Kaddis minden üldözöttért

2021. Augusztus 31. / 11:27


Kaddis minden üldözöttért

Szerző: Kácsor Zsolt

Födő Sándor zeneszerző Kaddis című zenekari művének ősbemutatójával ért véget tegnap este a 23. Zsidó Kulturális Fesztivál a Dohány utcai zsinagógában. A zárókoncert előtt a közönséget Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke köszöntötte, majd dr. Frölich Róbert országos főrabbi szólt a hallgatósághoz.


A Dohány utcai zsinagógában a 23. Zsidó Kulturális Fesztivál zárásaként a Kaddis című zenemű csendült föl, méghozzá most és itt először, hiszen ez a mű közönség előtt még nem hangzott el. Az ősbemutató előtt a fesztivál vendégeit Heisler András, a Mazsihisz elnöke köszöntötte.

– Ezt a mai előadást, azaz Födő Sándor zeneszerző Kaddis című alkotásának bemutatását az tette lehetővé, hogy a holokauszt 75. évfordulójára való megemlékezésre támogatást kaptunk a magyar kormánytól. A támogatást a pandémia miatt tavaly nem tudtuk felhasználni, hiszen a járvány minden közösségi rendezvényt megakadályozott, ezért döntöttünk úgy, hogy a Kaddist beillesztjük az idei Zsidó Kulturális Fesztivál programjai közé – mondta Heisler András, aki a közelgő zsidó újév alkalmából egyúttal eredményes, jó esztendőt kívánt a közönségnek.

Frölich Róbert országos főrabbi beszédében azt a kérdést világította meg, hogy mi is a kaddis, s mi az oka annak, hogy az Örökkévalót dicsérő ima ma már voltaképpen a zsidók „gyászimájának” tekinthető.

 – A kaddis egy arameus nyelvű imádság, aminek igazából semmi köze nincs sem a halálhoz, sem a gyászhoz – magyarázta az országos főrabbi. – Úgy kezdődik, hogy jiszgádál vöjiszkádás sömé rábó, azaz magasztaltassék és dicsőíttessék Isten nagy neve. Ez az imádság arról szól, hogy elismerjük és dicsőítjük Isten nagyságát, de mégis ez lett a gyászolók imája, ezzel fordulunk Isten felé, ha elveszítünk valakit, akit szerettünk. 

Az ősbemutatóhoz kapcsolódva Frölich Róbert azt mondta: ez a darab is a gyásszal indul, ám a mű az élet körforgását ábrázolva a gyásztól az élet igenléséig jut el. Talán nem véletlen, hogy ez a darab éppen a zsidó újesztendő előtt alig egy héttel hangzik el – tette hozzá –, hiszen a zsidó újév is az élet körforgására hívja fel a figyelmet, s ilyenkor arra kérjük az Örökkévalót, hogy adjon nekünk még egy teljes évet, adjon nekünk lehetőséget arra, hogy szép, jó és becsületes, a lehetőségeinkhez méltó és tisztességes életet éljünk.

– Azt szokták mondani, hogy egyszer élünk, de a zsidó újév napja rádöbbent minket arra, hogy ez nem igaz – mondta az országos főrabbi. – Nem igaz, hiszen minden egyes nap élünk, minden napunkat úgy kell megélnünk, hogy teljes legyen. Teljes legyen jósággal, boldogsággal, örömmel, szépséggel, mert ettől lesz az életünk élet. 

Frölich Róbert szavai után már a zenészeknek tapsolhatott a Dohány utcai zsinagóga közönsége, s köztük a szólóénekesnek, Bíró Eszternek, aki a mű előadása előtt szemmel látható elérzékenyüléssel emlékezett meg a holokauszt áldozatairól, akik előtt tisztelgő főhajtás Födő Sándor szerzeménye. 

Közreműködtek: Bíró Eszter – ének; Födő Sándor – zongora, ütőhangszerek, harmonika; Lesták-Bedő Eszter – hegedű; Csonka Gábor – hegedű; Rohmann Ditta – cselló; Haraszti Krisztina – brácsa; Hegyaljai-Boros Zoltán – brácsa; Kovács Zoltán – bőgő; Hámori János – trombita; Cserta; Balázs – klarinét, tárogató; Hámori Zsófia – fuvola; Szabó Dániel – cimbalom; Csókás Zsolt – gitár. A koncertet  a Cödoko Alapítvány szervezte a Miniszterelnökség anyagi támogatásával. 

(Címlapkép: Szentgyörgyi Ákos/BZSH)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Mazsihisz hírek
A brit kormány különmegbízottja a Mazsihisz elnökénél
Megemlékezések
Berettyóújfalu Konrád Györgyre emlékezett
2021. Szeptember 24. / 13:07

Berettyóújfalu Konrád Györgyre emlékezett

Kultúra
Anyák – a Biblia asszonyai egy új izraeli operában

Kommentek