„Meggyógyult” a leégett Thököly úti zsinagóga

2020. Szeptember 02. / 20:33


„Meggyógyult” a leégett Thököly úti zsinagóga

A Lauder iskola diákjai egy igazi Tóra-tekercsre hasonlító alkotást készítettek nekünk, miután leégett az épület. A legmeghatóbb az volt, amikor egy kisgyermek azt írta bele: kívánom, hogy minél hamarabb meggyógyuljon a zsinagógátok – mondta Kardos Péter főrabbi, a Thököly úti zsinagóga vallási vezetője a felújított, s eredeti szépségében helyreállított épület mai átadó ünnepségén.

DSC_6542.jpg

A rendezvényen beszédet mondott Jakov Hadas-Handelsman, Izrael magyarországi nagykövete, a magyar kormány nevében Orbán Balázs miniszterhelyettes, parlamenti és stratégiai államtitkár, Budapest főváros képviseletében Karácsony Gergely főpolgármester és Kardos Péter főrabbi. 

A mai átadó ünnepségen a résztvevőket Róna Iván, a zuglói hitközség világi elnöke köszöntötte, aki megköszönte minden támogató és adományozó segítségét, akinek köszönhetően a zsinagóga megújulhatott. A helyi zsidó közösségből kiemelte Urbán Iván és Gerő Péter munkáját. Hozzátette: habár fájdalmas volt a zsinagóga leégése, annak mégis örülni lehet, hogy a bajban össze tudtunk fogni.

Az 1930-ban átadott zsinagógában 48 éve szolgál Kardos Péter főrabbi, a Thököly úti zsinagóga vallási vezetője, aki beszédét a Sehehájánu áldással kezdte, majd elmondta: nagyon sokan összefogtak a zsinagógáért és nagyon sokan biztosították támogatásukról a közösséget. A Lauder iskola diákjai például egy igazi Tóra-tekercsre hasonlító alkotást készítettek, a legmeghatóbb az volt, amikor egy kisgyermek azt írta bele: kívánom, hogy minél hamarabb meggyógyuljon a zsinagógátok – mondta a főrabbi. A zsinagóga a nyilasok vérengzése miatt rettenetes gyilkosságok színhelye volt, ezért nevezte a főrabbi az épületet az ország legnagyobb mártír emlékművének.

Jakov Hadas-Handelsman, Izrael állam magyarországi nagykövete a rendezvényen elmondta: e falak a történelem sötét korszakának tanúi voltak, de nem kell mindig a sötét korszakokra gondolni. Hiszen – tette hozzá – a körülményektől függetlenül a helyi közösség sziklaszilárdan és töretlenül halad előre Kardos főrabbi vezetésével. A nagykövet úgy fogalmazott: ezen az emlékezetes és örömteli napon köszöni a magyar kormány, a helyi és fővárosi önkormányzat és minden közösség segítségét Magyarországon és világszerte. 

Az újraavatáson a magyar kormány képviseletében részt vett Orbán Balázs miniszterhelyettes, aki többek között elmondta: az örömteli zuglói megújulás csak egyetlen eleme annak a tudatos kormányzati stratégiának, amelynek eredményeként zsidó reneszánszról beszélhetünk Magyarországon. Mint fogalmazott: a zsidó vallásgyakorlás három bevett egyháza összesen 26 milliárd forint támogatásban részesült az elmúlt években. Orbán Balázs hangsúlyozta: a támogatási keret a zsidó közösségi élet szervezésétől a hitoktatás támogatásán át az épített örökség megújításáig terjed.

A főváros részéről a megújult zsinagógába Karácsony Gergely főpolgármester látogatott el, aki úgy fogalmazott: csodálatos érzés a zsinagóga megújulását látni, és szeretné azt hinni, hogy az épület után a közösségek sebei is begyógyulnak. Mint mondta, nagyon fájó volt számára a zsinagóga leégésének híre, de az épületek könnyebben „gyógyulnak”, mint a lelkek. Örömét fejezte ki, hogy az ünnepségen a különböző politikai oldalak képviselői együtt örültek az avatásnak, hogy egy ilyen ügy kapcsán együtt vannak és együtt ünnepelnek.

A mai ünnepség után a vendégeket Kardos Péter főrabbi és Róna Iván körzeti elnök vezette körbe az épületben. A rendezvény résztvevői ajándék gyanánt kaptak egy-egy példányt abból a zsidó naptárból, amely a napokban jelent meg a hamarosan beköszöntő zsinagógai újévre.

Az eseményen mások mellett jelen volt Horváth Csaba zuglói polgármester, dr. Fónagy János, nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár, Heisler András , a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke, Mester Tamás,  a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnöke, dr. Kunos Péter, a Mazsihisz-BZSH ügyvezető igazgatója, a zsidó szervezetek és a társegyházak képviselői.

Szentgyörgyi Ákos fotói a zsinagóga átadásról / IDE KATTINTVA

A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) zuglói körzetének zsinagógája technikai meghibásodás miatt szenvedett súlyos tűzkárokat 2016 októberében. 2017-ben az épület helyreállításáról Heisler András, a Mazsihisz elnöke Orbán Viktor miniszterelnökkel egyeztetett, ennek eredményeként a magyar kormány 142 millió forint állami segítséget nyújtott a munkálatokhoz, amelyek idén fejeződtek be. A Budapesti Zsidó Hitközség a beruházáshoz 150 millió forinttal járult hozzá. Annak érdekében, hogy minél hamarabb újra megindulhasson a vallási élet a zsinagógában, az épület helyreállítását a magyar államon kívül több hazai és külföldi támogató is segítette különböző felajánlásokkal és adományokkal.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek