Dicséret, kérés és hála – az ima három alapvető eleme a zsidó hagyományban

A zsidó imádkozás jóval több annál, mint hogy az ember felsorol egy sor kívánságot. Az ima egyszerre fejezi ki azt, hogyan tekintünk a világra, mire van szükségünk, és mit veszünk észre abból, amit már megkaptunk. A Rambam, vagyis Maimonidész az imával kapcsolatos törvényekben részletesen foglalkozik a Smone eszrével, amely a három mindennapi ima, a sáhárit, a minha és a mááriv központi része. Az ima szerkezete jól kirajzolja e három elemet: seváh – dicséret, bakásá – kérés, hodaá – hálaadás.

Az ima első lépése nem az, hogy rögtön kérni kezdünk. Először dicsérünk. A zsidó gondolkodás egyik alapvető felismerése, hogy a világ nem magától értetődő. Ha körülnézünk, a természet szépsége, az égbolt, a Nap, a Hold, a csillagok vagy akár egy egyszerű szellő is arra emlékeztethet bennünket, hogy a világon túlmutató rend és teremtő erő áll mögötte. A Zsoltárok egyik verse így fogalmaz:

Az egek hirdetik Isten dicsőségét. (Zsoltárok 19,2)

A dicséret tehát nem puszta udvariassági formula. Segít abban, hogy az ember megálljon egy pillanatra, és észrevegye azt, ami körülveszi. Ezért is olyan hangsúlyos a dicséret a reggeli imában. A P’szuke deZimrá – a „dalok versei” – számos zsoltárt és bibliai szöveget foglal magában, amelyek Isten nagyságát és a teremtett világ szépségét magasztalják. A hagyomány egyik különleges szövege, a Perek Sirá pedig szinte az egész természetet megszólaltatja: különböző állatok, madarak, halak, növények és természeti jelenségek saját „énekükkel” dicsérik az Örökkévalót. Mintha az egész világ egy hatalmas kórus lenne, amelynek minden szereplője a maga hangján énekel.

Miután az ember felismerte, hogy van kihez fordulnia, kérhet. Az ima második nagy eleme a bakásá, vagyis a kérés. Az emberi szükségletek szinte végtelenek. Egészséget, megélhetést, biztonságot, bölcsességet, megbocsátást és békét szeretnénk. Félünk a betegségtől, a veszteségtől, a bizonytalanságtól, és reméljük, hogy ezek elkerülnek bennünket. A Smone eszré középső része éppen ezeket a kéréseket fogalmazza meg. Találunk benne kérést értelemért és tudásért, megbocsátásért, gyógyulásért, megélhetésért, igazságért, Jeruzsálemért és a megváltásért. Vagyis az ima nem választja szét élesen a „nagy” és a „kicsi” problémákat. A zsidó hagyományban Istenhez lehet fordulni a legnagyobb történelmi kérdésekkel és a személyes élet legközvetlenebb problémáival is.

Ez fontos különbséget jelenthet az imáról alkotott hétköznapi elképzelésekhez képest. A kérés nem feltétlenül önzés. Azt is kifejezi, hogy az ember felismeri saját korlátait, és segítséget kér attól, akit minden dolgok forrásának tekint.

A harmadik elem a hodaá, vagyis a hálaadás. Talán ez a legkönnyebben érthető része az egésznek: ha valamit kapunk, megköszönjük. A zsidó hagyomány azonban ennél tovább megy. Nemcsak a nagy dolgokért kell hálát adni. A mindennapi élet legegyszerűbb mozzanatai is okot adhatnak rá: hogy felébredtünk, hogy van erőnk felkelni az ágyból, hogy enni tudunk, hogy mozoghatunk, láthatunk, hallhatunk, lélegezhetünk.

A reggeli zsidó imák között ezért számos olyan áldás található, amely éppen azokat a dolgokat teszi láthatóvá, amelyeket egyébként természetesnek veszünk. A hála tulajdonképpen figyelemgyakorlat is: arra tanít, hogy ne csak azt vegyük észre, ami hiányzik, hanem azt is, ami már jelen van az életünkben.

A dicséret, a kérés és a hála így nem három egymástól független vallási formula, hanem egyfajta belső sorrendet is alkotnak.

Először körülnézek, és észreveszem a világot.
Aztán felismerem, mire van szükségem.
Végül pedig észreveszem mindazt, amit már kaptam.

Ebben az értelemben az ima nem csupán Istenhez intézett beszéd. Az imádkozó embert is formálja. A dicséret segít felismerni, hogy nem mi vagyunk a világ közepe. A kérés emlékeztet saját sebezhetőségünkre és korlátainkra. A hála pedig megtanít arra, hogy a mindennapokban is észrevegyük a jót.

Talán éppen ezért olyan fontos a zsidó hagyományban a káváná, vagyis az imára irányuló szándék és figyelem. Nem pusztán az számít, hogy elmondjuk-e a megfelelő szavakat, hanem az is, jelen vagyunk-e közben lélekben. A zsidó ima három egyszerű szava – dicséret, kérés, hála – ezért egy egész világlátást sűrít magába. És talán akkor is van mit tanulnunk belőle, amikor éppen nem imakönyvvel a kezünkben állunk: vegyük észre, mennyi szépség vesz körül minket, merjünk segítséget kérni, és ne felejtsünk el köszönetet mondani azért, amink már van.

A naaleh.com tanítása alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla

---