Rádi Angéla: Hetek óta talpon reggeltől estig

2020. Április 13. / 11:34


Rádi Angéla: Hetek óta talpon reggeltől estig

Szerző: Kácsor Zsolt

Mintegy 120-an jelentkeztek eddig a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) önkénteseket toborzó felhívására, hogy részt vegyenek a vírusfertőzéssel kapcsolatos teendők ellátásában. Fantasztikus munkát végeznek napról napra.


Köztük találjuk Rádi Angélát, aki a Mazsihisz Biztonsági Szolgálatának HR-felelőse, jelenleg azonban éjt-nappallá téve fáradozik az önkéntesek munkaszervezésében. Volt olyan nap, amikor reggel 8-tól éjfélig dolgozott. Következzék egy villáminterjú Angélával, akinek az elfoglaltságát jelzi: negyedik alkalommal tudtunk időpontot találni a telefonos beszélgetéshez.

angéla.JPGRádi Angéla

– Mikor kapcsolódtál be az önkéntesek organizálásába?

– Tagja vagyok a Mazsihisz krízismenedzsment csoportjának, s jeleztem Gönci Péternek, a team vezetőjének, hogy szívesen szervezném az önkéntesekkel kapcsolatos munkát. Ennek immár három hete, de örömmel csinálom. 

– Mik a konkrét feladataid?

– Van egy call centerünk, oda futnak be a hívások, s attól függően, hogy milyen jellegű kérésről, segítségről van szó, egyeztetek a Mazsihisz szociális osztályával, a MAZS Alapítvánnyal, a JDC-vel, a Jointtal, felügyelem a koordinátorokat.

– Hogy néz ki egy napod?

– Reggel megnézem, hogy hány önkéntesünk van, köztük mennyi az új jelentkező, megnézem, hogy mennyi az igénylő, s milyen igények vannak. Utána a nap hátralévő része a beszerzésekről szól, el kell intézni, hogy az aktuális kéréseknek megfelelően feltöltsük a készletet, jobbára gumikesztyűk, maszkok, fertőtlenítőszerek beszerzése folyik. Nem csak magánembereknek segítünk, hanem az intézményeinknek is a kórháztól kezdve a szociális otthonokig. Az önkéntesek segítenek a kiszállításban, természetesen mindegyikük maszkban, kesztyűben dolgozik, s rendelkeznek kézfertőtlenítővel is. Nagyon aranyosak, köszönöm ezúton is a munkájukat! Sok teendőm van, napi tíz órát biztosan dolgozom, de a csúcs eddig az volt, amikor reggel nyolctól éjfélig intézkedtem, szerveztem, telefonáltam.

– Hogy bírod erővel? Hogyan kapcsolódsz ki?

– Szombaton egész nap pihentem, vasárnap pedig volt időm egy rövid sétára, holott aznap is dolgoztam. De az az igazság, hogy nem vagyok az az unatkozós típus, inkább elfoglaltságot keresek magamnak, ahelyett, hogy unatkoznék. 

(Címlapkép: Geralt/Pixabay) 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek