Kilencven éves lenne Kertész Imre

2019. Október 31. / 14:07


Kilencven éves lenne Kertész Imre

Az eddigi egyetlen Nobel-díjas magyar író, a világhírűvé vált Sorstalanság című regény szerzője, Kertész Imre november 9-én lenne 90 éves. Ebből az alkalomból két napos tudományos tanácskozást rendez az ELTE Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének két tanszéke, az Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Tanszék, valamint a Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszék november 7-én és 8-án az ELTE BTK A épületében, a Kari Tanácsteremben.


„Nos hát, az én világra jövetelemkor a Nap az addig ismert legnagyobb gazdasági világválság jegyében állott, az Empire State Buildingtől az egykori Ferenc József-híd turulmadaráig a földkerekség valamennyi kimagasló pontjáról nyakra-főre ugráltak vízbe, szakadékba, kövezetre – ki hová tudott – az emberek; egy Hitler Adolf nevű pártvezér roppant barátságtalan arccal fordult felém Mein Kampf című művének lapjai közül, a numerus claususnak nevezett első magyar zsidótörvény konstellációm zenitjén állott, mielőtt helyét elfoglalta volna a többi. Valamennyi földi jel (az égiekről mit sem tudok) születésem fölöslegességéről, mi több: ésszerűtlenségéről tanúskodott.” (Kertész Imre: A kudarc)

Kertész Imre a 20. századi európai irodalom egyik kiemelkedő alkotója, és természetesen a közelmúlt magyar irodalmának is legnagyobb formátumú írói közé tartozik. Műveinek, önértelmezéseinek magyar és európai kontextualizációja azonban számos kérdést vethet fel. Milyen tanulságokkal szolgálhat az író hagyatékának ismerete? Mi biztosítja annak szakmai feldolgozását? Hol helyezkedik el Kertész Imre a magyar irodalom történetében és milyen tágabb eszme- és kultúrtörténeti kontextusokba illeszkednek művei? 

A konferencia szervezői, az ELTE Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének két tanszéke, az Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Tanszék, valamint a Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszék úgy gondolják, hogy Kertész születésének 90. évfordulója kiváló alkalom lenne az életmű filológiai, történeti és elméleti újraolvasására.

Program:

November 7. (csütörtök)

10:00-10:20 Gintli Tibor, Kulcsár-Szabó Zoltán: Megnyitó

Moderál: Kelemen Pál

10:20-11:00 György Péter: Kertész-szövegek – az irodalmi kánon határain túl

11:00-11:40 Zsadányi Edit: Garzon tea, Amo szappan és zizegős jogging: márkanevek és közelmúltunk jellegzetes tárgyai Kertész Imre, Polcz Alaine és Parti Nagy Lajos egyes írásaiban

11:40-12:00 Kávészünet

Moderál: Zsadányi Edit

12:00-12:40 Scheibner Tamás: Kertész és a holokauszt emlékezete

12:40-13:20 Szirák Péter: Példaérték és önértelmezés Kertész Imre életművében

13:20-15:00 Ebédszünet

Moderál: György Péter

15:00-15:40 Madácsi-Laube Katalin: Kertész Imre hagyatéka a Berlini Művészeti Akadémia Kézirattárában

15:40-16:20 Kelemen Pál: Funkcionalitás és „Felszámolás”

16:20-16:40 Kávészünet

Moderál: Scheibner Tamás

16:40-17:20 Szemes Botond: Archívumok működése Kertész Imre szövegeiben

17:20-18:00 Németh Tamás: A rejtett életmű

November 8. (péntek)

Moderál: Kulcsár-Szabó Zoltán

10:00-10:40 Gintli Tibor: Anekdota és anekdota-értelmezés Az angol lobogó szövegében

10:40-11:20 Schein Gábor: Auschwitz – írás, élet, irodalom Kertész Imre három regényében

11:20-11:40 Kávészünet

Moderál: Szirák Péter

11:40-12:20 Szávai Dorottya: Kertész tekintete

12:20-13:00 Szűcs Teri: Kertész apaelvű iskolája

13:00-13:40 Lénárt Tamás: Az ingerültségtől a természet igaz rendjéig. Az elállatiasodás poétikái a „Sorstalanság” 7. fejezetében

13:40-15:00 Ebédszünet

Moderál: Lénárt Tamás

15:00-15:40 Kulcsár-Szabó Zoltán: Ama másik jegyzőkönyvet ellenjegyezni

15:40-16:20 Lengyel Imre Zsolt: A „Kaddis a meg nem született gyermekért” és az ideológia problémája

16:20-16:40 Kávészünet

Moderál: Schein Gábor

16:40-17:20 Sipos Balázs: Én: az valaki más – elidegenedés, rasszizmus és depresszió Kertész Imre életművében

17:20-18:00 Szávai János: Kertész Imre műfajai


mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek