Részlet Rubin Eszter: „Minek szenved, aki nem bírja” című hamarosan megjelenő új regényéből

2021. Augusztus 03. / 17:44


Részlet Rubin Eszter: „Minek szenved, aki nem bírja” című hamarosan megjelenő új regényéből

Rubin Eszter, másod- és harmadgenerációs holokauszt traumákat feldolgozó, bookline sikerlistás, fordulatos új regénye a jövő héten jelenik meg. Dedikálás a Könyvhéten: szeptember 5-én, vasárnap délután 2 órakor.

Részlet Rubin Eszter transzgenerációs traumákról szóló regényéből, amely már / IDE KATTINTVA előjegyezhető.

rubineszter-ajánló-kép.jpg

Amióta a nagyapja felvilágosította a család származásáról, Hangát éjszakánként rémálmok gyötörték. Gyakran álmodott bombázásról, egyszer alig tudott felugrani a 60-as buszra, mielőtt becsapódott a Kolosy téren az ijesztő sebességgel közelítő lövedék, amely hatalmas hangorkánt előidézve robbant, amint a kék csuklós busz elhagyta megállót. Hanga a hátsó részen állt, melyet veszélyesen dobált a légnyomás, s ő elfehéredett ujjpercekkel szorította a kapaszkodót, rettegve, hogy bármelyik pillanatban kettészakadhat a busz. Erre ébredt. Máskor németek üldözték álmában, fogukat vicsorgatva csaholó farkaskutyáikat a katonák ráengedték a menekülő emberekre. Levegő után kapkodva riadt fel az éjszaka közepén, és sokáig nem mert visszaaludni. De hiszen én imádom a kutyákat - volt az első éber gondolata a sötétben. Megmagyarázhatatlan volt az álmaiban megjelenő atavisztikus félelem. Őket is szeretni akarta, de valamiért nem ment. Eszébe jutott, hogy Nagyi minden alkalommal átment az utca túloldalára, ha szembejött egy pórázon sétáltatott, békés német juhász. Soha nem adott rá magyarázatot. Nem kedvelem őket - felelte sápadtan, amikor rákérdezett.

Sokszor gondolt a sosem látott rokonokra, akiket nem ismerhetett meg, Nagyi két nővérére és a családjukra, az elveszett unokatestvérekre, nagynénikre, nagybácsikra, akik a barna politúros szekrény alsó fiókjának mélyére süllyesztett fényképalbumban laktak, és Nagyi csak évente egyszer vette elő, az anyukája születésnapján. Ilyenkor kivonult az udvarra néző cselédszobába, és csak este került elő. Azon az egy napon megváltozott a tekintete, nem a szokásos Nagyi volt, de szerencsére Hanga minden alkalommal gyorsan eltemette az emlékezetében a szomorú délutánt, mert másnaptól újra visszaváltozott a megszokott, biztonságot nyújtó, derűs Nagyivá.

Persze mostanra Nagyival együtt a réges-régi fényképalbum is örökre eltűnt, mindkettejüket elnyelte a hideg cselédszoba feneketlen, sötét szekrénye. Hanga úgy képzelte, hogy a szekrénynek - amely a nagyanyja idejében mindig megnyugtató levendulaillatot árasztott, ha kitárták az ajtaját - hiányzik a hátlapja.

Bár az emlékeibe égett, ahogy utoljára eltűnik a lépcsőfordulóban a mentősök karján, Nagyi talán a fényképalbumban lakó megölt rokonokkal együtt valamiképpen mégis azon keresztül lépett át a semmibe. De visszatérhetne, ha akarna, hiszen itt lakik, ő vásárolta a Hunyadi téri piacon a levendula csokrokat, melyeket a plafon alatt végigfutó gázcsőre akasztva szárított meg. A lábbal hajtós Singer varrógéppel kis zsákocskákat varrt egy régi lepedőből, és megtöltötte őket dúsan illatozó, szárított levendulával, majd gondosan elhelyezte az ágyneműk között, a fehér papírral kibélelt polcok hátsó részén.

Hideglelős nehezteléssel vegyes érzés volt, hogy a nagyanyja nem akar visszatérni hozzájuk, inkább a nővéreit és az anyukáját választotta. Egy napon, amikor az édesanyja születésnapján kinyitotta az egy éve bezárt, szakadozott albumot, olymértékig felerősödhetett a vonzás, a megsárgult fotókról mosolygó családtagok hívása, hogy úgy döntött, végérvényesen velük marad.

Hanga eddigi megingathatatlanul biztos énképe szakadozni kezdett. A felfeslő valóság egy szorongó, bizonytalan Hangát mutatott a tükörben, aki idegesen vizsgál minden embert, és magában felteszi a kérdést: vajon ő is az? Ő is lehet zsidó? Vagy talán ő azok közé tartozik, akik megölnék, de legalábbis örömmel néznék végig a családja elhurcolását?

Egy szó mindennél jobban taszította. Akkor fakadt sírva, amikor Nagyapa azt mondta a viaszosvászon terítővel letakart konyhaasztal mellett ülve - A zsidóság nagy részét kiirtották.

Kiirtották? Hanga sosem tapasztalt iszonyatot érzett. Ez a szó a torkán akadt, valahogy keresztbe állt benne, sehogyan nem sikerült lenyelni, megemészteni, vagy hagyni, hogy távozzon, ahogy jött, ahogy a semmiből előkerült, és hirtelen pokoli jelentést kapott. A terítő zöld alapon mosolygó piros almáit és sárga körtéit bámulta, melyek ugyanolyan rendezetten álltak egymás mellett, négyzetrácsokba szedve, mintha mi sem történt volna, mint tíz perccel ezelőtt, mint mindig, amióta az eszét tudja. De mostantól nem fog tudni rájuk nézni anélkül, hogy eszébe ne jutna a borzalmas szó, amely eddig könnyedén átugorható, súlytalan kifejezés volt, olyan, mint bármelyik másik szó, és csak annyit jelentett, hogy a szomszéd néni hangyaport szór ki a lakása ajtaja elé a folyosón, vagy egyforma ruhába öltözött emberek jöttek a pincébe, hogy megszabadítsák a ház lakóit a föld alatt garázdálkodó patkányoktól.

Dehát ők emberek! Őket nem lehet kiirtani! - kiáltott volna fel, ha meg tud szólalni, de csak némán nyelte a könnyeit, az egyik hamvas körtére koncentrálva a terítőn, várva, hogy minél hamarabb véget érjen az iszonyú beszélgetés.

Életében először haragudott a nagyapjára. Égető volt a szégyen, ami betöltötte egész valóját. Hiszen ő soha nem akarta ezt megtudni. Eddig semmi köze nem volt a zsé betűs szóhoz, de most már hiába is akarná, hogy így maradjon, nem lehet meg nem történtté tenni a beszélgetést. A rettentő szó bemászik a bőre alá, és kellemetlen, idegen lénnyé változtatja. Azon az estén nem húzta ki a bordó mintás bársonnyal bevont zsámolyt a tévéállvány alól, hogy a nagyapja karosszékéhez húzza, és együtt nézzék a tévét, miközben megosztoznak a hajszálvékonyra szelt alma és sajtszeleteken. Ehelyett bezárkózott a fürdőszobába, és hosszan bámulta a tükörképét. Tüzetesen átvizsgálta a vonásait, mi változott meg rajta ezen a pokoli délutánon. Minden vonás ismerős volt, magától értetődő, az összkép azonban határozottan megváltozott, de nem találta az okát.

Ám ettől fogva váratlanul csapott le rá az iskolában a megmagyarázhatatlan, rosszfajta hasfájás, amitől kívülállónak kezdte látni magát az osztálytársai között, ahol eddig bebetonozott helye volt a gyerekek által felállított, kimondatlan, mégis mindenki által ismert rangsor egyik vezető helyén.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek