Máskor csak megesszük, de ma meg is ünnepeljük: ez a falafel

A nemzetközi keresőóriás, a Google kezdőfelületén ma vidám csicseriborsó-fasírozottak ugrándoznak. Nem nagyon értjük, hogy miért éppen ma, de nagyon is megértjük, hogy miért.

A falafelt több közel-keleti kultúra magáénak vallja, Izraelben pedig egyenesen nemzeti étel, igaz, állítólag Egyiptomban találták föl, és az arab konyhát azonosítják vele. Mindenesetre az eredetmítosznál ebben az esetben fontosabb az íz, az állag, az illat, és a szósz. Mert ha mindez megvan,  akkor a falafelünk jónak minősíthető, de ha valamelyik tényező egy kicsit is átlag alatti, akkor joggal húzzuk a szánkat. 

Hiszen amennyire egyszerűnek a tűnik, a falafel annyira kényes valami. Ha megfelelően fűszereztük, még akkor is elronthatjuk a sütéssel, s az eredmény: száraz fűrészporgubacs. De ha megfelelően sütöttük meg, még mindig elronthatjuk, ha átlagon aluli pitába tesszük. Nem beszélve a szószról, amely ugyancsak sok-sok hibalehetőséget rejteget.

Akármennyire nem egyszerű falafelt sütni, egyszer az életben mindenkinek érdemes megpróbálkoznia vele. Például ma, amikor a Google is arra ösztönöz, hogy falafelt enni: jó. Ha estére nincsen még programjuk, akkor irány az első kóserbolt, aztán futás haza keverni, kavarni, fűszerezni, sütni, tölteni, megenni. Szeretünk, falafel!