidó Budapest 1-2. Budapest: MTA Judaisztikai Kutatócsoport
Komoróczy Géza (2012), A zsidók története Magyarországon 1-2., Kalligram: Pozsony