Pokorni Zoltán elsírta magát a városmajori tömeggyilkosságok helyszínén

2020. Január 13. / 21:01


Pokorni Zoltán elsírta magát a városmajori tömeggyilkosságok helyszínén

Szerző: Kácsor Zsolt

A nyilasok hetvenöt évvel ezelőtt 328 ártatlan, védtelen embert mészároltak le Budapest tizenkettedik kerületében. Az áldozatok emlékére rendeztek hétfő este megemlékezést a Maros utcai rendelőintézetben, ahol annak idején 84 embert gyilkoltak meg. A rendezvényen részt vett Pokorni Zoltán polgármester, aki megrendítő beszédet mondott, szót ejtve a nyilasok közé állt és gyilkossá lett nagyapjáról, Pokorni Józsefről, a városmajori tömeggyilkosságok meghatározó alakjáról. Beszéde közben a sírástól elcsuklott a hangja.


Megemlékezést tartottak hétfő este a budapesti Maros utcai rendelőintézetben annak emlékére, hogy hetvenöt évvel ezelőtt, 1945. január 12-én délben a nyilasok vérfürdőt rendeztek a kórházban, és 84 embert meggyilkoltak. A hírhedt nyilaskeresztes vezető, Kun páter vezetése alatt álló gyilkosok január 14-én a közeli Bíró Dániel kórházban 150 embert mészároltak le, majd január 17-én az Alma utcai zsidó szeretetotthonban további 94 védtelen, ártatlan idős ember vált áldozatukká. 

A Maros utcai egészségügyi létesítmény jelenleg a Budavári Önkormányzat szakorvosi rendelőintézete, ugyanakkor elhelyezkedése folytán a tizenkettedik kerülethez tartozik. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) képviseletében megjelent Heisler András elnök. 

A megemlékezést a Maros utcai rendelőintézet azon alagsori helyiségében tartották, ahol hetvenöt évvel ezelőtt a gyilkosok az áldozatokat összeterelték, hogy kihajtsák őket az udvarra, ahol legyilkolták, majd elásták őket. A holttesteket két hónappal később exhumálták és azonosították.

nyilasok.jpegA Maros utcai kórházban elkövetett nyilas tömeggyilkosság áldozatainak exhumálása. A holttestek előtt a gyilkosok közül néhányan: Brunner Oszkár, Rédli József, Hortobágyi Sándor, Cigány Ferenc, Biltner Ferenc. (Fotó: Ék Sándor – Magyar Nemzeti Múzeum)

A rendezvényt Simonyi Andrea és Bánki Miklós szervezte, akik a megrendítő eseményeket korábban a Vigasztaljátok népemet című dokumentumfilmjükben is feldolgozták az Európai Unió „Aktív Európai Emlékezet” elnevezésű programjának keretében.  A mai megemlékezésen a szervezők Bodroghelyi László igazgató főorvost, Frisch György történészt, Pokorni Zoltán polgármestert, ifj. Bibó István művészettörténészt, Lambert Zoltán kanonokot és Kardos Péter főrabbit kérték fel megszólalásra. 

A Hegyvidék polgármestere, Pokorni Zoltán papír nélkül mondott megrendítően fájdalmas beszédet az összegyűlt emlékezők előtt. A nagyapjáról, az 1907-ben Érsekújváron született Pokorni Józsefről beszélt, akit ő maga csak családi elbeszélésekből ismerhetett: melegszívű, templomba járó, barátságos embernek írták le.

– A nagyapám 1944 decemberében elhagyta a családját, a nyilasokhoz csapódott, és ebben a három városmajori tömeggyilkosságban meghatározó, aktív szerepet vitt – mondta a XII. kerületi polgármester Pokorni Józsefről, aki 1945 januárjában gerinclövést kapott, és két nap szenvedés után meghalt. Nyolc gyermek maradt utána, köztük Pokorni Zoltán édesapja, János volt a legidősebb, míg a legkisebb, a nyolc éves Károly azon a napon halt meg repesztalálat következtében, amikor Pokorni József. 

A férfi – az 1945-ben bekövetkezett halála miatt – nem szerepelt a később felelősségre vont és felakasztott gyilkosok között, ezért kerülhetett fel neve az áldozatok közé a XII. kerületi Turul-szoborra, ahol – mint a polgármester fogalmazott – „valóban nincs helye”. 

– Nem ez az a hely, ahol gondolkodnom kell, hogyan válik valaki gyilkossá, és nem dolgom mentegetni a nagyapámat, vagy mentséget keresni  – mondta Pokorni Zoltán. – Inkább azt gondolom a holokauszt magyarországi történetével kapcsolatban, hogy a német megszállás nem mentség, maximum magyarázkodás. Magyarok voltak az áldozatok, és a gyilkosok túlnyomó része szintén magyar volt. 

nyil2.jpegExhumált áldozat (Fotó: Ék Sándor – Magyar Nemzeti Múzeum)

Ha zsidó ügyként gondolkodunk a holokauszt felől – mondván, hogy a zsidóságuk miatt ölték meg az embereket –, akkor Pokorni szerint ugyanazt a gondolati szétszakítást követjük el, amit az 1920-as, 1930-as, 1940-es években elkövettek, amikor magyarokra és zsidókra szakították szét a magyar társadalmat. „Nekünk úgy kellene ezen úrrá lennünk, hogy ne kövessük el még egyszer ezt a hibát, hanem az áldozatokban is lássuk a testvéreinket, honfitársainkat” – fogalmazott a polgármester. 

– Az áldozatoknak ne csupán a zsidó voltukat lássuk, hanem teljes valójukat. És a gyilkosokban se csak a gyilkost lássuk, hanem azt, hogy hogyan válik valaki azzá. Amiért én itt vagyok, az az, hogy kimondjam: egyek vagyunk a fájdalomban.

E szavaknál Pokorni Zoltánnak elcsuklott a hangja, és beszédét sokáig nem tudta folytatni. Amikor a sírását leküzdötte, azt mondta:

– Nyilván véletlen, hogy én lettem ennek a kerületnek a polgármestere, de ez alkalmat adott arra, hogy – ha nem is jóvátegyek, hiszen jóvátenni nem lehet, hanem – legalább rendbe tegyek néhány dolgot. Nem csak mint egy nyilas gyilkos unokája, hanem mint a kerület vezetője, akinek feladata, hogy a szimbolikus dolgokban is rendet tegyen. Fontos, hogy áttekintsük a második világháborús emlékmű ügyét, hiszen a turul szimbólum valóban megosztó. Jó szándék vezette az elődömet, amikor úgy döntött, hogy közös emléket állít a katonáknak és az áldozatoknak, de az bizonyos, hogy a választott szimbólum szerencsétlen.

Kardos Péter főrabbi számára a városmajori gyilkosságok nem a történelemmé vált múlt részét képezik, hanem a megélt valóságot. Mint beszédében felidézte, ma is elevenen emlékszik rá, hogy 1945 januárjában milyen körülmények között ment át családjával Pestről Budára, hogy  nagymamáját az Alma utcai szeretetotthonból hazavigyék. De a nagymamát már nem találták életben, a nyilasok meggyilkolták őt is, Kardos Péter a saját szemével látta a holttesteket egy parkban. 

A sors úgy akarta, hogy a főrabbi később Budára költözzék, ráadásul éppen a XII. kerületbe, közel az egykori gyilkosságok helyszínéhez. Mint megemlékező beszédében felhívta rá a figyelmet: a Tóra azt parancsolja a zsidóknak, hogy ne felejtsenek. Ő maga sem felejt, hiszen „véletlenül” ide költözött, és „véletlenül” naponta legalább kétszer emlékezik. Majd idézte a mondást: „a véletlen nem más, mint Isten inkognitóban”.

A rendezvény végén a meghívott keresztény felekezetek képviselői felolvasták az összes zsidó áldozat nevét.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
Meghalt David Stern, az amerikai profi kosárlabda-bajnokság atyja
Oktatás
Wallenberg nyomában a diákok Vácott is
2020. Február 10. / 15:54

Wallenberg nyomában a diákok Vácott is

Kommentek