Vasárnap este beköszönt Jom Kipur, az engesztelés napja

Jom Kipur a megtérés, a tesuvá napja. A héber szó jelentése: visszatérés. Nem pusztán valamiféle bocsánatkérésről van szó, hanem arról, hogy az ember felismeri: letért arról az útról, amelyen járni szeretett volna, és képes visszafordulni.

Ez talán az ünnep egyik legfontosabb üzenete: nem az határoz meg bennünket, amit tegnap tettünk. Az is számít, hogy mit kezdünk vele ma.

A tesuvához először őszintén fel kell ismernünk a hibánkat. Meg kell bánnunk, amit rosszul tettünk, és abba kell hagynunk azt, amiről tudjuk, hogy ártalmas. De a felismerés önmagában nem elég. Ki is kell mondanunk, ha vétettünk, és valódi elhatározást kell tennünk arra, hogy megpróbálunk másképpen élni.

Az Istennel szemben elkövetett vétkek és a másik emberrel szembeni sérelmek nem ugyanazok. Nem elég Istentől bocsánatot kérni azért, amit egy másik emberrel tettünk. Ha megbántottunk valakit, nekünk kell megkeresnünk őt, és bocsánatot kérnünk.

Ezen a napon együtt állunk a zsinagógában, együtt mondjuk ki a vétkeket, miközben mindannyian tudjuk, hogy a saját életünkről, saját mulasztásainkról van szó.

A Kol Nidré estéjén a zsinagóga megtelik. Olyanok is eljönnek, akik máskor ritkábban fordulnak meg ott, és olyanok is, akik egész évben távolabb érzik magukat a vallásos élettől. Talán azért, mert vannak pillanatok, amikor az embernek szüksége van arra, hogy valami nagyobb közösség részeként nézzen szembe önmagával.

Jom Kipur különös módon emeli ki az embert a hétköznapokból. Nem eszünk, nem iszunk, tartózkodunk a testi örömöktől, egyszerűbb ruhát, sok közösségben fehéret viselünk. A hagyomány szerint ezen a napon olyanok vagyunk, mint az angyalok: mintha egyetlen napra félretehetnénk mindazt, ami a mindennapi életben folyamatosan lefoglal bennünket.

Nem azért tesszük, mert a test vagy a földi élet értéktelen volna. Éppen ellenkezőleg.

Azért lépünk távolabb egy időre a testi szükségleteinktől, hogy jobban lássuk, mi az, ami ezek mögött van. Mi az, ami akkor is fontos marad, amikor egy napra nem a munka, a pénz, az étel, a kényelem vagy a megszokott vágyaink irányítanak bennünket.

Jom Kipur arra világít rá: mi marad belőlünk, amikor egy napra elcsendesedik körülöttünk a világ?

A böjtnek is ez az egyik mélyebb értelme. Nem önmagáért való lemondás, hanem lehetőség arra, hogy a figyelmünk máshová kerüljön. Hogy észrevegyük a másik embert, a saját lelkiismeretünket, a kapcsolatainkat és azt az életet, amelyet egyébként talán túlságosan magától értetődőnek veszünk.

A nap imái végigvezetnek bennünket ezen az úton. A Kol Nidré után az Al het imájában újra és újra kimondjuk, miben vétettünk. A Mázkirban azokra emlékezünk, akik már nem lehetnek velünk. A Minha közben Jónás történetét olvassuk, annak az embernek a történetét, aki megpróbált elmenekülni a rábízott feladat elől, végül azonban kénytelen volt szembenézni vele.

És aztán elérkezik Neilá, a „lezárás” imája.

A nap végén mintha még egyszer kinyílna előttünk egy utolsó ajtó. Egy utolsó lehetőség arra, hogy kimondjuk: igen, látom, miben hibáztam. Igen, szeretnék változni, és visszatérni.

A hagyomány szerint Jom Kipur azért is különleges, mert ezen a napon közel kerülünk az Örökkévalóhoz. A Tóra második kőtábláit is ezen a napon hozta le Mózes a hegyről, miután a nép bűnéért közbenjárva bocsánatot kért. A hagyomány ezt úgy őrizte meg, mint annak jelét, hogy a törés után is lehetséges a helyreállítás.

Ez az ünnep egyik legfontosabb üzenete a mai ember számára is: a hibáink után nem kell ugyanott maradnunk.

Lehet újrakezdeni és bocsánatot kérni akkor is, ha nehéz. Lehet kimondani, hogy tévedtünk. Lehet valamit abbahagyni, amit már régóta tudunk, hogy nem jó. És lehet olyan döntést hozni, amelynek a következményeit talán még nem látjuk, de amelyről tudjuk, hogy közelebb visz ahhoz az emberhez, akivé válni szeretnénk.

Amíg élünk, mindig van hová visszatérni. Istenhez, egymáshoz, azokhoz, akiket megbántottunk, és ahhoz az önmagunkhoz is, akiről talán valamikor régen még pontosabban tudtuk, milyen ember szeretne lenni.

Legyen ez a Jom Kipur a számvetés mellett a megtisztulás és a megkönnyebbülés napja. Adjon erőt ahhoz, hogy amit felismertünk, azt ne hagyjuk a zsinagóga falai között, hanem magunkkal vigyük az ünnep után következő hétköznapokba is.

Könnyű böjtöt kívánunk hittestvéreinknek, és azt, hogy valamennyiünk neve bepecsételtessék az Élet Könyvébe.

Gmar hatima tová!

---