Magyar alpesi sízők izraeli színekben, Pekingben – Irány a téli olimpia (2. rész)

Izraelt az alpesi sísportban Szőllős Noa és Szőllős Barnabás képviseli a pénteken elrajtóló pekingi téli olimpiai játékokon. A két olimpikonnal és édesapjukkal Szőllős Péterrel, aki egyben a csapat főnöke is készített telefonos interjút, a már Pekingben tartózkodó sportolókkal Silló Sándor. Pekingi cikkünk első része ide kattintva olvasható el. 

Szőllős Barnabás és Szőllős Noa

Silló Sándor: Izraelben nincs akkora Téli Olimpia-láz, mint Ausztriában, vagy mondjuk Finnországban, de azért sokan vannak, akiket érdekel, hogy alakul majd az olimpiai szereplésetek.

Noa: Reméljük kicsit lázba hozzuk majd az izraelieket az olimpiai produkciónkkal.

Mikor érkeztetek meg Pekingbe?

Noa: December 30-án indultunk és 31-én a késői órákban érkeztünk meg, ide a pálya szomszédságában található szállásunkra.

Ezen a pályán még nem versenyeztetek. Van módotok bejárni azokat a lejtőket, ahol a futamok lesznek?

Noa: A pályán a verseny előtt nem lehet edzeni, azt nem nagyon tudjuk megnézni. Mellette vannak edzésre alkalmas helyek, ahol legalább a havat meg tudjuk érezni. Ausztriában, ahol készültünk egészen más a hó, itt csak műhó van. Azt azért nagyjából látjuk majd, hogy mennyire meredek.

Fekszenek nektek ezek a pályák, a műhó?

Noa: Ma még nem mentünk fel, de azt már tudjuk, hogy elég meredek és az nekem kedvezni szokott.

Barnabás: Nekem jó a meredek is, a lapos is. Síeltünk már mindenen, az nem probléma. Holnap az edzésen ki fogjuk próbálni, hogy milyen a hó, mert az teljesen más minden kontinensen. Amerikában is teljesen más a hó, mint Európában.

Szőllős Barnabás

Más az Olimpia előtti versenystressz, mint egy „szimpla” világkupa verseny előtt?

Noa: Minden versenyláz ugyan olyan, de itt kevesebb a problémánk. Időben megérkeztünk és ugyanazon a helyen maradunk két hétig. Nem kell minden futam előtt utazni, itt a lift mellettünk, nincs akkora stressz a cuccok miatt se, de azért ez a verseny más lesz…

Van valami speciális lelki felkészülés egy ilyen komoly verseny előtt?

Barnabás: A futamok előtt zenét szoktunk hallgatni, mint sok más versenyző. Olyankor már nem a versenyre koncentrálsz, hanem megpróbálsz lenyugodni.

Milyen zenét hallgattok?

Barnabás: Ami a legjobban relakszál. Metált.

Jártatok már az izraeli két sípályán? Izraelben? 

Noa: Többször is voltunk Izraelben, de síelni még nem. Télen a szoros versenyprogram miatt nem volna rá időnk, de remélem, hogy egyszer majd kipróbálhatjuk.

Egy sízőnek is van nyári szünete?

Barnabás: Nyáron messzebbre kell utazni, Svájcba, Franciaországba, vagy Olaszországba a gleccserekre, hogy síelni tudjunk. Folyton utazunk, az egyik gleccserről a másikra. Nem sokat vagyunk egy helyen.

Noa: Néha azért van olyan, hogy egy-két hetet otthon vagyunk. Akkor ott edzünk, konditeremben, vagy biciklizünk. Nyár abban különbözik, hogy hosszabb szünetek vannak a síelések között, és ha elutazunk, akkor hosszabb ideig vagyunk egy hegyen.

És a klasszikus fürdőnadrágos nyaralás belefér az időtökbe?

Noa: Egy-két hét.

Barnabás: Horvátországban, szoktunk nyaralni, de az is inkább edzőtábor, mint nyaralás. Fürdőgatya csak akkor van, amikor néha úszni, vagy búvárkodni, megyünk.

Mikor jártok legközelebb Izraelben? Van már valami terv? Az Olimpia után lesz valami kötelező protokoll?

Noa: Még nem tudjuk pontosan. Az Olimpia előtt novemberben voltunk a sportorvosi vizsgálatokon. Két éve az ifjúsági olimpia előtt is azért jártam ott. Minden évben meghívnak minket a Wingate-be egy-két hétre edzőtáborba, de abban a melegben nekünk, akik a télhez szoktunk nem volna jó edzeni.

Hogy született a döntés, hogy izraeli színekben fogtok versenyezni? Hogy lettetek izraeli sportolók?

Noa: Apa régen izraeli színekben versenyzett, és az izraeli csapat edzője is volt jó pár évig. Izraeli állampolgár volt, zsidó család vagyunk, magától érthető volt, hogy Izraelben kell folytatnunk.

Ez a sportban szokásos honosítás volt, vagy szabályosan alijáztatok?

Noa: Szabályosan, persze. De nekünk egyszerűbb volt. Az Izraeli Sí Szövetség és az Olimpiai Szövetség is segített.

Korábban is Ausztriában éltetek és ott éltek most is. Változott az életetek valamit?

Noa: Nem nagyon változott. Előtte is nagy többnyire egyedül edzettünk, illetve az osztrák iskolánkkal. Ebben nincs változás. A versenyzés kicsit más, mivel nincs annyi konkurencia csapaton belül. Meg van az a szabadság, hogy bármelyik versenyre el tudunk menni, ahova szeretnénk.

Péter, hogy néz ki a gyakorlatban ez a váltás?

Péter: A fiúk most már harmadik éve Olaszországban egy nemzetközi csapattal tréningeznek Kronplatzon. Noa pedig, annak ellenére, hogy még egy sí-gimnáziumba jár, már két éve egy osztrák privát edzője van. Én meg hol itt vagyok, hol ott.

Ilyenkor mi a feladata egy papának, csapatvezetőnek, menedzsernek?

Péter: Izraelben, két éve feloszlatták a síszövetséget. Ellentétes érdekek feszültek egymásnak az és azt mondták, hogy inkább ne is legyen… Úgyhogy a szövetség összes munkáját én végzem. A nevezéseket, az utazás szervezést. És közben a családot is együtt kell tartani. Ha egy csapat csak egy versenyzőből áll akkor is minimum négy-öt ember dolgozik a versenyző körül. Apa, anya, tréner, nálunk ez a felállás.

Hogy dőlt el családon belül, hogy a gyerekek a versenysportot választják és erre teszik fel az életüket?

Péter: Amikor befejeztem az aktív versenyzést akkor született Benjámin. Akkor kezdődött az edzői munkám: sícsapatot építettünk Izraelben tíz éven át. Benjámin is és aztán Barnabás is az izraeli sícsapattal együtt nőtt föl. Nem nagyon volt más választás. Noa meg már beleszületett ebbe.

Ez ilyen simán ment?

Péter: (Nevet) Röviden összefoglalva; igen. 

Gyerekek, ti, hogy emlékeztek erre?

Péter: Nem nagyon emlékezhetnek máshogy, mert együtt mozgott mindig az egész család. A feleségem kiköltözött a két fiúval Ausztriába, Noa meg ott született.

Nem akartam erről beszélni, de mégis, hogyan emlékeztek vissza a nemzetváltásra?

Péter: A keserűség még mindig bennem van. Ahogy mondtam, a gyerekek az izraeli csapattal együtt nőttek fel. Tíz évvel voltak fiatalabbak, mint a versenyzők. Ők arra készültek, hogy izraeli versenyzők lesznek. Először az U12-ben indultak nemzetközi versenyen. Én nem akartam helyettük dönteni. Magyar színekben kezdtek el versenyezni. Abban maradtunk, hogy ha már elég idősek lesznek, akkor majd ők eldöntik önállóan.

Magyarországon mind a hárman a korosztályuk kimagaslói voltak folyamatosan, de emellett Ausztriában éltek, osztrák iskolába jártak, osztrákokkal edzettek, ezért volt egy folyamatos ellenségeskedés a magyar csapat, a sportvezetés meg közöttünk. Aztán ez teljesen elfajult. Pont négy évvel ezelőtt a Benjamin volt első helyen kiemelve az Olimpiára, Barnabás a második helyen. Fél évvel, Phjongcshang-i Téli Olimpia előtt a Síszövetség kreált egy fegyelmit, aminek két év eltiltás lett a vége. Bele kényszeritettek minket, abba, hogy ne várjunk tovább és döntsünk. Úgyhogy döntöttünk.

Ez viszont elvett a gyerekektől egy olimpiát, ha jól értem.

Péter: Igen, pontosan. Ráadásul Benjamin most nem is tudott jönni. Nagy szerencse kellett volna ahhoz, hogy két izraeli fiú is indulhasson. Barnabás becsúszott 13. helyre a tavalyi világkupán, Benjamin a 21. volt. Az első 15 helyezettet emelték ki.

Mik a célok, elvárások, remények?

Noa: Nekem óriásműlesiklásban az első futamban a top 30 a cél és utána a másodikban még szeretnék javítani néhány helyezést. A többi számban ennyire nagy reményeim nincsenek. A Barnabár több sikerre pályázik.

Barnabás: Nekem ugyan az a cél, mint a világbajnokságon volt. Top 30, az óriásban, a super G-ben (szuperóriás-műlesiklás) és a lesiklásban így összejöhetne egy top 15-ös helyezés a kombinációban.

Ez nagyon jól hangzik!

A színházban azt szokták mondani premier előtt, hogy kéz és lábtörést! De ez a sportban…

Noa: …nem hangzik túl jól! Egy versenyző itt Pekingben már az első edzésen elszakította a térdszalagját, Szegény most három hétig egy pekingi korház tévéjén nézi majd az olimpiát

Jó, akkor inkább sok sikert!