Ki akarták zárni Izraelt, erre az egész versenyt törölte a Squash Világszövetség

2021. November 30. / 16:41


Ki akarták zárni Izraelt, erre az egész versenyt törölte a Squash Világszövetség

A malajziai hatóságok megtagadták az izraeli sportolók beutazását a jövő hétre tervezett kuala-lumpuri férfi fallabda csapat-világbajnokságra, mire a Squash Világszövetség bejelentette: törlik az egész rendezvényt, mert a nyitott és befogadó verseny hívei.


Zena Wooldridge, a Fallabda Világszövetség (World Squash Federation – WSF) elnöke azt nyilatkozta, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a Malajziai Olimpiai Tanács minden követ megmozgatott az izraeli sportolók belépésének engedélyeztetése érdekben, de nem sikerült rávenni a maláj kormányt, hogy változtasson álláspontján – írja az Új Kelet.

Wooldridge hangsúlyozta, hogy a nemzetközi szövetség számára fontos az összes résztvevő csapat – beleértve Izraelt is – Malajziába való belépésének és versenyzésének biztosítása, mindenféle politikai háttér nélkül. Hozzátette: a sportolók ilyenfajta diszkriminációja ellentétes az Olimpiai Charta elveivel és szabályaival és ennek megfelelően a „WSF számára fontos, hogy egyetlen versenyezni vágyó nemzet se maradjon le az eseményről.” 

Az Izraeli Squash Szövetség már korábban jelezte, hogy amennyiben a WSF nem tudja sportolói beutazását biztosítani, akkor a svájci Sportdöntőbírósághoz fordul jogorvoslatért. „Szégyen, hogy a sportot keverik a politikával", nyilatkozta a szövetség elnöke, Aviv Businszki az AFP hírügynökségnek. 

Malajzia nem sokat tanult a közelmúlt eseményeiből, holott két évvel ezelőtt, amikor az ország azzal fenyegetőzött, hogy nem engedi be az izraeli sportolókat a tervezett paraúszó világbajnokságra, Malajzia a világverseny rendezési jogáról kénytelen volt lemondani London javára.

Az Új Kelet teljes cikke itt olvasható.

(Címlapkép: Worldsquash.org)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Izrael
Irán több tucat drónt indított Izrael ellen
Izrael
Ma este megműtik Benjamin Netanjahut
2024. Március 31. / 19:17

Ma este megműtik Benjamin Netanjahut