Betöltés...
  /  

Emma Lazarus – A zsidó költőnő, akinek szavai új jelentést adtak a Szabadság-szobornak

A New York-i Szabadság-szobrot az egész világ ismeri, de jóval kevesebben tudják, hogy az emlékmű egyik legfontosabb üzenetét egy amerikai zsidó költőnő fogalmazta meg. Emma Lazarus nemcsak tehetséges író és műfordító volt, hanem a zsidó menekültek elkötelezett támogatója is. Az üldözöttek iránti együttérzésből született verse később Amerika egyik legismertebb költeményévé vált. A mindössze 38 évet élt költőnő 1887. november 19-én, 139 évvel ezelőtt hunyt el.

Egy New York-i zsidó családból az irodalmi életbe

Emma Lazarus 1849. július 22-én született New Yorkban, egy jómódú, portugál szefárd gyökerekkel rendelkező zsidó családban. Felmenői a város legrégebbi zsidó közösségéhez tartoztak, családja pedig már több nemzedék óta az amerikai társadalom megbecsült tagja volt.

Kiváló neveltetésben részesült, magántanároktól tanult, több nyelven beszélt, és már gyermekkorában szenvedélyesen érdeklődött az irodalom iránt. Első verseskötete 1866-ban, mindössze tizenhét éves korában jelent meg édesapja támogatásával.

Tehetségére hamar felfigyeltek. Kapcsolatba került Ralph Waldo Emersonnal, a korszak egyik legjelentősebb amerikai gondolkodójával, verseket, esszéket és műfordításokat publikált. Különösen fontos szerepet játszott pályáján Heinrich Heine költészete, amelynek angol nyelvű tolmácsolásával is elismerést szerzett.

Lazarus azonban nem elégedett meg azzal, hogy az irodalmi élet sikeres szereplője legyen. Egyre inkább foglalkoztatta saját zsidó öröksége, valamint az a kérdés, hogy mit jelent zsidónak lenni az amerikai társadalomban.

A zsidó örökség felfedezése

Emma Lazarus életének egyik legfontosabb fordulata az 1880-as évek elején következett be. Az Orosz Birodalomban zajló zsidóellenes pogromok hírei és az Amerikába érkező üldözöttek sorsa mélyen megrendítették.

A költőnő nem csupán újságcikkekből ismerte a menekültek helyzetét. Személyesen is felkereste a New York-i Ward’s Islanden elhelyezett bevándorlókat, részt vett a támogatásukban, és kapcsolatba került a zsidó menekülteket segítő szervezetekkel.

Kiváltságos körülmények között nőtt fel, mégis egyre határozottabban fordult azok felé, akiknek el kellett hagyniuk otthonukat. Nemcsak anyagi és gyakorlati segítséget tartott fontosnak: írásaiban is fellépett az antiszemitizmus ellen, és kiállt a zsidó közösségek jogai mellett.

Ezzel párhuzamosan egyre mélyebben foglalkozott a zsidó történelemmel, a vallási és irodalmi hagyományokkal. Középkori héber költészetet fordított, és 1882-ben megjelentette Songs of a Semite című kötetét, amely az amerikai zsidó irodalom egyik úttörő alkotásának számít.

Lazarust a zsidó nép jövője is foglalkoztatta. Már jóval Herzl Tivadar fellépése és a politikai cionizmus szervezett mozgalommá válása előtt szorgalmazta egy zsidó nemzeti otthon megteremtését az ősi földön, ahol az üldöztetés elől menekülők biztonságra találhatnak.

Számára a zsidó identitás egyre inkább nemcsak családi örökséget, hanem személyes felelősséget is jelentett.

A vers, amely új jelentést adott a Szabadság-szobornak

1883-ban Emma Lazarust felkérték, hogy írjon verset a New York-i Szabadság-szobor talapzatának megépítését támogató adománygyűjtéshez.

A költőnő kezdetben vonakodott, végül azonban olyan szonettet írt, amely egészen új értelmet adott a készülő emlékműnek.

Az 1883. november 2-án született The New Colossus (Az új kolosszus) nem egyszerűen a szabadságot ünnepelte. Lazarus a fáklyát tartó nőalakban a menedéket keresők oltalmazóját látta, akit versében a „száműzöttek anyjának” nevezett.

A szonett legismertebb sorai magyarul, szabad fordításban így hangzanak:

„Adjátok nekem fáradtjaitokat, szegényeiteket, a szabadság levegőjére vágyó, összetorlódott tömegeket.”

Ezek a szavak később az amerikai befogadás eszményének egyik legismertebb megfogalmazásává váltak.

Lazarus költeményének ereje abban rejlett, hogy a szabadságot nem pusztán politikai eszmeként mutatta be. Azokra az emberekre irányította a figyelmet, akik üldöztetés, szegénység vagy kilátástalanság elől menekülve egy új országban reméltek biztonságot és emberhez méltó életet.

A vers mögött ott voltak személyes találkozásai a zsidó menekültekkel, és mindaz, amit sorsukról megtudott.

Világhír, amelyet már nem érhetett meg

Amikor 1886. október 28-án felavatták a Szabadság-szobrot, Emma Lazarus verse még nem tartozott az emlékmű közismert történetéhez. Az ünnepségen nem is hangzott el. A költőnő alig több mint egy évvel később, 1887. november 19-én, mindössze 38 évesen hunyt el New Yorkban. Leghíresebb alkotásának későbbi sikerét már nem élhette meg.

A szonett hosszú időre háttérbe szorult, mígnem 1901-ben Lazarus barátnője, Georgina Schuyler kezdeményezte, hogy a költemény méltó helyet kapjon a Szabadság-szobornál.

Erőfeszítéseinek köszönhetően 1903-ban bronztáblát helyeztek el az emlékmű talapzatának belsejében, rajta Az új kolosszus teljes szövegével. Az eredeti tábla ma is a talapzatban látható, a Szabadság-szobor múzeumában pedig a másolatát őrzik.

A vers idővel elválaszthatatlanul összefonódott a szoborral, és az amerikai kultúra egyik legtöbbet idézett költeményévé vált.

Egy zsidó költőnő ma is érvényes üzenete

Emma Lazarus életműve jóval gazdagabb annál az egyetlen versnél, amely világhírűvé tette. Költő, műfordító, esszéíró és a zsidó közösségek jogaiért kiálló közéleti szereplő volt, akinek gondolkodásában egyre nagyobb helyet kapott népe történelme és jövője.

Saját életében nem tapasztalta meg a menekültek kiszolgáltatottságát. Amerikában született, anyagi biztonságban nőtt fel, és a New York-i értelmiségi társaságok ismert tagja volt. Mégis felismerte, hogy a mások sorsa iránti felelősség nem függhet attól, hogy valaki maga is átélte-e az üldöztetést.

A Szabadság-szobor ma is New York egyik legismertebb jelképe.


Témák:
Ezek is érdekelhetnek