Címkék

Menedékek

Omike / 2024. Január 02. / 17:58

„Az írás népe vagyunk, lelkiszükségletünk maradjon a művelődés…”

A 19. század közepén indult el az a folyamat, melynek során a hitközségek vallási közösségekké alakultak át, és korábbi feladataikat részben átvette az állam. Ezzel párhuzamosan jelentek meg azok – a zsidó közösség egy-egy csoportját összefogó – szervezetek, amelyek hol a hitközségekkel szoros kapcsolatban, hol azoktól távolabb, a hitélettől eltérő feladatokat végeztek el.

Omike / 2023. December 05. / 15:27

„Céljuk a zsidó művészek szerepeltetése és anyagi javadalmazása…”

A zsidótörvények nyomán tömegesen állásvesztésre ítélt zsidó színészek és zenészek az eddig bejutatottakon kívül még kétfajta további menedéket találhattak 1939 után. Az egyiket a különböző, ma civilnek nevezett szervezetek – ideértve a szakszervezetek intézményeit – rendezvényei jelentették, a másikat a magánemberek által, nem egyszer otthon rendezett „estek”.

Omike / 2023. November 22. / 15:39

Menedékek: „Rutinirozott sok sikert látott előadók vagyunk”

Nagyon kevés dokumentum, nagyon kevés a helyi sajtóban megjelent hír található arról, hogy a zsidótörvények életbelépése után miként nyújtott menedéket egy-egy vidéki város zsidó közössége a művészeinek. A kevéske adatforrás főként az adott hitközség és más, valamely izraelita egyesület kulturális erőfeszítéseiről vagy a hozzájuk forduló művészek kéréseiről tartalmaz információkat.

Omike / 2023. November 05. / 20:52

Menedékek 19. rész – „már a Varieté is ’túljó’ volt a zsidónak”

„Egy időben […] divatban volt a Hacsek és Sajó szellemes duó, de ketté kellett válniuk, mivel a dicső kettősből csak az egyiket, Herczeg Jenőt vették fel a kamarába, a derék Sajót, vagyis Komlós Vilmost nem. A varieté műsorán ennek ellenére szerepel a Hacsek és Sajó pár, mégpedig a következő megoldással: a színpadon csak Herczeg Jenő látható, ő beszél és Sajó felel – gramofonlemezről!”

Omike / 2023. Október 31. / 14:52

„… kellemesen csengő hang, finom muzikalitás …”

Menedékek: az OMIKE Művészakció és társai 1939-1944/18. rész. Bibó Olga és Sebők Stefi énekesek. Harsányi László írása .

Omike / 2023. Október 04. / 14:10

"...szíves jóindulatukba ajánljuk ügyünket"

Az OMIKE sajtócsoportjának, a Szegedi Izraelita Hitközség elnökségéhez küldött, 1940. májusi leveléből.