A Tóra háromszor is hangsúlyozza a parancsot, hogy Szukot idején örüljünk – emlékeztet Leah Kohn rebecen az egyik tanításában. Miért éppen ez az ünnep kap ekkora hangsúlyt az örömben?
A
szukában tartózkodás micvája emlékeztet minket arra, amit az Örökkévaló mondott:
„Sátrakban lakattam Izrael fiait…” Rabbi Eliezer szerint ezek a „sátrak” az
isteni dicsőség felhői voltak, amelyek körülvették a zsidó népet a pusztában.
Rabbi Akiva szerint azonban valódi sátrakat jelentettek. A zsidók három csodás
ajándékot kaptak a sivatagban: a mannát, a forrást (Mirjám kútját) és a
felhőket. De ha így van, miért nincs ünnepünk sem a mannának, sem a kútnak –
miért éppen a felhőket ünnepeljük?
Egy magyarázat szerint a manna és a víz az életben maradáshoz voltak szükségesek – a felhők azonban a szeretet jelei voltak.
A Zohár „a hit
árnyékának” nevezi őket: az Örökkévaló saját „birodalmába”
hívta meg népét, hogy megóvja és körülölelje őket. Ezt a szeretetet idézzük fel
Szukotkor. A felhők már fél évvel korábban, niszán hónapban velük voltak –
akkor miért tisri hónapban ünnepeljük Szukotot? Azért, mert az Örökkévaló
közelségéhez méltónak kell lenni. Csakis a Félelmetes Napok, a megtérés és megtisztulás
után – amikor bűneinktől már megszabadultunk – válhatunk méltóvá arra, hogy
„beléphessünk” az isteni jelenlétbe.
Rabbi
Akiva szerint a szukoti sátrakra való emlékezés szintén fontos. Amikor Izrael fiai
bevonultak az országba, elültették földjeiket és betakarították termésüket,
fennállt a veszély, hogy elfelejtik: mindenük az Örökkévalótól származik.
Könnyű volt azt hinni, hogy a saját munkájuk gyümölcse, amit elértek. Ezért
rendelte el Isten a szuká micváját: hogy emlékeztessen, a pusztában semmink
sem volt, és mégis mindent Tőle kaptunk. Nem a saját erőnk, ügyességünk, hanem
az isteni gondviselés tart el bennünket. Amikor az ember kapcsolatba kerül
Istennel, és közel kerül hozzá, az valódi, mély öröm forrása – ezért esik
Szukot éppen az aratás idejére.
A Pirké Ávot (Atyák tanításai) szerint „a féltékenység, a vágy és a dicsőség hajszolása
kiviszi az embert ebből a világból.” Szukotkor felismerjük, hogy mindenünk az
Örökkévalótól van – ez az igazi boldogság kulcsa.
A luláv
micvájáról azt olvassuk: „Örvendezz az Örökkévaló színe előtt.” Miért okoz
örömöt ez a parancs? A midrás szerint a négy növényfajta mind valamilyen módon
az Örökkévalót jelképezi. Amikor emlékezünk a Vele való kapcsolatunkra, az
betölti a szívünket örömmel. Egy másik midrás szerint a négy növény a zsidó emberek négy típusát szimbolizálja: azokat, akik betartják a Tórát és a micvákat, és azokat, akik nem. Összekötjük őket, hogy eggyé váljanak, és így kölcsönös engesztelés jöjjön létre. Ez hozhat közelebb minket az Örökkévalóhoz.
A testi
világ korlátolt – ezért ott van helye az irigységnek és a versengésnek. De ha
megértjük, hogy célunk a szellemi növekedés, és minden anyagi dolog csupán a küldetésünket betöltésére irányuló eszköz, akkor félretehetjük a különbségeket, és
egységben élhetünk másokkal. A jó emberi kapcsolatok minden gazdagságnál
értékesebbek – ők az igazi öröm forrásai.
Az öröm
egységet teremt. A nehézségek kihívássá válnak – lehetőséggé, hogy a
világot, amely gyakran távol áll a szentségtől, a szentség felé emeljük. Ez is az öröm forrása. Amikor elhagyjuk kényelmes otthonainkat, és beköltözünk
egy törékeny, ideiglenes szukába, megtesszük az első lépést: megnyitjuk a
csatornát, amely segít, hogy a Félelmetes Napok során tanultakat, a megtisztulás
és közeledés élményét egész évre magunkkal vigyük.
Fordította: Zucker-Kertész Lilla
