Hillél és Sámmáj tanítványának lenni: Deutsch Róbert emlékére

2022. Augusztus 17. / 13:22


Hillél és Sámmáj tanítványának lenni: Deutsch Róbert emlékére

A két korai nagy bölcs sok mindenben nem értett egyet, Deutsch Róbert, Jidu mégis mindkettejük követője volt. Aki szigorú a hit dolgaiban, Sámmájt követi, aki megengedő, Hillélt. Aki önmagához szigorú és másokkal türelmes, aki a példájával szeretne közelebb hozni mindenkit a Tórához, az az igaz ember, amilyen a nagyon, nagyon korán távozó Deutsch Róbert főrabbi volt, aki azóta is nagyon hiányzik nekünk.

Ő tudta magatartásában egyesíteni a két nagy előde attitűdjét, figyelmes volt, de határozott, jámbor, de mentes a képmutatástól.

Az ortodox családi hagyományokat a türelem és megengedő, buzdító szeretet által integrálta a neológiába, amit tanított, azt élte, azt hitte, azzal volt azonos egészen és egy rabbinak elsősorban a személyes hitele számít, nem annyira az álláspontja. Bármit tanít, éljen úgy, ahogy mondja. Ebben volt a vonzereje ennek a kivételesen becsületes, komoly, igazi vezetőnek is, a Bethlen-tér, amelyben most a fia a rabbi, az apja által tovább vitt és teremtett hagyományok továbbvivője és alakítója, erről volt híres mindig. 

Akik igazán és önzetlenül komolyan gondolják, itt vannak Deutsch Róbert, Deutsch Péter mellett.

Az ilyen neológiának van jövője, minden olyan vallásgyakorlatnak, amely nem hazudik magának és másoknak, van jövője. Deutsch Róbert neológiája fennmarad a fiában és másokban, akik tanúi voltak szigorú, fegyelmezett és istenfélő életének és az éppen ettől motivált szeretetnek,

Fonassék be lelke az élet kötelékébe,
Közös gyászunk a tanulás ideje- Tőle

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek