A marokkói zsidók háromszáz éves aranykorát szellemi, irodalmi és művészeti szárnyalás jellemezte

Bednárik András

Marokkó tán leghíresebb és legnagyobb zsidó közösség az ország kulturális fővárosában, Fezben (volt) található. Bár a zsidó népesség majdnem egésze a '60-as évekig elhagyta Marokkót, ők kimondottan szerettek ott élni, és az ottani arabok is békésen, szoros kapcsolatban éltek velük.

Ma Izraellel és a zsidósággal Marokkó kifejezetten jó kapcsolatot ápol, melynek ott jártunkkor is többször szembeötlő bizonyítékát láthatjuk. Egyrészt, mert a nagyobb városok megőrizték az egykori zsidónegyedeket, az ő nyelvükön mellahokat, nemcsak régi jellegzetességeikkel, de a szépen felújított, vagy rendben tartott zsinagógákkal, zsidó temetőkkel együtt, másrészről lépten-nyomon izraeli turistákba botolhatunk.

Ezen írásomban Marokkó számos zsidó emléke közül bővebben Fezt szeretném bemutatni, ahol 2007 júniusában jártunk az egyik hátizsákos világjáró túránk keretében.

Marokkó
II. Idris király 808-ban kezdte meg az andalúziai szefárd zsidók nagyobb számú betelepítését az ország kulturális életének, művészetének felvirágoztatása érdekében. A betelepült zsidók nem csak egyenjogúságot élveztek, de igen meg is becsülték őket. A történetek úgy tartják, hogy a 9. század végén az egyik uralkodó még bele is szeretett egy zsidó lányba, mikor az kilépett a mikvéből. Mikor erőszakkal próbálta megszerezni a lányt, a berber lakosság fellázadt a zsidó lányt ért erőszak ellen.

A marokkói zsidók háromszáz éves aranykorát szellemi, irodalmi és művészeti szárnyalás jellemezte. Csodálatraméltó együttműködése volt ez a toleranciának. Hanyatlást végül az Almoravidák, Almohádok, illetve a fanatikus muszlim szekták megjelenése hozott. Az Almohad terror idején menekült el Fezből családjával Maimonidész is. Ettől kezdve az évszázadok folyamán hol megbecsülésben, hol elnyomásban éltek a zsidónegyedek lakói. Zsinagógáik hol virágoztak, hol elpusztultak. A legjelentősebb közösség Fezben élt az 1960-as évekig, míg szinte mind egy szálig elhagyták az országot és vagy Franciaországban telepedtek le, vagy (mint a legtöbben) aliáztak.

fez_ruedemellah.jpg

A fezi zsidónegyed (archív fotó)

Tekintse meg képgalériánkat

Fez
A 789-ben berberek alapította város, az ország egykori kormányzati, ma kulturális fővárosa, nevét a marokkóiak jellegzetes piros, csúcsos, csapott tetejű fejfedőjéről kapta. Hivatalos színe a kék, ami azt jelenti, hogy a házakat, nagyobb építményeket, és persze még, amit csak lehet, törvényileg kell e színre festeni. Az Afrika északi partjától hosszan délnek húzódó, arab-berber lakosú mohamedán ország egyik gyöngyszeme. Ha Tangerből, északról, a legnagyobb kikötővárosból utazunk ide busszal, 160 km-es, kilencórás döcögő útra vállalkozunk át a Rif hegységen, sorra érintve Marokkó azon nevezetességeit, melyek miatt az ide látogató turisták nagy része hónapokig marad az országban. Fez lakosságát csak megbecsülni lehet. Ez egyrészt a helyi kormányzat sajátos módszerei miatt van, másrészről Fez különleges helyzetéből adódik. Valahol háromszáz és ötszázezer közé teszik a lakosok számát (de a helyiek beszámolóikban sokszor felmennek félmillió lakosig is, csak a medinában), akiknek nagy része arab.

Bár az arab-berber származást a nagyvárosokban mára elég nehéz szétválasztani, ők mégis úgy-ahogy tudják, és büszkék is kultúrájukra, és elsősorban marokkói, azon belül főleg a fezi mivoltukra. Ma a legdurvább becslések szerint megközelítőleg százötven zsidó él Fezben, akiknek a nagy része kereskedelemben, vagy a kézműves iparban dolgozik. Fez tulajdonképpen három „város” találkozása. Ezek annyira elkülönülnek, hogy nem lehet őket összekeverni. Fez-el-Bali az óváros, Fez-el-Jdid, a dombon lévő „királyi város”, ahol a zsidónegyed is található, és a Ville nouvelle, a francia újváros. Fez egykoron Mekka után a második legszentebb hely volt a mohamedánok számára. Ez még különlegesebbé teszi a zsidó-mohamedán kapcsolatait.

A zsidónegyedről
Tehát a marokkói arab világ ma talán a legtoleránsabb Izraellel és a zsidó világgal. Ott jártamkor is rengeteg izraelibe botlottam, és az arabok is nagyon szeretik őket. Nem feltétlenül a külföldi valuta miatt, de találkoztam az egyik apartmanban egy recepciós fiúval, aki az egyetemen hébert tanult és közvetítő nyelvként a mutogatás mellett csak ezt tudtuk elővenni.

A zsidónegyed, vagy mellah, már nem használt kapuja a királyi palotától (melyet előszeretettel látogat az uralkodó) kétpercnyire található, és ma arabok lakják. Ott jártunkkor egyetlen helyi zsidóval találkoztunk, aki öltözködésben, külalakra pontosan úgy nézett ki, mint itthon egy tradicionálisan öltözött fiatal ortodox, csak kipa és szemléltető rojtok nélkül, és éppen egy szamár hátára pakolt málhát. Ez utóbbi annyira nem meglepő, ugyanis ez az óvárosi szállítmányozás legelterjedtebb formája.

Fundunk al Jahudi, így is hívják a zsidónegyedet, melyet II. Idris király (804-828) népesített be zsidó kereskedőkkel. Igazán már valamikor a 7. és 8. század tájékán már komoly létszámú zsidó lakossága volt, de II. Idris alatt, vált igazán jelentőssé a szerepe. Idris atyja volt, aki Fezt fővárossá tette. Ő és fia virágoztatta fel, hagyománnyá téve, hogy az ország legnagyobb művészei, kézművesei, szellemi nagyjai itt éljenek. Ma végigsétálva benne olyan érzésünk lehet, mintha visszautaztunk volna ezer évet az időben. Az egész medinában, így a melah szegénynegyedében jellegzetes a szag. A kis utcák levegője megragad, a hőség, tömeg és a piszok, szemét mindenhol kellemetlenséget okoz. Nagyon hasonlít a medina szukjához, ami Marokkóban jártunkkor az egyetlen olyan hely volt, ahol nem kínáltak eladásra nekünk semmit. Főleg nem ételt. Lágy, szellős nyári estéken kilométerekre az óvárostól, az új város hatalmas virágos kertjeiben is erősen érződik a medina édeskés, bazsalikommal elfedett rothadás szaga.

Fez zsidónegyedében a leghíresebb emlékek az Aben Danan zsinagóga, benne pedig a híres gazella bőrből készült Tóra. Nevét az 1900-ban itt szolgált, híres rabbiról, Izsák ben Dananról kapta. Itt már régóta egy végtelenül kedves öreg arab bácsika a samesz, aki sűrűn szórogatja a „salomalekhemet”. A zsinagóga alatt működő mikve található, de nem használják, csak elvétve. Istentiszteletet ugyancsak ritkán, nagyobb ünnepekkor tartanak. A zsinagóga belső területe kicsi, falai mély sárgák, kék díszcsíkokkal, és mahagóni faszegéllyel. Az ajtókat keleti mintázatú fehér alapon, kék, zöld és sárga mozaikok díszítik gazdagon. Érdekesség, hogy a zöld és a kék helyi kontextusában az iszlám, illetve Fez színei. A falakat festmények és fotográfiák díszítik, melyek nagyrészt az egykori Aben Danant és Fezt mutatják be az érdeklődőknek. A mahagóni szín, faborítású mennyezetről óriási, arab stílusú, pompásan díszített lámpák lógnak alá, rásegítve a magasan elhelyezett ablakokon beszűrődő fényre. A padlózatot kék-zöld csempe fedi, mely valószínű nem a felújításkor került oda. Egy nyíláson pedig letekinthetünk a mikvére. A zsinagógát mai szépségére, közös erővel újította fel a nemzetközi világörökség védelem és az arab vezetőség. A másik látványosság az arany-ékszer boltok utcája. Több tonna arany csillog e rövid soron, valóban pompázatos látvány. Már csak azért is, mert az arab kézművesség Fezben teljesedik ki maximálisra, melyre a helyiek nagyon büszkék. E megállapítást minden második mondatukba bele is szövik, de a bizonyítékát láthatjuk is bárhová tekintünk. Az „arany utca” kivezet a negyed főutcájára, mely lényegesen tágasabb, mint a középkor előtti stílusban épült kis utcácskák turista-veszejtő hálózata. Ebben a fűutcában éltek a tehetősebb zsidók. A kis utcácskákat járva mindenképpen ugorjunk be egy tradicionális kenyér sütödébe. Ezeket a helyeket körülbelül úgy képzelhetjük el, ahogyan a kosztümös filmekben láthatjuk. Kis helyiségben hat-hét ember hatalmas kemencébe pakolássza a bent finom illatosra és ropogósra sülő lapos kenyeret. Marokkóban a kenyér az egyik legtisztább és legfinomabb csemege. Az ilyen betérőknél bármiből kapunk, érdemes meghálálni 10-20 dirhammal, ami nekik nagy összeg, nekünk pedig igazi élmény. Sajnos az is igaz, hogy az előbb említett kézműves csodák az évszázadok alatt folyamatosan rohadnak le, és ez ellen a helyiek csak akkor tesznek valamit, ha már életveszélyessé vált a helyzet.

Fez medinája (óvárosa) és szukja végtelenül más, mint bármi, amihez itthon hozzászokhattunk. A különböző városrészeket falak vagy hatalmas kertek választják el egymástól. A medinát körbevevő falak egyik oldala kék, a másik zöld, melyek Fez és a Korán színei. A medina a világörökség része, és egyben a világ legrégebben működő, élő szukja. Itt található az egyik legnagyobb korán iskola, helyi nevezetesség, amivel szemben áll még ma is, mindenféle komoly változtatás nélkül Maimonidész, a leghíresebb középkori zsidó bölcs háza. Maimonidész családjával 1159-ben érkezett Fezbe, miután el kellett menekülniük a spanyolországi Córdobából. Utazásuk közben írta Talmud kommentárjainak egy részét, és az öt éves fezi tartózkodása alatt készült el Misna kommentárja is. Innen is az éppen aktuális vallási fanatizmus űzte őket tovább a Szentföldre, Jeruzsálembe. Ma egy arab család lakik benne, és igen nagy becsben tartják. A középkorban legtehetősebb zsidók egy része is itt élt. Ha az ember egyszer idetéved, valóban örök élményekkel lesz gazdagabb.

Természetesen érdemes ellátogatni Fez szépen rendben tartott régi zsidó temetőjébe is, ami a zsidónegyed mellett található. A sírok olyanok, mintha apró, lekerekített tetejű házacskák lennének, fehérre festve. Több helyi vezető, rabbi is nyugszik itt, akiknek sírját gyakran látogatják a vallásosok. Ilyenek például Jehuda ben Atar és Jacov Even Tsur rabbi síremléke, de sok, főleg a régi sírok közül teljesen jelöletlen. A temetőről úgy tudják, hogy ez volt az első zsidótemető is a városban, úgyhogy ez is több mint ezer éves. A zsidónegyedből nyíló bejárat mellett volt egy zsidó iskola, mely ma múzeumként üzemel. A temetkezési munkákat önkéntesek látták/látják el a mai napig.

Érdekességként még szeretnék szólni Rabbi Samuel Pallache-ról (cca 1550-1616), mint marokkói hírességről, aki az egyik első ismertté vált zsidó származású, vallását is tartó tengeri rabló, kalóz volt. Spanyolországban, Kordobában élt apja, a rabbi, aki az inkvizíció elől menekült Marokkóba, és Fezben telepedett meg. Itt született fia, Samuel. Vallási tanulmányai mellett sikeres kereskedő vált belőle, és Zidan Abu Maali szultán kegyeltjeként Hollandiába ment, mint nagykövet. Valójában a szultán saját informátora volt. Sikeres kereskedelmi és hadi szerződéseket kötöttek Hollandia és Marokkó között és Spanyolország ellenében. Állítólag hatalma akkora volt, hogy egyszer, mikor Hága egy szűk utcájában a spanyol nagykövet és az ő kocsija találkoztak és nem fértek el egymás mellett, a spanyol hintó vonult vissza az ő útjából. Így tartja a szóbeszéd. Pallache azonban a spanyoloknak is kémkedett, s mikor ez kiderült a szultán kegyeiből kiesvén más megélhetést keresett. Bár kapcsolatai révén elérte, hogy továbbra is kereskedhessen Marokkó és Hollandia között, az akkori szokások szerint engedélyt kért és kapott kalózkodásra is a hollandusoktól. Általában a marokkói partoknál vadászott, s egyszer egy portugál hajót fogott el. Rakományát azonban nem rakhatta le Marokkóban, s megpróbálta Hollandiába vontatni a hajót. Anglia partjainál egy vihar elpusztította a tengeri karavánt. A britek spanyol követelésre kiadták Pallachet, s csak holland barátainak közbenjárására engedték szabadon. Azonban mindenét elvesztette e kaland során és meg is betegedett. 1616-ban halt meg Hágában. Sírját Hollandiában a szefard zsidó temető, a Beth Haim őrzi.

Pár jó tanács, ha Fezben (vagy Marokkóban) járnátok:
Fezben és általában a nagyobb városokban mindenképpen fogadjatok fel hivatalos(!) helyi vezetőt, guide-ot. Körülbelül 2000 forint elég neki egy hosszú, egész napos túrára, és ha veletek van, a helyiek nem vernek át, a taxisok órát bekapcsolva visznek, ugyanakkor Fez medinája olyan kacifántos, hogy könnyen és nagyon csúnyán el lehet benne tévedni. A többi lézengővel nem kell foglalkozni. A nem hivatalos vezetőknek rossz a modoruk, általában helyi munkanélküliek, akik mindenféle kamu történettel szórakoztatják a turistákat. Eléggé ragadósak, az utca szélén állva szemkontaktusra vadásznak, vagy melletted elsuhanva sziszegnek halkan. Nem kell róluk tudomást venni.

A vezető be fog vinni szőnyeges boltba, a híres bőrcserző boltjába és még egyéb helyekre, ahol nagyon kedvesen, egy tea mellett kínálják/mutatják be a portékájukat. Ezekből tényleg nem kell venni, nagyon udvariasak és nem lesz baj, ha nem vásárolunk. Bár a termékek remek minőségűek, mi is jobban járunk, mert hasonló vagy még szebb darabokat tized áron lehet megkapni máshol Például Marrakes szukjában, ami sokkal „turista-barátabb” hely. Mindig beszéljünk meg előre egy árat, még a vezetőnkkel is! Mi ajánljunk először összeget, és nyugodtan lehet számunkra pofátlanul kicsi is ez az összeg, ők a reálérték 10-20 szorosát kérik eredetileg. Főleg a taxisokkal vigyázzunk. Ha nincs velünk hivatalos guide, mindig mi mondjuk előre az összeget, különben pórul járunk. Ha nem mennek bele, sebaj, ezer másik vár.

Mindenki vigyen magával pálinkát, vagy erős gyomortisztító szeszt, igen jól jöhet. Sokan már az első két-három napban kibuknak. Mi tíz napig egész jól megvoltunk. A helyi víz turistáknak ihatatlan, de 50-től 120-forintig (alku kérdése) lehet kapni mindenhol üveges vizet, ami jó.