A Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában múlt szombaton egy csodálatos hangulatú szlihot-estet tartottak. A program kezdetén a havdala-gyertya (szombatbúcsúztató) lágy fénye és a szegfűszeg illata töltötte meg a zsinagóga patinás falait, megadva az esti imakoncert alaphangját. A fellépő kántorok és zenészek ezen az estén a zsúfolásig megtelt zsinagógában, lelkeket simogató szép dallamokkal igyekeztek az emberek szívébe vinni Elul hónapjának gondolatvilágát és a szlihot eszmeiségét.
A szlihot imák a Ros Hásánára való belső felkészülést szolgálják, lelkünket és elménket egyaránt az önvizsgálatra irányítják. A szefárd zsidók Elul első napján kezdik el ezeket a bűnbánati imákat mondani, és egészen az újévig folytatják. A szlihot központi témája a tesuvá, vagyis bűnbánat. A megtérés azonban nem merülhet ki a fogadalmak és imák elmondásában. A Tóra szerint az elkövetett bűnökért a sértettektől kell bocsánatot kérni, és ha lehetséges, jóvá kell tenni a bűnt.
Az est folyamán rövid tanításokat hallhattunk a rabbiktól, akik izgalmas gondolatokat fogalmaztak meg az újévvel és az azt megelőző lelki folyamatokkal kapcsolatban.
Elsőként Deutsch Péter, a Bethlen téri zsinagóga rabbija adott tanítást. Kiemelte, hogy a szlihoti ima nem a keserűség, hanem a remény imája.
„Amikor a szlihot imáit énekeljük, nem csak a szívünkből fakadó szavakat mondjuk, hanem a lelkünket is megnyitjuk, és ma este, amikor együtt vagyunk, érezzük a közösség erejét. Együtt képesek vagyunk megmozgatni a világot.”
Emlékeztetett rá, hogy egy olyan időszakban vagyunk, amikor a világ és önmagunk megújulására törekszünk.
„Meggyőződésem, hogy mindannyiunknak van egy személyes küldetése ezen a világon, ami olyan egyedi, mint az ujjnyomatunk. Hogy a siker legjobb módja, ha felfedezzük, hogy mit szeretünk, majd megtaláljuk a módját, hogy ezt felajánljuk másoknak is, és ezáltal segítsünk jobbá tenni a világot.”
Őt követte Szántó-Várnagy Binjomin, a Bét Jehuda zsinagóga rabbija, aki hangsúlyozta, hogy nem véletlenül szombat este kezdjük a szlihotot, mert ezen a napon a sábát örömei után a legalkalmasabb megkezdeni a bocsánatkérést bűneinkért. Beszélt az elmúlt időszakban a zsidó közösségekben tapasztalt közösségi összefogásról is.
„Izrael harcol a létezéséért.”
Emlékeztetett rá, hogy habár alapvető jognak tartjuk a létezéshez való jogot, de a Tóra nem állítja, hogy az lenne. Ennek bizonyítéka maga Ros hásána és Jom kipur, amikor pontosan az életért könyörgünk, és éppen ez az időszak adja meg a lehetőséget arra, hogy megújuljunk, és jobbá váljunk.
Radvánszki Péter, a Páva utcai zsinagóga rabbija arról tartott tanítást, hogy képesek vagyunk-e bocsánatot kérni másoktól, és képesek vagyunk-e megbocsájtani annak, aki a megbocsátásunkat kéri.
"Ha el is kell valakit taszítanunk az egyik kezünkkel, akkor a másikkal öleljük magunkhoz" – idézte a rabbi a Talmud sorait.
Ezután következett Fináli Gábor, a Hunyadi téri Ohel Avraham körzet rabbija. Felhívta a figyelmet rá, hogy a most szombaton felolvasott Nicavim hetiszakaszban a visszatérés, visszafordulás igéje nyolcszor is előkerül.
„Majdnem mindig úgy van szerkesztve a tóraolvasás, hogy ennek a hetiszakasznak a Ros hásána, az ítélet napja elé kell esnie, hogy lélekben is felkészíthessük a lelkünket, s elültessük a szívünkben azt az elvet újra és újra, hogy az első napon az Örökkévaló megteremtette az eget és a földet, a teret és az időt, de a nulladik napon, azt mondja a hagyomány, hogy megteremtette a tesuvát. Mindenekelőtt ott volt a megtérés lehetősége, mert van szabad akarat.”
Szerinte most egy új korszak következik, amikor már nem olyan könnyű zsidónak lenni, és amikor ideje elültetni magunkban azt a gondolatot, hogy nem tudunk másra támaszkodni, csak az Örökkévalóra és talán egymásra. Mi a zsidóság nagy hajóraj hadán belül egy kis csónakban együtt evezünk.
Emlékeztetett rá, hogy a sófár az egyik legfontosabb micvája a Ros hásána ünnepének. A sófár sikolyát mindenki érti, a csecsemőtől kezdve mindenki odafigyel rá. E belülről fakadó hang emlékeztet minket a születésünkre és az elmúlásunkra, az ítéletnap harsonáira és a teremtésre.
Radnóti Zoltán, a Bét Sálom zsinagóga főrabbija zárta a tanításokat. Emlékeztetett rá, hogy a zsidó újév egyben az ember születésnapja is. Az Unetáne tokef ima egyik sorát idézte, amelyben olvasható a recept a túlélésre: az ima, a megtérés, az adakozás elviszi fölülünk a rossz végzetet.
A tesuva azt jelenti, hogy az ember legyen tisztában önmagával, fedezze fel a hibáit. Aztán ha az ember lép egyet tovább, és kinyitja az ablakot: az ima által már az Örökkévalóhoz is szól. A harmadik, a cedáká, az adakozás, amikor már kilép a lakásból. Ahogy a rabbi is mondta: mi a saját véges erőnkkel tudunk segíteni a világ igazságtalanságának igazságossá tételében.
Egy kéréssel zárta beszédét: a budapesti zsidóságért úgy tudunk közösen küzdeni, hogy tudatos és tudós zsidókká válunk, azaz képezzük magunkat. Felkérte a jelenlévőket, hogy aki nem ismeri a héber betűket, tegyen rá kísérletet, és próbálja meg megtanulni a héber betűket.
"Küzdjünk a zsidó analfabetizmus ellen."
Az utóbbi időben nagyívű kulturális programoknak és zenei műsoroknak adott otthont a Rumbach zsinagóga, amelyek mindegyike közelebb hozott minket a ránk váró nagyünnepekre. A Szlihot Imakoncert azonban az az esemény, amely évről évre magában hordozza a ros hásánai gondolatkör valódi esszenciáját. Mind a közösségi havdala, mind a rabbik gondolatébresztő tanításai, mind pedig a nagyünnepi dallamvilágba bepillantást engedő kántorművészi előadás kiemelkedően magas színvonalú volt.
A közönség soraiból többeknek ez volt az első zsinagógai élményük, így különösen fontos és kiemelendő, milyen fantasztikus zeneiséget prezentáltak a hallgatóságnak az előadók:
Zucker Immánuel, a Bethlen téri zsinagóga főkántora és az esemény főszervezője, Budai Miklós, a Páva utcai zsinagóga kántora, Dési Tamás, a Bét Sálom zsinagóga kántora.
Hangszeren kísérték őket: Neumark Zoltán zongoraművész, Nagy
Péter klarinétművész.
Zucker-Kertész Lilla beszámolója