A zsidó magán- és büntetőjog alapelvei III.

Családi és örökösödési jog

A zsidó magánjog szerint abban a korban a zsidóságot – főleg a hölgyeket – különösen a zsidó házassági, családi és örökösödési jog érdekelte. A férj kötelessége volt a háztartás költségeinek fedezése, a feleségnek egyes dolgokat megtilthatott, azt a fogadalmát érvényteleníthette, hogy ő a feleség törvényes képviselője. Ha a férj a feleség viselkedésében kifogásolható dolgokat fedezett fel, akkor válólevelet (get) adhatott neki. (Az immorális viselkedés lehet szándékos vagy tudatlanságból eredő, de mindenképpen sérti a társadalmi és erkölcsi elvárásokat). Ha házasságtörésen kapta, akkor a büntetés mértékének megítélésében nem a férj volt jogosult, hanem a bíróság. A férj megbocsátása nem változtatott a büntetésen, mert zsidó jogi felfogás, Izrael örök törvénye szerint, az nem csak a férj jogait, hanem a közerkölcs jogrendjét is megsértette.

Családi életük tisztaságára rendkívül vigyáztak őseink. A házassági viszonyt ideálisnak tartották, úgy vélték, hogy hasonló jogviszony van a házastársak között, mint az Örökkévaló és Izrael között. A Talmud szerint nem volt szabad fiatal leányt idős férfihez kényszeríteni. Az a szülő, aki lányát tudatlan férfihez adta feleségül, úgy cselekedett, mintha az oroszlán elébe dobta volna a gyermekét.

A házasságra vonatkozó zsidó erkölcsi jog még a mai napig is érvényben van. A házasságkötést eljegyzés előzte meg. Az eljegyzés nem volt egyéb, mint kölcsönös kinyilatkoztatás a később kötendő házasságra. Ennek alapján előszerződést is köthettek. Ha a házasság meghiúsult, akkor a visszalépő fél köteles volt a másik fél kiadásait, kárát megtéríteni, sőt ha ki volt kötve a bírság, akkor azt is meg kellett fizetni.

A nő hivatását magasztosnak tartották. Ezt igazolják a szebbnél szebb midrások. Például a Bereshit Rabbah-ban olvasható, hogy miért teremtette az Örökkévaló a nőt Ádámnak az oldalbordájából, s miért nem más, fontosabb, nemesebb testrészéből? Azért nem teremtette Ádám fejéből, mondja a Midrás, hogy ne legyen büszke, a szeméből vagy füléből azért nem, hogy ne legyen kíváncsi, a szájából azért nem, hogy ne legyen fecsegő, a szívéből azért nem, hogy ne legyen szenvedélyes, a kezéből azért nem, hogy ne fogjon mindenhez, a lábából azért nem, hogy ne futkározzék szüntelen az utcákon, hanem rejtett testrészéből: az oldalbordájából, hogy erkölcsös és szemérmes legyen.

A férj 200 ezüstöt fizetett a nő atyjának vagy férfi 8 hozzátartozójának. A nőt csak azután, de nem annak fejében kaphatta meg. A férjnek nem volt neje fölött oly rendelkezési joga, mint például a rómaiaknál. A zsidó jog értelmében a nő még a vagyoni önállóságát is megtarthatta; férjének nem alárendeltje, hanem csak segítőtársa (ézer könegdó) – mondja a Szentírás. A menyegző előtt megírták a házassági szerződést (ketuba), amely végérvényesen rendezte a házastársi viszonyból származó igényeket. A ketuba megírásánál 10, de legkevesebb 2 tanúnak kell jelen lenni. A férjes nő szabadon érintkezhetett és mozoghatott a társadalomban. Fátyol nélkül járhatott az utcán. Rómában a nő nem rendelkezhetett még a saját magánvagyonával sem, férje engedélye nélkül még végrendeletet sem készíthetett.

A zsidó öröklési jogról megjegyezhetjük, hogy csak a fiúkat illette örökösödési jog; a leányok csak tartásra és kiházasításra tarthattak igényt. Ha a hagyaték annak fedezésére sem volt elég, vagy csak szűkösen fedezte volna, akkor a fiúk nem örökölhettek. Ha fiú örökös nem volt, akkor a lányok örököltek. Az elsőszülött fiú 2 részt kapott az örökségből.

A legnevezetesebb jogi alkotás a későbbi korban Rabbi József Kárónak a Schulchan Aruch (Terített asztal) c. munkája, amely a zsidó jognak a hithű zsidóság által napjainkban is kötelezőnek elfogadott kódexe. Négy részből áll: Orech chájim, Jore deah, Eben haerer, Chosen Mispat. A magán- és büntetőjogi rendelkezéseket tartalmazzák. József Karónak a zsidó jogtörténetben olyan szerepe volt, mint a magyaroknál Werbőczynek (1458-1541), aki elévülhetetlen érdemeket szerzett magának az érvényes jogszabályok összegyűjtése által.

Híresebb középkori jogászok voltak: Maimondesz Mózes, akitől ismert a „Misne Thora“ vagy a „Jad chachzaka“ c. munka, továbbá Jakab ben Áser, kinek „Arba Turim“ című munkája érdemel említést. De a középkori zsidó jogtudósok legnagyobbika Rabbi Salomo ben Jichok (aki nevének kezdőbetűi összevonása folytán Rasi néven lett ismert), akinek a Tórához és Talmudhoz írt magyarázatai korszakalkotók a zsidó jog terén. Nevezetesebb zsidó jogtudósok még: Rabbi Jonathán Eibenschütz és R. Jechezkel Landau, utóbbinak különösen a Noda Bijhuda című döntvénytára tartalmaz igen sok érdekes jogi esetet.

Egy régi jogkönyvben találtam meg ezt a rövid kis verset:

„Igazságosság az én nevem,
Mérget és az epéskedést nem ismerem,
Nem nézem, ki a gazdag, ki a szegény,
Császárnak, koldusnak egyformán mérek én!

A zsidó joggal, amely a görög és római, valamint a mai kultúrnemzetek jogának alapját és forrását képezte, nemzedékünknek is megéri foglalkozni. A jog az életünkhöz kapcsolódó és létfontosságú a mai zsidóság számára is, erkölcsi kötelességünk ennek megtartása. Ha igazán modern zsidók akarunk lenni, akkor a múltunk hagyományait tanítanunk, követnünk és ismernünk kell, ettől eltérni nem szabad, mert ez gátolja a fejlődésünket.

A zsidó jog alapelvei örökérvényűek, szabályai alkalmazhatók, fejlődésképesek, erkölcsi kötelességünk, hogy kitartsunk mellette. Igaza volt Deák Ferencnek, aki azt mondta: „Mindazt, amit egy nemzet a sors csapásai folytán elveszít, azt még vissza lehet szerezni, de amiről önként lemond, azt sohasem.”

A mi zsidóságunk örök körforgása a szellemi és erkölcsi örökségünk, amiről soha mondhatunk le!

(Vége)

---