Címkék

zsidó történelem

Zsidó világ / 2024. Március 22. / 08:22

Történelem: A spanyol zsidók és Jehuda Ibn Gabirol

A középkori Spanyolország (Hispania) hogyan fogadta be és űzte ki a zsidókat? Ki volt Jehuda Ibn Gabirol? Többek között ezekre a kérdésekre kaphatnak választ, akik részt vesznek Ádám Mária és Villányi András előadásán március 27-én, szerdán fél 4-től a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában működő Héber Imre Klubban

Hírek, lapszemle / 2024. Március 21. / 16:42

Nyíregyháza: „Úgy lehet bemenni a zsinagógába, hogy kinyitják a kaput"

A Nyíregyházi Zsidó Hitközség is hozzájárult tárgyakkal, fotókkal ahhoz az időszaki tárlathoz, amelyet a holokauszt 80. évfordulója alkalmából állítottak össze a nyíregyházi Kállay Gyűjteményben. Az anyag nagy része a helyi Jósa András Múzeumból, a helyi levéltárból, Budapestről, alapítványoktól, egyesületektől, magánszemélyektől származik, a kurátor: dr. Riczu Zoltán történész.

Zsidó világ / 2024. Március 21. / 13:35

Hercz rabbi: Purim korszakváltó időben

– Ez a konfliktus igazi forrása: Eszter és Mordecháj nem hajol meg azok előtt, akik „elvették az uralmat Isten keze alól”. Ugyanakkor ez fennmaradásunk garanciája s egyben csodája – írja a hamarosan ránk köszöntő Purim alkalmából Hercz Dániel, a szeretetkórházi körzet rabbija.

Zsidó világ / 2024. Március 21. / 08:22

Böjtnap Eszter királyné emlékére

Eszter története arról szól, hogy boldognak lenni igenis érdem, hogy nem kell félnünk senkitől, ha féljük Istent, hogy nem csak Izraelben jó zsidónak lenni, mert sokan szeretnek minket, zsidókat, feltéve, hogy mi is szeretjük egymást. A zsidóságot megmentő perzsa királyné emlékezetére elrendelt böjt ma este 18 óra 22 percig tart.

Zsidó világ / 2024. Március 12. / 15:22

Mazsike-séta: Zsidók az 1848-49-es forradalomban és szabadságharcban

Milyen szerepet játszottak hittestvéreink az 1848-49-es forradalomban és szabadságharcban? Erről tudhatnak meg érdekes információkat, akik részt vesznek holnap a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) ünnepi sétáján Budapesten.

Zsidó világ / 2024. Március 05. / 09:57

Vita a Hunyadi téri zsinagógában: „Lehetséges-e siettetni a Messiást?"

Dr. Tatár György vallásfilozófus és dr. Fényes Balázs történész, nyelvész vitáját hallgathatják meg Izraelről, a zsidó államiságról, a zsidók államáról a megváltás tükrében. A rendkívül izgalmas és érdekes beszélgetést – amely a Hunyadi téri zsinagógakörzet szervezésében zajlott le – az alábbiakban teljes egészében megtekinthetik felvételről.

Kultúra / 2024. Február 15. / 21:15

Akit keresnek: Jesua, avagy megjelent Nógrádi Gábor író 50. kötete

A népszerű író ötvenedik kötete történelmi regény, amely a kétezer évvel ezelőtti Közel-Kelet világába röpíti vissza az olvasót. A Móra Könyvkiadó gondozásában megjelent könyv a napokban került a boltokba, reméljük, olyan sikeres lesz, mint Nógrádi Gábor más művei. A szerzőnek szívből gratulálunk hozzá, hogy a számát tekintve „aranydiplomát" érő, új kötettel gazdagította a kortárs magyar irodalmat.

Zsidó világ / 2024. Január 26. / 10:56

Előadás az üldözött zsidókat befogadó Velencéről a Héber Imre klubban

A középkorban az üldözött hittestvéreinket több itáliai város előfeltétel nélkül fogadta be. Ezt a témát járja körül Ádám Mária, az OR-ZSE Goldmark Kórusának vezetője és Villányi András fotóművész a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga Héber Imre klubjában január 31-én, jövő szerdán délután fél 4-től. Előadásuk címe: A velencei zsidóság kialakulása a középkorban.

Tudomány / 2024. Január 08. / 20:19

Olosz Levente új könyve a Kasztner-ügy tudományos és közéleti diskurzusairól

Megjelent Olosz Levente történész „Narratívák fogságában – A Kasztner-ügyről szóló tudományos és közéleti diskurzusok története" című könyve, amely már megvásárolható a könyvesboltokban – adta hírül a budapesti Páva utcai Holokauszt Emlékközpont az intézmény Facebook-oldalán.

Zsidó világ / 2024. Január 04. / 14:07

„A zsidóság a magyar történelemben a honfoglalástól napjainkig”

A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Köre következő rendezvényén Markovics Zsolt miskolci főrabbi vendége Weisz Péter, a Gyöngyösi Zsidó Hitközség elnöke lesz, aki „A zsidóság a magyar történelemben a honfoglalástól napjainkig” címmel tart előadást. A rendezvény január 9-én, kedden délután 4 órakor kezdődik, a szervezők kérik, hogy az érdeklődők a részvételi szándékukat előre jelezzék.

Zsidó világ / 2023. December 22. / 12:32

Héber Imre klub: Itáliai szabad (zsidó) városok a középkorban

Firenze, Ferrara, Padova, Velence, Livorno – ezekről az itáliai városoknak a zsidósággal összefonódó történetéről, a vatikáni könyvtár héber gyűjteményéről, valamint Manoello munkásságáról lesz szó a budapesti Hegedűs Gyula utcai zsinagógában működő Héber Imre klubban december 27-én, jövő szerdán délután fél 3-tól. Az előadó Ádám Mária, az OR-ZSE Goldmark Kórusának vezetője és Villányi András fotóművész.