73 éves az izraeli nemzeti zászló

2021. Október 29. / 00:05


73 éves az izraeli nemzeti zászló

Miért találnánk föl újra kereket? Ezt kérdezte David Wolffshon cionista vezető, amikor az imasálját fölemelve a kék-fehér színeket javasolta a zsidó nemzeti zászló alapjául.

Tegnap (október 28-án) volt hetvenhárom éve annak, hogy az izraeli törvényhozás az állam ma ismert zászlaját fogadta el Izrael egyik nemzeti jelképévé. 

Az izraeli zászló megalkotásának szükségességét már az első, 1897-es Cionista Világkongresszuson fölvetette a gyűlés főszervezője, a Budapesten született Herzl Tivadar. Igaz, ő fehér alapon hét sárga csillagos megoldást javasolt, mire az egyik küldött, David Wolffshon cionista vezető ekkor fölemelte az imasálját, és azt kérdezte: miért találnánk föl újra kereket? Majd a tálisz kék színére mutatva hozzátette: hiszen itt van nekünk a nemzeti zászlónk.

David_Wolffshon.jpg
David Wolffshon

A Litvániában 1856-ban született, és Németországban 1914-ben elhunyt David Wolffshon ötlete nyomán tervezték meg tehát Izrael állam ma ismert, kék-fehér csíkos zászlaját, amely –a közepén Dávid király pajzsával – 1948. október 28-án vált hivatalos jelképpé. 

Wolffshon nevéhez fűződik az a javaslat is, hogy a zsidó állam fizetőeszköze a sékel legyen. Nem véletlen tehát, hogy a cionista mozgalomban Wolffshon jelentős tekintélyt vívott ki magának: így Herzl Tivadar halála után ő lett a világkongresszus elnöke.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek