Önmagát bünteti, aki bojkottál

2021. Augusztus 02. / 15:54


Önmagát bünteti, aki bojkottál

Hogy sportnyelven szóljunk, öngólt rúgnak azok a muszlim államok, melyek bármely okból – az esetek többségében a palesztinokkal való szolidaritás jegyében – izraeli versenytársaik bojkottjára kényszerítik saját sportolóikat. Előfordul azonban az is, hogy – sokkal banálisabb okok miatt, ám ugyanarra hivatkozva – maguk a sportolók lépnek vissza a versenyektől. Kepecs Ferenc írása.

A legutóbbi ilyen eset a napokban a tokiói olimpián történt. Fethi Nourine algériai cselgáncsozó már az első körben visszalépett a küzdelemtől, holott ellenfele még nem izraeli, hanem szudáni sportoló, egy bizonyos Mohamed Abdalrasool lett volna. A nehezen érthető döntés nyomban érthetővé válik, ha tudjuk, hogy Abdalrasool legyőzése után Nourine az izraeli Tohar Butbullal került volna szembe. Márpedig Abdalrasool legyőzésében biztos lehetett, hiszen a szudáni csupán a világranglista 469-ik helyén áll. Megtehette volna persze azt is, hogy szándékosan veszít ellene, ám ez – éppen a köztük lévő hatalmas helyezési különbség miatt – szégyenletes lett volna számára. Ezért inkább bejelentette: visszalép, mégpedig a palesztin néppel való szolidaritás jegyében.

A rossz nyelvek szerint azonban a valóságban nem erről volt szó. Hanem egyszerűen arról, hogy az izraeli Butbul jobb cselgáncsozó, mint ő, s ezért biztosra lehetett venni, hogy veszít ellene. Ami – éppen ellenfele izraeli volta miatt – megint csak szégyenletes lett volna számára. Így aztán inkább úgy döntött, hogy nem a cselgáncs, hanem a palesztinokkal való szolidaritás – és az arab lelátók – hőse lesz. Hogy Nourine nem kormányzati kényszer hatására cselekedett, azt jól mutatja az, hogy az Algériai Olimpiai Bizottság visszavonta nevezését és haza is rendelte. A szudáni Abdalrasoolnak, aki így harc nélkül jutott tovább, már az izraeli Butbullal kellett volna megmérkőznie. Ám ő is elállt a küzdelemtől. Ő is a palesztinokkal való szolidaritásra hivatkozott, ám mivel neki még Nourine-nél is kevesebb esélye volt a győzelemre, nyilvánvaló, hogy valójában ugyanazok a meggondolások vezették, mint algériai sporttársát.

A tény, hogy muszlim sportolók a palesztinokra hivatkozva bojkottálják izraeli versenytársaikat, egyébként már csak azért sem igazán érthető, mert magában Izraelben a palesztinok és a zsidók együtt – sokszor egy csapatban - lépnek fel. A nemzetközi muszlim bojkott ennek ellenére már sok évtizeddel ezelőtt elkezdődött, akkor, amikor az ázsiai országok a zsidó államot – melynek földrajzi helyzete folytán köztük lenne a helye – kizárták versenyeikből. Az izraeli sportolók ezért szerepelnek az európai bajnokságokban. Világversenyeken azonban összekerülhetnek és ha összesorsolják őket, sokszor össze is kerülnek muszlim versenytársaikkal.

Sokféle sportágban került már sor bojkottra: teniszben, birkózásban vagy vívásban, sőt, egyszer az is előfordult, hogy muszlim ellenfeleik még az izraeli paralimpiai labdarugókkal sem voltak hajlandók pályára lépni. Az a sportág azonban, ahol ez a jelenség a legtöbb bajt okozza, az a cselgáncs. Legfőbbképpen azért, mert ebben mind Izrael, mind pedig a legmerevebben Izrael-ellenes állam, vagyis Irán, kifejezetten sikeresnek számít.

A bojkott sokféleképpen történhet. A muszlim sportoló egyszerűen nem jelenik meg a mérkőzés színhelyén; megjelenik, de sérülést tettet vagy egy korábbi fordulóban szándékosan veszít, hogy ne kelljen kiállnia izraeli ellenfelével. Vagy ha mégis kiáll, demonstratíven megtagadja a kézfogást.

Olyan is előfordul, hogy arab vagy más muszlim országok a nemzetközi sportszövetségek nyomására ugyan megengedik az izraeli sportolóknak, hogy területükön fellépjenek, de azt már nem, hogy ezt saját zászlójuk alatt tegyék, és nem hajlandók lejátszani a zsidó állam himnuszát sem. Ez történt 2017-ben Abu Dhabiban, az Egyesült Arab Emírségek fővárosában, az ottani Grand Slam cselgáncsbajnokságon is.

Aztán eltelt egy év, melynek során nagyot javult Izrael és az Egyesült Arab Emirségek viszonya (mára ez már nem csak hogy normalizálódott, de kifejezetten barátivá is vált) és az ugyancsak Abu Dhabiban megrendezett 2018-as Grand Slam cselgáncstornán már ott lobogott a zsidó állam zászlaja. Majd mivel a tornát izraeli sportoló, Sagi Muki nyerte, az esemény végén felhangozhatott az izraeli himnusz is. Mégpedig annak ellenére, hogy az igazi esélyes nem Muki, hanem egy Saeid Mollaei nevű iráni versenyző volt.

Mollaei az elődöntőben került volna szembe Mukival, ám sérülésre hivatkozva elállt a találkozótól. Később ő maga mondta el, hogy szó sem volt sérülésről: Teheránból egyszerűen erre utasították. Muki győzelme és az azt követően felhangzó izraeli himnusz viszont nem egyszerűen csak sportsiker, hanem jelentős politikai győzelem is volt az zsidó állam számára. Irán öngólt lőtt, ámde – mint a későbbiek megmutatták – semmit sem tanult belőle.

A 2019-es tokiói világbajnokságon indult mind Muki, mind pedig Mollaei. És ismét úgy tűnt, hogy a döntőben találkozni fognak – feltéve, hogy az iráni megnyeri az elődöntőt. Teheránban azonban – a „biztonság kedvéért” - úgy döntöttek, hogy Mollaeinek még az elődöntőig sem szabad eljutnia, ezért a sportoló edzőjét az iráni sportminiszter helyettese személyesen utasította: már a negyeddöntőben veszíteni kell. Ami ez után következett, azt ismét csak az iráni sportoló későbbi szavaiból tudjuk. Mollaei vívódott: féltette saját magát és Iránban hagyott családját, hiszen jól tudta, mi történhet azokkal, akik egy ilyen ügyben szembeszállnak országa hatóságaival. Másrészt viszont hajtotta a becsvágy: mindenáron versenyezni és győzni szeretett volna. Kiállt a mérkőzésre és a tiltás ellenére meg is nyerte azt. Következett az elődöntő. Ami előtt Irán tokiói nagykövetségének egyik diplomatája odament az edzőteremben tartózkodó Mollaei-hez és csak annyit mondott neki: szülei teheráni háza körül biztonsági emberek gyülekeznek. A sportoló ez után szándékosan elvesztette a mérkőzést. „Ezer kérdés kavargott a fejemben. Mi lesz velem vagy a családommal? Végül engedelmeskedtem” – mesélte később. A világbajnokságot Muki nyerte, Mollaei pedig – dacból – nyilvánosan gratulált neki és kitálalt arról, milyen eszközökkel törték meg. Amire Teheránban persze tajtékozva reagáltak. Az iráni sportoló ekkor szánta rá magát a szakításra. Nem haza utazott, hanem Németországba, s ott politikai menedékjogot kért. Később felajánlották neki a mongol állampolgárságot és vele a lehetőséget, hogy a jövőben a közép-ázsiai ország színeiben továbbra is részt vehet nemzetközi versenyeken. Igent mondott. Aztán a 2020-as (valójában 2021-es) tokiói olimpia előtt két hónapig Izraelben edzett, vendéglátóját, Mukit pedig a legjobb barátjának nevezte. Az a tervük azonban, hogy az olimpia döntőjében találkozzanak, nem valósult meg: az izraeli sportoló már a nyolcaddöntőben kiesett, Mollaei viszont - mongolként – élete legjobb eredményét érte el: ezüstérmes lett.

Az Izraelt bojkottáló muszlim országokat és sportolókat a nemzetközi sportszövetségek általában eltiltással büntetik, rámutatva arra, hogy a sport – és különösen az olimpia – szelleme összeegyeztethetetlen bármiféle kicsinyes politikai indítékkal. A 2019-es tokiói világbajnokságon történteként Iránt például 2023-ig tartó kizárással sújtották. A legnagyobb vesztesek azonban maguk a visszalépésre, esetenként csalásra kényszerített muszlim sportolók, akik esetében a fejük felett meghozott politikai döntések miatt hosszú évek munkája megy veszendőbe. S vele a siker, a vágyott dicsőség reménye.

Joel Razvozov izraeli cselgáncsozó, aki pályafutása befejezése után parlamenti képviselő lett, így fogalmazott: „Leginkább az ellenfeleimet sajnáltam. Épp úgy, mint én, ők is versenyezni és nyerni akartak. Aztán láttam a szemükben a könnyeket és a csalódottságot.” De persze – bár jóval kisebb mértékben – kárvallottak az érintett izraeli sportolók is. Hiszen ilyen alkalmakkor – bár biztos továbbjutók – elveszik tőlük a becsületes küzdelem és a megérdemelt győzelem élményét.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek