Fény/Törés – Színházi séta a Nemzetközi Holokauszt Emléknapja alkalmából

2022. Január 24. / 15:43


Fény/Törés – Színházi séta a Nemzetközi Holokauszt Emléknapja alkalmából

Tizenkét középiskolással keressük a kapcsolatot a Holokausztot megélt idős emberek személyes történeteivel. Előadásunkon keresztül osztjuk meg kutatásunk eredményét, 2022. január 27-én és 28-án este 7 órától az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tárban (Budapest VII. ker., Csányi utca 5.)

Az előadás helyspecifikus szemléletű, a Klauzál tér helyszíneit járja körül, az egykori budapesti gettó és deportálások emlékezete mentén. Nézőink színházi séta keretében vehetnek rajta részt.

Vannak pillanatok amikor az élet folyamatossága megszakad. Ezek a pillanatok is velünk maradnak, történetünk, testünk, közösségünk részei. Néha kristálytiszta képek maradnak utánuk. Máskor keresünk kell velük a kapcsolatot, hogy visszanyerjünk valamit saját életünkből: egy ismerősen csengő nevet, elfelejtett ízt, egy utcasarkot, amelyet régóta kerülünk.

A január 27-i Nemzetközi Holokauszt Emléknap apropóján másik 4 európai nagyvárosban valósul meg hasonló ifjúsági program a budapestivel egy időben: a színházi megemlékezéséhez kapcsolódik egy-egy csoport fiatal Prágában, Amszterdamban, Koppenhágában és Berlinben.

Előadók: Aczél Boglárka Csenge, Basilides Péter, Babusa Klaudia, Kovács Emili, Kordai Napsugár, Molnár Panna, Kis Maja Szófia, Merth Zsófia, Szitó Balázs, Kozma Boróka Mirjam, Nagy Zsófia Fanni, Duma Hajnalka

Történetmesélők: Fedrid Gábor, Forgách János, Gábor Eszter, Sommer Katalin

Rendező: Kallós Viola

Produkciós vezető: Borbás Gergő

Produkciós asszisztens: Horváth Benjámin

Támogatók: Theater na de Dam, Itt és Most Társulat, JCC Budapest - Bálint Ház, Csányi5, Az Életmenete Alapítvány, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Bethlen Gábor Alap, European Eduaction and Culture and Executive Agency, Dutch Jewish Humanitarian Fund, Massolit Budapest Bookstore&Café

További részletek a jegyvásárlás / IDE KATTINTVA

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Hercz  rabbi: Purim korszakváltó időben
2024. Március 21. / 13:35

Hercz rabbi: Purim korszakváltó időben