Game Changers címmel olyan sportolók élettörténetéről szóló kiállítás nyílt meg szerdán az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, akik egyedivé, úttörővé és példátlanná tették a kapcsolatokat Magyarország és Izrael között.
A tárlat ünnepélyes megnyitóján Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke kiemelte: örül, mert ez a kiállítás az általános emberi értékekről, a másság elfogadásáról és a sportsikerek igazságosságáról szól. Szerinte a sport a talán az egyetlen terep, ahol a teljesítmények beárazása igazságosan zajlik.
A tárlaton beszédet mondott Schőberl Márton, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) helyettes államtitkára – aki kiemelte: úgy gondolja, hogy a két nemzet kapcsolatának valódi dimenziója nem csupán a nemzetköziség. "Magyarország és Izrael között egyfajta bensőséges kapcsolat van, ezernyi rokoni szál, közös történet, örömök és fájdalmak" – fogalmazott a helyettes államtitkár. Hozzátette: nagyon hosszú azoknak a személyeknek a névsora, akik a két nemzetet összekötik.
Yacov Hadas-Handelsman, Izrael budapesti nagykövete beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a zsidóknak 130 éves története és szerepe van a modern sportok fejlődésében Magyarországon.
Kubatov Gábor, a Ferencvárosi TC elnöke arról beszélt, hogy a sport az egyik leghatékonyabb eszköz jó irányba fordítani a dolgokat. "Az itt látható sportolók különleges és követhető példát jelentenek, mert, rácáfoltak az előítéletekre" – állapította meg, majd a zöld-fehér színekben szerepelt zsidó sportolók közül a háromszoros olimpiai bajnok Kárpáti Györgyöt emelte ki, akit a vízilabda Puskásának nevezett.
Buranits Ildikó, az MTK Budapest alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a kék-fehér klub Aranykönyvébe bekerült sportolók között is számos zsidó származású volt, többek között a labdarúgó Aranycsapat szövetségi kapitánya, az érdemtelenül feledésbe merült Sebes Gusztáv. Beszéde végén az MTK Budapesthez köthető, Izraelben is játszó futballistákat sorolt fel, köztük Halmai Gábort, Hamar Istvánt, illetve a csapat jelenlegi vezetőedzőjét, Márton Gábort.
A kiállítás a következő pár hétben az Új Hidegkuti Nándor Stadionban tekinthető meg, 2022 tavaszától pedig a Puskás Aréna parkjában mutatják be.
***
Az alábbiakban a Mazsihisz elnökének a kiállíásmegnyitón elhangzott beszédét olvashatják.
Tisztelt Nagykövet Úr, Elnök urak, Sportvezetők, kedves Vendégek!
Talán Brooklynban, Amerika emblematikus zsidó negyedében lehet csak mosolyt fakasztani egy ma már szakállas viccel, ami így szól: Melyik a világ legrövidebb könyve? A zsidó sportlegendák. Brooklynban ezen jót nevetnek a jámbor, vallásos zsidó testvéreink, mi pedig itt Magyarországon értetlenül bámulunk.
Ugyanis a magyar sport megteremtésében, sportegyesületek létrehozásában – mondjuk olyanokra gondolok, mint a kiállításnak helyt adó MTK, vagy a most éppen kedves vendégként meghívott Fradi sportegyesülete.
Aztán itt vannak a zsidó olimpikonok. A holokauszt előtti olimpiák magyar aranyainak több mint negyedét szerezték zsidó sportolók – tudjuk, mindjárt az első kettőt Hajós Alfréd – a későbbi Margitszigeti uszoda „feltalálója”.
Az amerikai viccet ugyan értjük, mert okosak vagyunk, nevetni még sem tudunk rajta, mert Magyarország nem Brooklyn, a magyar zsidóság többsége, különösen a városokban élő közösségek tagjai pedig se nem ortodoxok, se nem haszidok és remélem a jövőben sem lesznek azok. A zsidó olimpikonok a magyar többségi társadalomba erősen integrálódott sportolók voltak, nem jelentéktelen részüket a holokauszt során megölték, kizárólag zsidóságuk miatt.
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Körülnézve a kiállítás tablóin, kevéssé lehet megérteni a zsidókkal kapcsolatos sztereotípiákat. Mi zsidók büszkén valljuk, mi a könyv népe vagyunk: a közhelyek szerint csak csenevész, gyáva, férfiatlan könyvmolyok. A valóságban a magyar sport és a magyar társadalom értékes szereplői. Egykor hasonló sztereotípiákon nyugodott a rossz katona, a fizikai munkához nem értő, ügyefogyott, gyenge zsidó képe, amit aztán Izrael Állama, a zsidó Állam meglehetősen hatékonyan cáfolt meg a világ egyik legerősebb hadseregének létrehozásával, a mocsarak lecsapolásával és a terméketlen sivatag megművelésével.
Nekünk zsidóknak ezért különösen fontosak a zsidó sportsikerek. És különösen fontos számunkra, ha a többségi társadalom ezeket nem elhallgatja, hanem közhírré teszi. Ezért is jöttem örömmel az Izraeli Nagykövetség és a Külgazdasági és Külügyminisztérium közös szervezésében létrehozott kiállítás megnyitójára. Örülök, mert meggyőződésem, hogy a rasszizmus, a kirekesztés, vagy éppen a sztereotípiák ellen ezzel az eszközzel lehet küzdeni. Gratulálok a kiállítás létrehozóinak.
Ide tartozik még, hogy a kormányok által megalakított Nemzetközi Holokauszt Szövetség, az IHRA antiszemitizmus definícióját a magyar kormányt követően két patinás sportklubunk, az FTC és az MTK is elfogadta. Mindkét egyesületnek számos zsidó olimpikonja volt.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége nevében fogadják nagyrabecsülésemet. S ha már arról beszélek, mennyire örülök annak, hogy itt lehetek, még egy rövid gondolat. Magyarország már az áprilisi parlamenti választások lázában ég. Sok rendezvényen veszek részt, hol kormányoldalin, hol a másikon és azt tapasztalom, hogy a zajos közéletünkben minden megemlékezés, temetés, ünnep, vagy évforduló átitatódik szörnyű, aktuálpolitikai kérdésekkel. S ebből a civil polgároknak már kezd elege lenni. S most örülök, mert úgy gondolom ez a kiállítás az általános emberi értékekről, a másság elfogadásáról, a sportsikerek igazságosságáról szól. Mert a sport talán az egyetlen terep, ahol a teljesítmények beárazása igazságosan zajlik, egyedül itt valósul meg tudhatóan egyfajta erkölcsi ideálunk.
Hölgyeim és Uraim! Köszönöm figyelmüket.
