Online barangolások a zsidó világban, ezúttal: Budapesten

2020. Július 17. / 13:10


Online barangolások a zsidó világban, ezúttal: Budapesten

A Quesher.com című, angol nyelvű honlapon különleges szolgáltatásra bukkantunk:  a zsidó kultúrában, hagyományban és történelemben otthonosan mozgó, nemzetközi csapat tagjai tartanak virtuális sétákat a zsidó világ érdekes helyszínein. Most vasárnap, július 19-én magyar idő szerint délután fél 2-től éppen Budapest kerül a fókuszba,méghozzá Korányi Dóra kalauzolásával.


Egy nemzetközi kezdeményezés keretében indult el a Quesher.com szolgáltatása, amely a világ különleges, és zsidó szempontból fontos helyeit mutatja be Magyarországtól kezdve Olaszországon vagy Spanyolországon át Lengyelországig. 

A virtuális túra a ZOOM alkalmazás segítségével zajlik, a „túravezetők” pedig felkészült és okos fiatalok, akik sok-sok érdekességet és különlegességet tudnak az egyes helyszínekről.

Most vasárnap délután fél 2-től Korányi Dóra mutatja be szívünk csücskét, azaz Budapestet, az előadás címe: Stories of Jewish Budapest: From affirmation to persecution and revival. Korányi Dóra – aki a Quesher.com társalapítója Sebastian Mizrahi mellett – a végzettsége szerint pszichológus, aki évek óta vezet csoportokat a budapesti zsidónegyedben, hogy megismertesse az érdeklődőkkel a magyar főváros zsidó örökségével. 

A hivatását és a zsidóságot szenvedélyesen szerető ember, akivel élmény lesz a virtuális „utazás”. Ha szeretnének vele tartani, akkor a további részletekért kattintsanak ide.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek