Pészach
Az egyiptomi kivonulást megelőzően említi a Biblia Peszách ünnepét. A héber szó elkerülést jelent. A tízedik csapás az egyiptomi elsőszülöttek halála volt. Niszán hó 14-én minden héber családnak le kellett vágnia egy bárányt és elfogyasztania. Vérével megjelölték a két ajtófélfát és a felső küszöböt. "S legyen a vér nektek jelül a házakon, ahol vagytok, s midőn látom a vért, elkerüllek (ufászáchti) benneteket, hogy ne legyen rajtatok a pusztító csapása, midőn sújtom Egyiptom országát (Mózes II.12:13.). A pusztító szellem (máschit) a vér láttán elinal. A vörös szín bajelhárító. A jel (ót) az eredete annak a szokásnak, hogy a zsidó házak ajtófélfájára amulettet, mezűzát erősítenek. Az áldozati húst tűzön sütötték és kovásztalan kenyérrel (máccá, többes számban máccot, innen a mácesz) és keserű gyökerekkel fagyasztották el (Mózes II. 12:8.). Az áldozati bárány csontjait nem lehetett összetörni (Mózes II. 12:46.).
Az ünnep hét napig tart (Mózes II. 12: 15.). A kovásztalan kenyér annak az emléke, hogy sietve hagyták el Egyiptomot és tésztájuk nem kelt meg. A csonttörési tilalom az állat feltámadásának képzetével függ össze. Vagy bajelhárító, ha az áldozat csontjait nem törik el, az áldozót sem éri baj. E tilalmat ismerték a keresztény mongolok és vogulok is. A Holt-tenger parti barlangokban nagy számmal találtak fazekakat és korsókat, tele állati csontokkal. Nyilván a peszáchi áldozati ételek maradványai voltak ezek.
A Biblia említi, hogy nagy történelmi fordulókon megünnepelték a Peszáchot. Josephus Flavius hárommillió áldozóról ír 65-ben. A Talmud hasonló számot mond (Pesz. 64b). Ha a túlzást kellő mértekre szállítjuk is le, nagy tömeg jelenhetett meg Jeruzsálemben, hogy bemutassa peszáchi bárányát. A jeruzsálemi Szentély pusztulása után megszűnt minden áldozás. Az egyetlen, aki áldozott Peszáchkor, II. Gámliel volt (Misna Pesz. 2:2.). 90 után lett Nászi, Palesztina patriarchiája. Ma csupán a szamaritánusok gyakorolják a Gerizim hegyén. Az első estét (a diaszpórában a másodikat is) Széder-nek nevezik. (hui0007) Jelentése: Rend. Az est jelölésére csak a XI. század óta használják. Amit esznek, amit isznak, amit tesznek, amit mondanak előre megállapított rend alapján történik. Jézus utolsó vacsorája valószínűleg a Széder volt (Máté 26. Márk 14, Lukács 22.). Jézus kenyeret vett és hálát adván (azaz áldást mondván) megtörte. A bort is megáldotta. Dicséretet énekelve (bizonyára a Hállel-zsoltárokat) az Olajfák hegyére ment.
A Misna, az első zsidó törvénykönyv a Peszáchim traktátusában rögzíti a Széder legkorábbi alakját és az akkor mondandókat. A gyermek négy kérdését, amelyre az apa válaszol (10:4.). Négy pohár bort iszik mindenki (10:1.). Mózes II. könyvében négy ige szerepel az egyiptomi kivonulásról. Ezért a négy pohár bor. Az ötödik ige felett vita van, ezért hívják az ötödik poharat Elijáhu poharának, mert a Messiás eljövetelekor o dönti el ezt is. a függőben maradt többi problémával együtt. Emlékeztetőül serleg áll a Széder asztalán az ötödik pohár jelzésére. A széder-asztal szimbolikus tartozékai: a máccá: a cházeret (retek): chárószet (borral kevert mandula és alma. amely az agyagot szimbolizálja, az egyiptomi éléstárvárosok építésére emlékeztetve): a máror (keserű gyökér, szintén utalás a rabmunkára). A bortöltésre a mázág (keverni) igét használják (Misna Pesz. 10:2.). (Vö. a latin miscere-vel.) Palesztinában olyan erős volt a bor, hogy vízzel elegyítve itták. Innét ered a misén a bor és a víz keverése.
A Széderen a legszegényebb ember is kényelmesen helyezkedik el, hátradől (Misna Pest. 10:1.). A szabad ember így étkezett a római korban. A Széder-lakoma lemásolja a római lakomát. Palesztinában a római elnyomás idején a Szederen minden zsidó szabad embernek képzelte magát. Vergilius így ír az Aeneisben: ,.S Aeneaa atya kezdte a szót a magas kerevetről" (II. 2.). Máig a családfo székére párnát tesznek, hogy támaszkodhassék. Ezt a kipárnázott ülőalkalmatosságot a népnyelv "Hesse-Bett"nek nevezte (készév héberül annyi, mint hátradőlni). A házigazda elé tálat hoztak kézmosásra. A rómaiak is így tettek: "A szolgák kézlemosásra vizet, később simára lenyírott kéztörlőt, ezután kenyeret hoznak be kosárban" (Aeneis. I. 701. skk.) A római lakomán, a jókedv tetőfokán emberi koponyát hordtak körül, hogy emlékeztessenek a halálra (memento mori). A Széder-tálon tojás van, amely a sors változását jelképezi. A zsidó gyászlakoma étrendjének is - láttuk -egyik tartozéka. A házigazda fehér köntösben (Kitli) ül, amelyet az esküvőn is visel, s amelyben majd az utolsó útra indul. A legfelszabadultabb alkalomkor, a legboldogabb pillanatban is gondolnia kell az embernek az elmúlásra. A Széder kerete - kezdete és vége - is megfelel a római lakomának. Tojással kezdik, miként a rómaiak (ab ovo) és az áfikománnal fejezik be. Ez görög kölcsönszó. Lőw Immánuel magyarázatával: "nagy estebédre a görög-római őskorban symposion, hajnalig tartó áldomás következett és a mulató társaság fölkerekedése utcázó, zenés fülvonulásra. Korlátlan tivornyát, utcázó rajzást, görögül epikomont tiltott el a mértéktartó zsidó népjelleg. Az afikómán zárófalatja (egy fél darab máccá-Sch. S.) ezért berekesztette a lakomát". Lehet azonban, hogy a szó a görög afikoménosz (kesőn érkező) szóból való s a Misna fordulatának (Pesz 10:8.) egyszerű fordítása: "Nem küldjük el a Peszách lakomáról a későn érkezőt".
A Széder olvasmánya a Haggáda felbeszélés). A cím a Bibliából való (Mózes Il. 13:8.): "És beszéld el fiadnak azon a napon", t. i. a kivonulást. Szövege folyvást bővült a Misnától a XVI. századig. Szaádja imádságos könyvében is megtalálható (X. század). Mint önálló könyvecske legkorábban a Genizából került elő a XIII. századból. A végén található két dal német népdalok átköltése (a katekizmusi éneké és a láncolatos meséé). Ezek egyetlen kéziratos Haggádában sem találhatók. Csak a XVI. században kerültek bele. A Haggáda a Biblia után a zsidóság legnépszerűbb, a legtöbb kiadást megért könyve. Az egzotikus zsidók körében a Széder szertartásán dramatizáló mozzanatok figyelhetők meg. Számos ilyet gyűjtöttünk Magyarországról is, pl. a házigazda -a Széder megkezdése előtt - batyut vesz a vállára, benne máccával, hogy példázza az Egyiptomból kivonuló ősét.
