Kezdetét vette az emlékezet éve

2024. Április 03. / 23:16


Kezdetét vette az emlékezet éve

- Vannak dolgok, amiket sem megbocsátani, sem jóvátenni, sem elfeledni nem lehet. A vészkorszak ilyen. Emlékezzünk az áldozatokra, de ne csak az elpusztításukra, hanem az emberi valójukra, amilyenek ők voltak, szerető szülők és szerető gyermekek – mondta dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke ma este a Dohány utcai zsinagógában megrendezett rendezvényen.

A holokauszt 80. évfordulója alkalmából a Mazsihisz idén megrendezi az emlékezet évét, amelynek nyitórendezvényét ma este tartották a Dohány utcai zsinagógában. A magyar és az izraeli himnusz elhangzása után dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke köszöntötte a résztvevőket, aki azt mondta: habár a nyolcvanadik évforduló alkalmából emlékezünk, el kell mondani, hogy a vészkorszak nem 1944-ben kezdődött.

emlékév-fotó-2.jpg

– Édesapám a német megszálláskor már munkaszolgálatos volt, a keleti fronton pedig már három éve pusztultak a munkaszolgálatosok. Az 1944-es tragédia a történtek kiteljesedése volt – húzta alá az elnök. 

Felhívta a figyelmet arra, hogy az emlékezet évében ne csupán elpusztított emberként emlékezzünk az áldozatokra, hanem úgy, amilyenek valójában voltak szerető szülőként és szerető gyermekként.

emlékév-fotó-1.jpg

– Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? Ezt a sort hallottuk a zsoltárban, és ez a kérdés már nyolcvan éve: miért? – így vezette föl beszédét dr. Frölich Róbert országos főrabbi.

Mint kifejtette: a pár hete, purimkor felolvasott Eszter könyvében ott van a válasz egyik eleme, hiszen abban a zsidók elpusztítására törekvő gonosz hatalom már elkülönülő, nem keveredő népként jellemzi a zsidókat. A zsidóknak saját törvényeik vannak, s ezekhez jobban ragaszkodnak, mint az életükhöz, így tartja a gonosz Hámán.

Fotók: Ritter Doron, Lakatos Péter / MTIFotók: Ritter Doron, Lakatos Péter / MTI

- Azóta eltelt jónéhány évszázad, s ha visszatekintünk a zsidók szenvedéseire, akkor azt kell látnunk, hogy a vészkorszak nem nyolcvan éve kezdődött, hiszen megágyaztak neki a Hámán óta eltelt századok – mondta az országos főrabbi. 

A rendezvényről később részletesen beszámolunk.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Mazsihisz hírek
Brüsszel, ahol nem javallt zsidónak látszani…
Zsidó világ
Darvas főrabbi: ,,Életben maradni"
2024. Május 08. / 13:30

Darvas főrabbi: ,,Életben maradni"